Szarkasztikus kesergésként is hathat mindez, de jobb, ha nem ingerel mosolyra. A magyar kormány kampánynarratívájában ugyanis van igazság. Nemcsak arról van szó, hogy Orbán Viktor ezzel elismeri szélsőjobboldali pozícióját, amelytől minden más irányzat valóban balra helyezkedik el. Ha belegondolunk, rávilágít arra is, hogy az utóbbi évtizedekben az egész politikai mező (nemzetközi szinten) eltolódott jobbra. A klasszikus baloldali gyökerű erők liberális célokat, értékeket védenek, képviselnek. Az egykori liberálisok jobbközépre húzódtak. A kemény konzervatívok pedig tovább radikalizálódtak. Hangsúlyozom, a létező politikai tér pólusairól van szó. Az elvi-érzelmi elköteleződés szintjén bárki mondhatja magát bárminek, baloldalinak, liberálisnak, konzervatívnak, zöldnek, és bizonyára nem is hazudik. A közéletben a lényeges mégis az lesz, a részben elveiből és társadalmi pozíciójából fakadó politikai magatartása milyen viszonyok, értékek változását, erősödését, gyengülését szolgálja.
Klubhelyiségek szellemei
Ebben a politikai jobbratolódásban semmi meglepő és drámai nincs. Makroszinten egyszerűen annyi történt, hogy megszűnt a forradalmi baloldal. A politikában. Lehet, hogy csak átmenetileg. Elméleti szinten továbbra is létezik, képviselői, a kisebb médiafórumokra, klubhelyiségekbe, tudományos íróasztalok mögé szorult „élcsapat” változatlanul bírálja a kapitalizmust, és keresi lebontásának alternatíváit. Csak sehogy sem találja. A politikában végképp nem. Próbál kitörni a marxista hagyományból, ami meddő vállalkozásnak tűnik. Mert ahogy a kapitalizmus is csak új arcokat ölt, de termelési módjának alapszerkezete, a magántulajdonon és kizsákmányoláson alapuló piacgazdaság a hozzá idomuló polgári demokráciával nem sokat változott, a működését, ellentmondásait feltáró marxi elemzés legfőbb tézisei sem koptak el. Ma is vannak osztályok, és létezik harc is közöttük. Nem a rendszerkritikai hagyománnyal van baj, hanem a belőle levezetett társadalmi alternatívával, amely kudarcot vallott. Szovjet formájában mint létező minta, reformer szociáldemokrata változatában pedig mint közeledő perspektíva. Erre nem elégséges válasz, hogy a jövőt nem kell kitalálni, az majd kialakul. De mégis, mi és hogyan alakuljon ki, miben reménykedünk? Ha erre nincs mit mondani, minek vonuljanak politikai harcba a munkavállalók, az alkalmazottak, bárkik a kapitalizmus lebontásáért? Minek számoljanak le jó kis fogyasztói társadalmukkal, amely igazságtalan és kissé elidegenítő ugyan, de elégséges mennyiségű élvezetet és jóllétet tud nyújtani, ha sikerül elhelyezkedni benne. Miért vágják maguk alatt is a fát, ha nincs elképzelés arról, hogyan lehet szociális egyenlőtlenségek, kizsákmányolás nélkül, teljesebb emberi életet élve fenntartani és növelni az elért anyagi gazdagságot?Zárójelben, hogy mit tud kezdeni az ember a szabadságával, a kreatív kiteljesedés lehetőségével, amúgy is kérdéses. A mindenkori elitek tagjai (kivételes, nagy egyéniségeken kívül) nemigen tudtak ebben mintákat felmutatni. Idejüket döntően anyagi javak halmozásával, fogyasztási élvezetekkel töltötték és töltik ma is.
Liberalizálódó baloldal
Amíg az antikapitalista, forradalmi baloldal nem áll elő új, reálisnak tűnő fejlődési alternatívával, nem lesz szerepe a politikában. Ami azt jelenti, hogy a tőkés rendszernek, termelési módnak jelenleg nincs baloldali kihívója. Ettől persze a rendszeren belül még van baloldal. Egykori önmagához képest jobbra csúszva, de van. A korábbi szociáldemokráciától eltérően elméletileg sem kérdőjelezi meg a kapitalista modell alapjait, a tőke magántulajdonát és a piacot, nem keres szocialista távlatokat, de a közéletben a nagyobb társadalmi egyenlőség, igazságosság, a szociális háló, a demokrácia erősítésének érdekében lép fel. A lelkülete baloldali, politikai szerepvállalása inkább liberális. Lehet balliberálisnak, bárminek nevezni, de a polgári világban ez ma a reálisan létező, aktív baloldal. Nem homogén tömb, szocdemnek, zöldnek, liberálisnak nevezett politikai pártokba, érdekvédelmi szervezetekbe, polgári mozgalmakba egyaránt szerveződik. A munkavállalók döntő többségének most nincs többre szüksége. De ha úgy érzi, valamelyik szervezet erőtlen, következetlen, vagy túlságosan megbékélő, megvonja tőle a bizalmát. Magyarországon jelenleg a Demokratikus Koalíció, a Kutyapárt, a Momentum, számos civil szervezet és aktivista egyaránt ide tartozik, bárhogy nevezzék is magukat.
