Valahogy rossz érzése támad az embernek, amikor arról értesül, hogy az egyik legfontosabb, ám az elmúlt években teljesen NER-konformmá silányult közjogi szereplő, az alapvető jogok biztosa jogbizonytalanságra hivatkozva az Alkotmánybírósághoz fordul, és az alaptörvény értelmezését kéri. Juhász Imre, aki nem mellesleg egy éve még az AB elnöke volt, amiatt aggódik, hogy a tavaly ősz óta hatályos, a politikai reklámtevékenység átláthatóságáról szóló uniós rendelet számos ponton ellentétes lehet a magyar alaptörvénnyel, ami a biztos szerint a hazai választási kampányban súlyos jogbizonytalanságot okozhat.
De ennél is többről van szó, az ombudsman „szuverenitási kérdésként” tekint az ügyre, s azt várja az Orbán-kormánnyal ugyancsak nem ellenséges AB-től, hogy eldöntse, figyelmen kívül hagyható-e a magyarnál jóval szigorúbb és transzparensebb viszonyokat teremtő uniós szabályozás a kampányban.
Ez az az uniós rendelet, amelyre hivatkozva a Google és a Meta (Facebook, WhatsApp stb.) még a szabályozás hatálybalépése előtt beszüntette felületein a politikai, választási vagy közéleti hirdetéseket az Európai Unió területén, mondván, nem vállalják a rendelet által elvárt nagyon részletes nyilvántartási, célzási és átláthatósági követelmények betartását.
És amely a magyar szabályozásnál valóban szélesebb körben határozza meg a politikai hirdetés fogalmát, de egyben átláthatóvá teszi, hogy ki finanszírozza a politikai hirdetéseket, s hogy ezek milyen pénzből készülnek. Feltárhatja például, amit amúgy mindenki sejt, hogy a kormány „tájékoztatási kampányai”, az álcivil szervezetek (CÖF, DPK), illetve a Fidesz–KDNP politikai hirdetései azonos forrásból származnak és azonos célt (a regnáló hatalom győzelme) szolgálnak.
Bár nem szeretném megelőlegezni az AB döntését, de ebben a kontextusban Juhász indítványa nem más, mint a nem létező jogállam elbábozása: lám-lám, az uniós szabályozás ellentétes az alaptörvénnyel, ezt az ombudsman észlelte, az alkotmánybírák pedig egyetértettek vele.