Mert persze nem csupán Orbánt kell meneszteni, hiszen az igazi tragédia az ő sziszifuszi és hatékony erőfeszítésének eredménye, az elmúlt bő tizenöt év alatt csaknem hibátlanra csiszolt nemzeti együttműködés rendszere (NER). Ezt a rendszert érezzük elviselhetetlennek (ebben is különbözünk Orbántól, aki azt mondta egyszer, hogy nem a szocializmussal volt baja, hanem a rendszert működtető emberekkel). Ezért is valljuk, hogy meg kell szüntetnünk a NER-t, az illiberális demokrácia (ha van ilyen) manifesztálódott formáját, amit hozzáértő elemzők sok mindennek neveztek már: autokráciának, fasisztoid mutációnak, maffiaállamnak, irányított demokráciának és egyebeknek.
Sokan gondoljuk így, de nem mindannyian. Természetes, hogy mindenki másképp éli meg a mai magyar valóságot, és még a NER támogatói vagy ellenzői sem azonosak. Az, hogy ki és miért akarja Orbán rendszerét eltakarítani, meglehetősen változatos képet mutat. Ráadásul a nép (relatív) többsége már négyszer nem akarta leváltani; az ellenzéki pártok jórészt hatalomra akarnak kerülni, vagy legalábbis életben maradni; az értelmiségiek nem bírják a szabadság hiányát és a kultúrarombolást; az ateisták viszolyognak a keresztény állam eszméjétől, stb.
Ahányan vagyunk, annyiféleképpen érezzük magunkat a bőrünkben, különbözőképpen viszonyulunk a körülöttünk zajló eseményekhez, eltérően reagálunk a médiatérből ránk zúduló politikai üzenetekre. Azt gondolom, hogy érdemes egy kicsit mélyebbre ásni és közelebbről szemügyre venni, hogy kik nem akarják okvetlenül leváltani a NER-t, mely társadalmi rétegekre támaszkodhat(nak) a regnáló kormánypárt(ok). Vannak olyan felmérések, amelyek elsősorban társadalmi-politikai attitűdjeik alapján osztják kategóriákba a Fidesz szavazóit (pl. nemzeti érzelműek, polgári középosztálybeliek, vidéki vallásosok, nincstelenek stb.), de ezen túllépve még fontosabbnak tűnik, hogy miért döntenek ezek a választók a Fidesz mellett, milyen közvetlen indítékok alapján szavaznak a NER fenntartására.
A fenti szempont alapján első – durva – megközelítésben az időseket; a több gyermekes, stabil gazdasági háttérrel rendelkező fiatalok egy részét; a – tömegüket tekintve nyilván jóval szerényebb, viszont befolyásban annál jelentősebb – közvetlen haszonélvezőket (politikusok, nagytőkések stb.), az állami alkalmazottakat; valamint a tartósan szegénységben élők egy részét számíthatjuk ide. Itt jegyzem meg, hogy a csoportok között okvetlenül vannak átfedések, és jó néhány másfajta kategorizálás is létezik.
Ami az időseket illeti, a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint is a Fidesz–KDNP a magyar társadalom széles bázisára támaszkodik, mindenekelőtt a 40 év feletti korosztályokban, ahol a többség mögöttük áll. A 60 év felettiek körében különösen nagy a kormánypártok fölénye, és ez a réteg (gyakorlatilag az öregségi nyugdíjasok) durván kétmilliós tömeggel a választók között mintegy 25 százalékot jelent. Első ránézésre tehát azt mondhatjuk, hogy a nyugdíjas rétegek tulajdonképpen elvannak a NER-rel, legalábbis a választási eredmények már négy ciklusban is ezt mutatták: a Fidesz stabil támogatói az idősebb korosztályok.
Az alapképlet szerint akkor szavazunk egy politikai pártra, ha annak működésével elégedettek vagyunk, élethelyzetünk nagyjából elégedettségre ad okot. De valami mégsem stimmel, hiszen a statisztikák rendre azt mutatják, hogy idős polgártársaink helyzete folyamatosan romlik, részben abszolút értelemben is, de más rétegekkel összehasonlítva mindenképpen. A nyugdíjak éves emelése ugyan inflációkövető, de a reálértékük így nem emelkedik, miközben egyre jelentősebb az aktív rétegekhez viszonyított elmaradásuk. Miért támogatják mégis a Fideszt, ha ezt érdekeik ellen, vagy másképpen kifejezve: feltételezett érdekeik alapján teszik?
Az okok sokrétűek, a legfontosabb talán az, hogy ebben a támogatói rétegben alacsonyabb az iskolázottsági szint, ezzel együtt a magasabb életkor miatt jellemzőbb a hiszékenység, a vezér iránti rajongás. A közel félmillió főt kitevő vidéki, vallásos Fidesz-szavazók többségükben szerény anyagi körülmények között élő választók, akik jobboldaliságuk és konzervativizmusuk mellett nagyon erősen támaszkodnak a egyházra. Számukra ez jelenti az elsődleges közösséget, véleményalkotásukban a szószékről elhangzottakra alapoznak, és ez segíti az egyházon keresztüli, jellegzetesen kormánypárti propagandát. E választókat legfőképp a kormány menekültellenes, valamint háborút vizionáló hangulatkeltése befolyásolja, és ez még a szegénységgel, az anyagi körülmények romlásával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat is felülírja.