Liberális közéleti szereplőktől, véleményformálóktól gyakran hallani gúnyolódó hangsúllyal, hogy ma nincsenek baloldali pártok. Rendben. De klasszikus liberális pártok talán vannak?
Előbb nullázódtak le, mint a baloldaliak, és sosem volt nagy bázisuk. Ám ha ezúttal sem vagyunk fundamentalisták, inkább azt kell mondanunk, itt is történt egy politikai jobbra csúszás. Aki ma a tőkés piacgazdaság, a polgári demokrácia lelkes híve vagy racionális támogatója, az jobbközépről tud részt venni a politikában. Elveinél jobban megbékélve hierarchikus viszonyokkal, nemzeti keretekkel, a jogállamiság és a szabadságjogok védelmére koncentrálva. Itt tud világosan elkülönülni a liberalizálódó baloldaltól. Pártpolitikai szinten ezen a helyen sem volt sokáig túl sikeres, de most jobbról odarobbant mellé a Tisza Párt, tágra nyitva előtte kapuit.
A hely szabad, mert a tradicionális, nemzeti, konzervatív jobbközép fokozatosan a jobbszélre radikalizálódott. Úgy érzi, a világban ma zajló folyamatok igazolják az erősen centralizált nemzetállam eszméjét, ebben a keretben lehet kezelni a válságokat, fenntartani a társadalmi rendet, gyorsítani a gazdasági felzárkózást a centrumokhoz.
Lózungok és lázongók
A Fidesz radikális jobboldali pozíciójával hosszú ideig stabilizálni tudta kormányzati hatalmát, mert reálisnak tűnő politikai alternatívát kínált vele az éppen legfontosabb társadalmi igényeknek. A 2008-as gazdasági válság, a későbbi migránshullám, a Covid, a háborús konfliktusok szorításában az emberek számára életük stabilizálása, valamelyes kiszámíthatósága vált a legfontosabbá. Orbán Viktor elhitette a többséggel, hogy képes ezt biztosítani. A Covid-járvány után azonban a bizalom megroppant, és egyre gyengül. Már a pandémia kezelése sem volt meggyőző, de utána nem sikerült elkerülni a magasba szökő inflációt, a gazdaság képtelen magához térni. Kezdenek kiürülni a politikai lózungok is, aki nem fanatikus Fidesz-hívő, érzékeli, hogy a nemzeti alternatíva csak lózung, az orbáni elit szintén a nemzetközi tőke világába akar betagozódni.
Komoly esély van rá, hogy az idei választásokon az orbáni kurzus vereséget szenved, és át kell adnia a helyét egy jobbközépen elhelyezkedő irányvonalnak. Azért neki, mert az alapvető elvárás a politikától még nem változott: ki tudja egy válságokkal kísért időszakban a legjobban menedzselni az országot. Óriási tömegek hisznek abban, hogy Magyar Péter és a Tisza képes a leginkább erre, mert az ország ideálisabb működtetéséről, gazdasági potenciáljának, piaci versenyképességének növeléséről beszél, elismert pragmatikus, technokrata figurákat, vállalkozókat mutat fel maga körül, erőt sejtet, az elit egy részének támogatását.
Amikor a Demokratikus Koalíció, Dobrev Klára arról beszél, hogy az országban legalább harminc százaléknyi baloldali szavazó van, alighanem igazat mond. Elméletileg elfogadható, hogy nekik és általában a munkavállalóknak is kell érdekképviselet a parlamentben. De lehet, hogy a társadalom most lemond erről
(és most tekintsünk el a szervezettel kapcsolatos bizalmatlanságról). Országmenedzselési szinten keres alternatívát, és a balliberális oldal nem rendelkezik ilyennel vagy/és a realizálásához szükséges erővel. Nem azért ez most a preferencia, mert a nemzet jobboldali. A világ működése lett jobboldali, elsősorban nem eszmei, hanem pragmatikus értelemben. A kapitalizmus keresi új világrendjét. Minden eszközzel. A polgári demokráciáról azonban aligha fog teljesen lemondani, mert fennmaradásához szüksége van bizonyos mobilitásra.
A baloldalnak így sincs semmi oka túlzottan, önbénítóan elkeserednie. A történelmi helyzet most nem neki kedvez, de politikai funkciója továbbra is van. Hosszabb távon a parlamentben, és azon kívül is. Megszűnni nem fog, mert mindig lesznek képviselői, akik minden szinten humánusabbra akarják formálni a világot. És a társadalom is sokszor fog még feléjük fordulni. Akár forradalomra is készen.
