Magyar Péter a február 15-i évértékelőjén megint vitára hívta Orbán Viktort. A válasz – mint már annyiszor – borítékolható: Magyar „Brüsszel” bábja, és ebbéli minőségében nem vitaképes, nagy tekintélyű miniszterelnökünknek nem vele, hanem a brüsszeli „tartótisztjeivel”, Manfred Weberrel és Ursula von der Leyennel van vitája.
Ez egyszer tekintsünk el a helyzet abszurditásától – merthogy Abszurdisztánban ez a normális –, és próbáljuk modellezni, mi lenne, ha mondjuk Weber megunná a nyilvánvalóan irreális érvelést, és lelkesen állna a vita elébe? A válaszhoz nem kell „karmelitológusnak” lenni: a Fideszből özönlene a felháborodás és a gyűlölet, mondván, itt a bizonyíték arra, hogy „Brüsszel” be akar avatkozni a magyar választásokba! És tényleg - a világon példa nélküli beavatkozás lenne, ha egy választási vita nem a választáson indulók, hanem a miniszterelnök és egy másik ország, no pláne az EU tisztségviselője között folyna.
Persze nálunk semmi sem az, aminek látszik. Ha például mégis sikerülne a választási kampány alatt idecsábítani Trumpot – amiért vezérünk talán a fél karját sem sajnálná -, az persze nem a választásba történő beavatkozás lenne, hanem a spontán baráti lelkesedés felemelő megnyilvánulása.
És akkor most az egyszer a tőlem egyébként idegen jóslás síkos jegére lépek.
Egyáltalán nem tartom kizártnak azt, hogy Orbán Viktor végül látszólag belemegy egy választási vitába, de olyan feltételekkel, amelyek Magyar Péter számára elfogadhatatlanok.
Ha így lesz, az annak a csalhatatlan jele, hogy a Fidesz belső – nem a nyilvánosságnak szánt – mérései mégsem azt a biztos vezetést mutatják, amelyet a háziasított kutatóik a nagyközönség felé sugároznak.
Ebből persze még egyáltalán nem következik, hogy lesz is érdemi vita, sőt. Számtalan módja van annak, hogyan lehet egy ilyen látszólagos szándékot zátonyra futtatni, kezdve a vitát megrendező médium és a vitavezető kétségbevonható elfogulatlanságával, folytatva a vitatémák kitűzésével és befejezve a vita tényleges szabályaival. De a legjobban azzal lehet „kiherélni”, ha felhigítják és ezzel eljelentéktelenítik, pl. úgy, hogy részvételt engednek az összes érvényes országos listát állító párt első emberének. Ezek a módszerek mind jók arra, hogy az ellenfelet lehessen vádolni gyávasággal, a vita előli kitéréssel.
Igazi, érdemi vita csak a két főszereplő között lehetne, ilyet pedig utoljára 2006 április 5-én láttunk. Annak a vitának az egyik résztvevője immár tizenhat éve Magyarország miniszterelnöke, akinek ez nem tartozik a legszebb emlékei közé. Ezért bújik Weber és von der Leyen mögé.
A szerző mérnök-közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.