A madarak évezredek óta az ember közvetlen környezetének részei: ott élnek velünk városban és vidéken egyaránt. Jelenlétük nemcsak a természet egyensúlyának megőrzése szempontjából létfontosságú, hanem kulturális és érzelmi jelentőséggel is bír. A modern életvitel és az emberi tevékenységek azonban egyre nagyobb veszélyt jelentenek számukra.
Ebben a kihívásokkal teli környezetben vállal kulcsszerepet a madármentő alapítvány, amely nap mint nap a sérült és bajba jutott madarak megsegítésén dolgozik. Az alapítvány kiérdemelte Az év állatvédő szervezete 2024 díjat is.
A civil kezdeményezés alapját a madarak iránti szeretet és felelősségérzet jelenti. Minden hozzájuk kerülő szárnyasnak megadják az esélyt a gyógyulásra, és – amennyiben lehetséges – a természetbe való visszatérésre. Kovács Klára alapító már gyerekkorában is elárvult rigókat, tengelicet nevelt családjával. Idővel a segítő szándékának híre ment, és a szomszédok, ismerősök is vitték hozzá a sérült állatokat. Tizennégy évvel ezelőtt jött a madármentő állomás kialakításának a gondolata. Azóta önkéntesek kis csapata nőtt fel mellette: jelenleg mintegy 15 állandó segítője van. Tapasztalt madármentők, állatbarát civilek, valamint olyan támogatók is, akik idejükkel, tudásukkal vagy anyagi forrásokkal járulnak hozzá a mindennapi működéshez. A közös nevező minden esetben a felelős állatvédelem és a természet tisztelete. És persze az elhivatottság, mert mint minden önkéntességhez, a madármentéshez is szükség van önzetlenségre, odaadásra.
Lábadozó kuvikok
Az alapítványhoz évente több száz bejelentés érkezik bajba került egyedeket észlelő lakosok, természetjárók vagy állatbarátok részéről. Üvegnek repült madarak, fészekből kiesett fiókák, áramütést szenvedett, elütött vagy ragadozók által megsebesített példányok egyaránt segítségre szorulnak. A sérülések nagy része emberi tevékenységhez köthető. A madarakra leselkedő veszélyek közül érdemes megemlíteni az autóutakat, az üvegfalakat, a ragadozókat – a cirmos jószágokat is –, az erdőirtásokat, a magasfeszültségű vezetékeket, valamint a szándékos mérgezéseket.
A mentés folyamata körültekintést igényel. Elsőként a madarak állapotát mérik fel, ami után a sérült egyedek állatorvoshoz kerülnek. Ebben Kláráéknak jól bevált kapcsolatok állnak rendelkezésükre – állatorvosok, akik jótékonyságból tevékenykednek a madármentésben. A gyógyulási időszak alatt az alapítvány gondoskodik a megfelelő tartási körülményekről, a táplálásról és a rehabilitálásról. A cél nem csupán az életben tartás, hanem az, hogy a madár visszanyerje természetes életmódját, és szabadon engedhető legyen.
Ottjártunkkor is szép számmal voltak gyógyulófélben lévő tollas jószágok az állomáson: hattyúk, galambok, kuvikok, egerészölyv és szürke gém is. Közülük leginkább a kuvikok története fogott meg bennünket. A vastag januári hótakaró és a nagy hideg miatt jóval nehezebben találnak táplálékot – egereket. Emellett az ember általi etetésük sem megoldott. A jószágokat éhezve, lesoványodva találták meg, és ha nem kerültek volna a madármentőkhöz, éhen pusztultak volna.
Beszélgetésünk közben több bejövő hívása is volt Klárának, amelyekben mind madármentéshez kértek segítséget, vagy éppen azokat kellett megszerveznie. Általában minden napja korán kezdődik – főként, ha erről egy-egy gyógyuló vendég gondoskodik –, nyáron pedig rendszerint csak késő éjjel tud megpihenni. Fiókák etetésénél értelemszerűen intenzívebb a munka, ebben szintén részt vesznek az önkéntesek és a civilek is. Az utóbbi években a közösségi média is nagy segítségükre van: tucatszámra alakulnak a Facebookon állatmentésre fókuszáló csoportok, ahova bárki írhat, ha sérült egyedet talál. Ennek ugyanakkor lehet árnyoldala is.
