Bajnokot nevelni nem sprint, hanem maraton

Amikor egy gyerek különösen tehetségesnek bizonyul egy sportágban, a szülők gyakran egyszerre éreznek büszkeséget és bizonytalanságot. Az élsport ígérete fegyelemről, sikerről és kitartásról szól, ugyanakkor komoly kockázatokat is hordoz: testi túlterhelést, mentális nyomást és a gyerekkor beszűkülését – nyilatkozta a Népszavának Domonkos Sándor gyermekpszichológus. 

Az egyik legfontosabb szempont a túlterhelés megelőzése. A szakember emlékeztet, hogy a fejlődő szervezet érzékenyebb, mint egy felnőtté, ezért különösen fontos a fokozatosság. „A túl sok edzés nemcsak sérülésekhez vezethet, hanem kiégéshez is: amikor a gyerek elveszíti a sport iránti örömét, és kötelességként éli meg azt, amit korábban szeretett.” A pszichológus szerint a szülő feladata ilyenkor nem az, hogy „még jobban hajtsa” a gyereket, hanem hogy figyelje a jeleket: fáradtság, alvászavar, ingerlékenység vagy motivációvesztés mind intő tünetek lehetnek.

Legalább ennyire nehéz kérdés az iskola és a sport összehangolása. „Az élsportoló gyerekek napjai gyakran percre pontosan be vannak osztva, ami könnyen vezethet tanulási lemaradáshoz vagy állandó stresszhez.” Domonkos Sándor arról beszélt, hogy a hosszú távú gondolkodás itt kulcsfontosságú. „Csak kevesen jutnak el a profi szintig, ezért az oktatás nem válhat másodlagossá. Rugalmas iskola, megértő pedagógusok és tudatos időbeosztás nélkül ez az egyensúly nehezen tartható fenn.” Ez pedig állandó feszültségforrás, és vita tárgyává válhat a családon belül.

Sok szülőben felmerül a félelem: elveszíti a gyerek az igazi gyermekkort, ami a pszichológus szerint valós veszély. „Az igazság az, hogy az élsport valóban másfajta gyerekkort jelent. Kevesebb spontán játék, kevesebb szabad hétvége, korai lefekvés a bulik helyett. Ez azonban nem feltétlenül egyenlő azzal, hogy a gyerek túl hamar felnő.” A szakértő úgy gondolja, döntő kérdés az, hogy a sport választás marad-e, vagy kényszerré válik. Ha a gyermek a sport mellett talál időt a barátokra, a kikapcsolódásra, akkor nem vész el.

Szintén nagyon fontos, hogy a szülő ne a saját elmaradt álmait próbálja meg gyermekével bepótoltatni, valóra váltani. „Ne azért sportoljon a gyerek, mert mi azt ráerőltetjük. Hagyjuk, hogy kipróbáljon többféle sportágat, és amit valóban élvez, amiben valóban jól teljesít, azzal foglalkozhasson, ne azzal, amiben az édesanyja vagy az édesapja nem értek el olyan eredményt, amit szerettek volna.”

A szülők, sőt az egész család számára ez az út komoly lemondásokkal jár, és egyáltalán nem biztos, hogy valaha „megtérül”. A hajnalban induló edzések, hétvégi versenyek, folyamatos utazás, logisztika és jelenlét - gyakran a saját szabadidő, a házas élet, a családi nyugalom és karrier rovására megy. Emellett ott a lelki teher is: mikor kell bátorítani, és mikor kell megálljt parancsolni? „Nem könnyű eldönteni, hol ér véget a támogatás, és hol kezdődik a nyomás, és mi az, amit a szülők még vállalhatnak anélkül, hogy a saját vagy a többi gyermek életében kárt okozzanak.”

Az anyagi vonzat sem elhanyagolható. Sportágtól függően havi több tízezer, akár százezres nagyságrendű kiadásokkal kell számolni: edzésdíjak, felszerelés, utazás, versenynevezések, táborok, esetenként vagy hétvégenként magánedző vagy sportpszichológus. Ezek a költségek hosszú távon komoly terhet jelenthetnek egy család költségvetésében, és nem minden esetben térülnek meg eredmények formájában. Persze a gyerekbe „befektetni”, minden bizonnyal a legjobb befektetés hosszú távon.