Orbán csodafegyvere, a 2013-ban bevezetett rezsicsökkentés lassan a csodafegyverek sorsára jut. Besül. Kezdettől fogva „politikai terméknek” indult, hiszen a kormány az addig szabadáras gázt a hatósági áras termékek közé átsorolva azt a színjátékot adta elő, mintha nem a piaci tendenciák, hanem az ő intézkedései miatt csökkent volna a gáz ára.
EGY SIKERES POLITIKAI TERMÉK VISSZAFELÉ SÜL EL. A valóságban a kormány kampánycélokra használta ki azt a világgazdaságban kialakult helyzetet, hogy a gáz árának alakulásához leginkább használt rotterdami gáztőzsdei (TTF) ár visszaesett, egyfelől a szénhidrogének (jelesül a földgáz) iránti kereslet mérséklődése, másfelől a túlkínálat, azaz az újabb források felfedezése miatt. Ezért úgy tett, mintha a piacokon folyamatosan bekövetkezett ármérséklődés az ő érdeme lenne csupán.
Hogy ne lógjon ki a lóláb, azért a gáz árának csökkenését más közműdíjak - így a távhő, a víz vagy a csatornadíj - esetében is kikényszerítette, jóllehet ott ilyen objektív módon is vizsgálható tendenciák nem voltak észlelhetőek. Ezekben az esetekben a szükséges karbantartás, felújítás költségeit „spórolták ki” az árakból, aminek a hatására a gyakori csőtörés és szolgáltatásbeli fennakadás lett a rezsicsökkentés „fedezete” - azaz itt már nemcsak a lóláb, de egy egész ló is kilógott a meséből.
Persze, ahogy a tündérmesék is véget érnek, úgy Orbán meséje sem tartott örökké, hiszen a fellendülő világgazdaság miatt nőtt a gáz iránti kereslet, és ennek következtében – ahogyan azt a tankönyvekben is leírják – a gázárak (TTF) elindultak felfelé. Ehhez magától értetődően hozzájárult az Ukrajna elleni orosz agresszió kétszeres hatása, egyrészt a szállítások kockázatosságának növekedése, másrészt az Oroszország elleni szankciórendszer következtében az alternatív beszerzési forrásokra (cseppfolyós gáz) történő átállás kezdeti többletköltségei.
Mondhatni, a fagylalt visszanyalt. Ekkor Orbán bevezette a háztartások által kedvezményesen vásárolható éves gázmennyiség árrögzítését, ám az ezen felül fogyasztott gáz ára a kedvezményezett ár hétszeresére rúgott. Emellett az árazásban a tényleges beszerzési költségek teljesen aszimmetrikusan oszlottak meg a háztartások és a vállalatok, illetve közintézmények (iskolák/kórházak) között, aminek hatására a vállalatok versenyképessége drámai mértékben csökkent, hiszen ők a piaci ár felett, a lakossági kedvezményes, rögzített ár átlagosan ötszöröséért vásárolhatták meg a gázt.
A helyzet csak addig volt látszólag tartható, amíg nem jöttek a hideg napok. Pechünkre és persze Orbán pechére véget ért a meleg telek időszaka, és a 2025. decemberi és a 2026. januári hideg napok hatására őrült magasságokba látszott emelkedni a háztartások által megfizetendő rezsiszámlák összege. A hörgés hatására a szokásos pénteki szózatban elhangzott Orbán – teljesen megalapozatlan - ígérete, hogy az emelt összegű számla magasabb díját magára vállalja a kormány. Ám, mibul? És miért csak a decemberi, meg a januári számlák többletét? Mi lesz majd februárban, meg – ha esetleg még kitart a hideg – márciusban? Az őrület nem érhet véget.
AZ ÖSSZES MAGYARORSZÁGI HÁZTARTÁS 70 SZÁZALÉKA HASZNÁL GÁZT. A távfűtésbe 16 százalékuk van bekapcsolva, míg a maradék 13 százalék olajjal, szénnel vagy fával fűt. Ebből a gyors áttekintésből is látszik, hogy a lakossági gázra és a távfűtésre koncentráló rezsicsökkentés a magyarországi 4111 ezer háztartásból 3900 ezret érintett, és csak a maradék 200 ezer esetében beszélhetünk arról, hogy ők már a kezdetektől, azaz 2013-tól nem élvezték az Orbán-kormány áldásos beavatkozását.