– Sokszor nehéz felmérni, hogy egy-egy madárfióka valóban mentésre szorul-e – mesélte. – A feketerigó-fiókák például a fészekből történő kirepülést követően még jó ideig szüleik gondozására vannak utalva. A fiatal madarak ilyenkor nem azért vannak egyedül, mert elárvultak, hanem mert várják a táplálékkal visszatérő szülőket. Ez az átmenetiség az önállósodás előtti időszakot jellemzi – tette hozzá Klára. – Madármentő tevékenységem során nem teszek különbséget madár és madár között, nem mondhatom, hogy egyik értékesebb, mint a másik.
Visszavadítás
Az emberi tevékenység lépten-nyomon tetten érhető az állatvilág alkalmazkodásában is. Tipikus példa erre a városi tőkés récék esete. A madarak nem érzékelik a vertikális távolságot, ezért gyakran magas épületekre, azok ablakpárkányaira és kiszögelléseire építenek fészket. Amikor azonban kikelnek a fiókák, az anyamadár nem tudja őket a vízhez vezetni. A madarak dolgát nem könnyítik meg a városokban „zöldítés” címszó alatt létrehozott dísztavak sem. Ezek ökológiai csapdaként szolgálnak számukra, mert nem képesek biztosítani azokat a fiókaneveléshez szükséges feltételeket, amelyeket a természetes vizek megadnak.
– A madármentés egyik legmeghatóbb pillanata a szabadon engedés. Amikor egy madár felépül, és újra képes önállóan élni, az alapítvány munkatársai igyekeznek a megfelelő élőhelyen visszaengedni őt a természetbe. Ez a pillanat nemcsak az állatnak jelent új kezdetet, hanem az önkénteseknek is megerősítést ad arról, hogy munkájuk valódi értéket teremt – vélekedett a rehabilitáció záróaktusáról Klára.Visszavadításra nem minden madár alkalmas. Azok az egyedek, amelyek maradandó sérülést szenvedtek, gyakran az alapítvány gondozásában maradnak vagy vadasparkba kerülnek, és edukációs célokat is szolgálhatnak, segítve az emberek szemléletformálását. A fiókanevelés speciális részét képezi az alapítvány munkájának, ugyanis ez fajspecifikus kihívás. – Nem mindegy, hogy az adott egyed mennyire szokik hozzánk, illetve hogy az ösztönös viselkedésüket miképpen befolyásoljuk. A harkályfélék nevelésénél fontos szerepet kap például a táplálék elhelyezése fakéreg alá, különféle repedésekbe, hogy a madárnak a táplálék megszerzésére irányuló reflexeit támogassuk. Ragadozó madaraknál az élő egér, vízimadaraknál az élő hal kap hangsúlyos szerepet – tudtuk meg az alapítvány vezetőjétől.
Társadalmi felelősség
A Tollas Barát tagjai nemcsak mentéssel foglalkoznak, hanem ismeretterjesztő szemléletformáló tevékenységet is végeznek. Bemutatók és online tartalmak segítségével igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogyan élhetünk együtt felelősen a vadon élő madarakkal. Arra törekszenek, hogy az emberek megtanulják felismerni azokat a helyzeteket, amikor valóban szükség van beavatkozásra, és azokat is, amikor a természetre kell bízni a megoldást. Működésük elképzelhetetlen lenne a közösség és a közösségi média támogatása nélkül, ami jól mutatja, hogy az állatvédelem nem kizárólag intézmények feladata, hanem közös társadalmi felelősség. Az adományozók, önkéntesek és segítők mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Tollas Barát Madármentő Alapítvány hosszú távon is fennmaradhasson. Legyen szó anyagi felajánlásról, eszközadományról vagy akár egy megosztásról a közösségi médiában, minden apró segítség számít. Ahogy minden egyes megmentett madár egy-egy apró győzelem nekik a természet védelmében.
