A francia szerzemény eredetileg nem zenekari számnak készült, L’amour est bleu címmel a tizenhét éves, görög születésű Vicky Leandros énekelte Luxemburg képviseletében az 1967-es eurovíziós dalfesztiválon. A bécsi seregszemlén negyedik helyezést ért el a dallal; győzött Nagy-Britannia reprezentánsa, a mezítláb a színpadra lépő Sandie Shaw a Puppet on a Stringgel.
Leandros sem maradt első díj nélkül a televíziós táncdaltárlaton: 1972-ben Edinburghben ő vitte el a pálmát a londoni New Seekers Beg, Steal or Borrow-ját megelőző Après toi című dallal, amelynek társszerzője édesapja, a 102 évet élt, tavaly októberben elhunyt Leo Leandros volt.
A bakfis Leandros számát a marseille-i Paul Mauriat és változóan 45-50 tagú nagyzenekara dolgozta fel mindjárt a bécsi bemutató esztendejében, 1967-ben; a hangszeres verzió – Love is Blue címmel – 1968 második hónapjától öt héten át domborított „odaát” a topon. (Instrumentális felvétel előzőleg 1962-ben jutott a legmagasabbra, a brit Tornados Telstarja azonban nem hagyományos kompozíció, hanem az űridők hangja volt akkoriban.)
A Love is Blue-t is tartalmazó Mauriat-nagylemez, a Blooming Hits szintén öt hetet töltött 1968-ban az amerikai albumlista tetején. A korongon megannyi 1967-es sláger szerepelt, köztük a Somethin’ Stupid Nancy és Frank Sinatrától, a Penny Lane a Beatlestől, a There’s a Kind of Hush a Herman’s Hermitstől vagy a Hongkongi grófnő című, Sophia Loren és Marlon Brando főszereplésével forgatott filmhez írt This Is My Song című szám, szerzőként az egyszersmind forgatókönyvíró és rendező Charlie Chaplintől, előadóként Petula Clarktól.
A Penny Lane a Paul Mauriat nagyzenekara Beatlest játszik című albumon is megjelent 1972-ben, olyan további liverpooli klasszikusokkal együtt, mint az Eleanor Rigby, a Get Back, a Girl, a Lady Madonna, a Let It Be, a Michelle vagy a Ticket to Ride. Mauriat kedvenc előadója azonban Charles Aznavour volt, akinek 135 dalát hangszerelte.
Számok sorát írta továbbá Mireille Mathieu számára („egészen kis kora óta ismertem, majdnem úgy szerettem, mintha a lányom lett volna” – mondta az Édith Piaf utódának tartott énekesnőről), zenét szerzett Louis de Funès Robbantsunk bankot! és A csendőr New Yorkban című filmjéhez, összesen több mint ezer felvételt jegyzett. „A pontos számot nem tudom” – emlegette élete vége felé. (Húsz esztendeje, 2006-ban hunyt el.)
Dalai közül örökzöld maradt legelső nemzetközi slágere is, az eredetileg Petula Clarkkal 1962-ben felvett Chariot, amelyet az Egyesült Államokban I Will Follow Him címmel énekelt Little Peggy March, és háromhetes elsőségre vitte a Billboard-sikerlistán 1963-ban. Csaknem három évtizeddel később, 1992-ben a Whoopi Goldberg főszereplésével készült Apácashow című filmben is felhangzott a szám.
Mauriat nem volt szupersztár Franciaországban, mint Aznavour vagy Adamo, de Japánban egyenesen rajongtak érte, a távol-keleti országban ezernél is több telt házas koncertet adott, és lemezeiből 20 millió példány kelt el. „A japánok sokkal romantikusabbak, mint azt Európában sokan gondolnák” – mondta.
Ha már a felkelő nap országa: Kiu Samamoto is első volt az Államokban a Sukiyakival (1963), ahogyan Domenico Modugno a Volaréval (1958), vagy a La Bambát világlágerré avató Ritchie Valens 1958-as feldolgozása után a mexikói népdalt újra adaptáló és azzal a csúcsra kaptató Los Angeles-i Los Lobos (1987).
De az amerikai lista tízes élcsoportjába – máig összesen 39 alkalommal – felkerülő nem angol nyelvű dalok mindegyikét úgy rögzítették, hogy szóljon hangosan az ének, ellentétben Mauriat torok nélkül is különleges variációjával.