Persze, ez a nyafogós kijelentés nem teljesen igaz, mert a kezdetekben erre nem is volt szükség, hiszen még a gáz esetében is csak azért lehetett a rezsicsökkentéssel becsapni a lakosságot, mert a gáz piaci ára csökkent. Az viszont természetes, hogy az olaj, a szén meg a fa piaci ára nem emelkedett. Tehát ezek esetében nem volt szükség - sem lehetőség - bármiféle rezsicsökkentésre.
A kemény tél azonban jelentős keresletnövekedést okozott, így ezt a pillanatot találta alkalmasnak a kormány arra, hogy az állami erdészetek által árult tűzifa árát, egy előre meghatározott mennyiség (10 köbméter) erejéig maximálja, és közben hangsúlyozza, milyen jelentős kedvezményt tesz hozzáférhetővé. Tudjuk, hogy fával – inkább hullott gallyal – a legszegényebbek, az egyedülálló idősek, romák fűtenek. Számukra még a kedvezményezett mennyiség megvásárlása is nehézséget jelent, még inkább, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ehhez az ország másfél száz pontján lehet hozzáférni, tehát a fuvarköltség sem éppen alacsony. Az igazi nehézség azonban az, hogy állami erdészetek által kezelt erdőterület nagysága – ha az invazív akácerdők rohamos léptékben történő elterjedésétől eltekintünk – alig nőtt az utóbbi tizenöt évben.
ERDŐ, ERDŐ KEREKERDŐ. Magyarország erdő fedte területeinek nagysága közel kétmillió hektár, ez az ország területének több mint 20 százaléka. Ebből azonban a természetes és természetszerű erdők területe alig félmillió hektár, azaz az összes terület negyede. Az ún. kultúrerdő (többnyire magántulajdonban) 660 ezer hektár, aminek a sűrűsége még az erdei bújócskázást vagy számháborút is alig teszi lehetővé.
A kedvezményesen vásárolható (rezsitámogatott) tűzifához való hozzájutás nehézkessége abból fakad, hogy a helyi Döbrögi erdeibe kellene érte elmenni, akik pedig egyúttal a helyi nagyhatalmú sündisznócskák baráti köréhez, vadásztársaságához, kompániájához tartoznak, és nemhogy tűzifát, de még gallyat sem szívesen adnak a rászorulóknak. Ez már nem a valahai tsz-ek vagy az állami gazdaságok erdeje, amelyben a rászorulók ingyen szedhették a lehullott gallyat, gyűjthették a gombát.
Az állami erdőkben alig-alig folyik fatelepítés, amit jól mutat, hogy az állami tulajdonban lévő, erdővel borított terület nagysága az utóbbi 15 évben mindössze kétezer hektárral növekedett, 1157 ezer hektárról 1159 ezer hektárra. Itt is folytatódik a 2010-ben már az Alkotmánybíróság által is elítélt tarvágás, aminek következtében az erdőállomány tovább pusztul.
Egyszóval nemcsak az a baj, hogy a legszegényebbek nem jutnak helyben, könnyen és olcsón a téli fűtéshez jó fához, mert az állami erdők elérhetősége korlátozott, a Döbrögik erdeibe pedig nincs szabad belépés, hanem az is, hogy nincs elegendő fa.
Ráadásul ennél a témánál érdemes azt is szóvá tenni, hogy a természetes erdők területe ma kisebb (300 hektár), mint egyenként a legnagyobb magyarországi autógyártók által igénybe vett területek, ami jól jelzi az irányt: kevesebb belélegezhető levegő, több füst.
A szegény meg menjen Döbrögihez fáért, és örüljön, ha nem mérik rá a huszonötöt, vagy ajánlják fel neki, hogy csak WC pucolásért cserébe gyűjthet fát Döbrögi erdeiben.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
