A Bosnyák téri piacon több húsbolt is üzemel. Viszont csak az egyik pultja mögött áll egy adoniszi kinézetű hentessrác. Aki szinte kortalan, mert már tíz éve ugyanúgy néz ki. Igazából mintha egy tengerpartról csöppent volna a hentespultba, és a szörfdeszkáját az ajtóban letámasztva a műszak végén újra hullámokra pattan. A srácnak olyan tengerkék szemei vannak, amelyekkel azonnal megigéz. Ha belenézel abba a szempárba, elalélsz, és szóhoz sem jutsz. Többször jártam már úgy, hogy megkérdezte, mit parancsolok, és én csak néztem rá, mint boci az új kapura, totálisan elfeledkezve arról, hogy mit szeretnék.
Mintha a nyolcvanas évek egyik fiúcsapatának összes tagját egy karakterbe gyúrták volna. Ott áll ez a srác a csirkefarhátak mögött, a lapockák között, sertéscsontok és kis disznófejek himbálóznak a feje felett, és széles mosollyal érdeklődik, hogy mit szeretne vinni a vásárló. Mondanom sem kell, hogy az adoniszi hentessrácnál kígyózó női sorok állnak, mintha mások is azért járnának oda, hogy vegyenek egy kis húst a piac szőke hercegétől.
Én is állok a sorban a nőtársaimmal egy szombati napon, és egyáltalán nem bánom, hogy még öten vannak előttem, mert addig is titokban leshetem a hentesfiút. Senki nem tilthatja meg, hogy ami szép és szemnek tetsző, azt ne nézze meg az ember lánygyermeke kortól függetlenül. Amúgy a srác férfi szemmel is helyes gyerek, na.