Szintén a Fidesz támogatásának kedvez az idősek körében, hogy a gyakorlatilag állami kézben lévő hagyományos médiumok (TV, rádió, nyomtatott sajtó) használata náluk érzékelhetően nagyobb arányú. A felsoroltak nyilvánvalóan önmagukban is erősítik a kormánypártok helyzetét, és ha ehhez hozzávesszük a NER-propaganda célzott hatását, egészen elfogadhatónak tűnik, hogy sok nyugdíjas az alacsony életszínvonala, elszegényedése ellenére úgy érzi: az ellenzékkel szemben a kormánypárt nyújthat neki többet, pl. a háború vagy a migráció dilemmájában. Ez az attitűd a választásokon felerősödve válik szavazatokká, ráadásul az idősebb korosztályokban nagyobb a választási aktivitás, még ha a pártkötődésen túl alacsony is a közügyekben való részvételi hajlandóság. Amúgy a Fidesz pozícióját erősíti ezen rétegben az is, hogy főként az idősebbeknél a pártkötődés gyakran átalakul ideológiai meggyőződéssé, és a konkrét pártok már nem is olyan fontosak, sőt, helyettesíthetők. Ez történt pl. a Jobbik/Fidesz viszonylatában, de a Mi Hazánk is könnyedén felváltható a Fidesszel.
Arra, hogy az ellenzéki erők szempontjából mi lehet az ellenszere a fentiekben felsoroltaknak, a sommás válasz: rövid távon szinte semmi. Ugyanis az időseknél olyan mélyen beivódott és tömeges tudattorzulásról van szó, amely még középtávon sem változtatható meg egykönnyen. A jövőre nézve azonban mégis nagy jelentősége van a korosabbak jellemző attitűdje megváltoztatásának. Egy kormányváltás után mindenképpen vissza kell állítani a pártsemleges tájékoztatást (tv/rádió, írott sajtó). A mainál sokkal erőteljesebb kommunikációra van szükség, támogatni kell az idősek aktivitását, erősíteni a céltudatos értékválasztást, valamint közösséget kell kínálni számukra.
Mi a helyzet a fiatalokkal? Az egyértelmű, hogy az ifjabb korosztályok többsége, különösen az iskolázottabbak csoportja nem kér a Fideszből. Ugyanakkor a NER kegyeltjei, vagyis ebben a szegmensben legfőképp azok a gyermekes családok, amelyeknek biztos állásuk van, és ebből következően adóznak, nyakra-főre részesülnek a folyamatosan gyarapodó adómentességek, valamint -kedvezmények előnyeiből. Számukra a NER egy áldás, és a gazdasági előnyök könnyen felülírják az esetleges ideológiai megfontolásokat. Nem kevés választóról lehet szó, 2026-ban a családi adókedvezmény megduplázása összesen mintegy egymillió családot érint Magyarországon.
Igaz ugyan, hogy a Fidesz támogatottsága – a legfrissebb felmérések szerint is –, különösen a fiatal diplomások körében messze elmarad a jelenlegi legerősebb kihívójáétól, ezzel együtt ebben a rétegben is lehet pár százezer szavazója a kormányoldalnak. Az ő kormánypárti orientáltságuk megváltoztatása komoly feladat, és alapvetően gazdasági ígéretekre szorítkozhat: például az eddigi kedvezmények megtartásával, sőt további támogatásokkal való kecsegtetés lehet hatásos. Persze, a magasabb iskolázottságuk és tájékozottságuk alapján még az sem kizárt, hogy valódi, adatokkal alátámasztott érvekkel lehet egy részüket meggyőzni arról, hogy a politikai alapú osztogatás végső soron olyan jövőbeni terhekkel jár, amelyek az egész társadalomra negatívan hatnak, még a kedvezményezettekre is. Mindenesetre az erős, anyagi juttatásokkal is megerősített politikai lojalitás átalakítása nehéz feladat, és rövid távon itt sem lehet érdemi eredményekre számítani.
A NER-t támogató legfajsúlyosabb csoport a rendszer egyértelmű, közvetlen haszonélvezőiből áll. Közülük a politikusok és magas beosztású hivatalnokok a saját jól felfogott érdekükben, alapvetően anyagi megfontolások miatt feltehetően a végsőkig ragaszkodnak a számukra meghatározó fontosságú politikai közösséghez. Bár, ha fordulni látszik a kocka, számítani lehet pálfordulásokra, óvatos helyezkedésre. Ez a közvetlen szavazatszámot érintően persze nem jelentős, de a fontos szereplők, „megmondó” emberek jelzései már komolyabb hatást is gyakorolhatnak a választások kimenetelére. Erre korábban is volt példa, és egyes hírek szerint most is várhatóak ilyen jellegű politikai mozgások. Amennyiben az ellenzék választási esélyei komolyabbnak mutatkoznak, előbb-utóbb elkövetkezhet az a pillanat, amikor érdemes lehet ebben a körben tapogatózni és bizonyos alkukat megkötni.
Az előzőnél talán nagyobb jelentősége lehet az állami alkalmazottak, tehát az ország hivatali kara összetételének, illetve feltételezhető választási viselkedésének. A minisztériumok, főhatóságok, kormányhivatalok és a helyi önkormányzatok összességükben több mint 1,3 millió főt foglalkoztatnak, amiből a központi igazgatás mintegy 800 ezer alkalmazottal részesedik. Egy részük nyilván egzisztenciális okokból is feltehetően támogatja a regnáló rezsimet, és ez kortól, képzettségtől, társadalmi helyzettől független. Ugyanakkor ebben a körben is elképzelhető, hogy a rezsimen belül egyes tisztviselők úgy döntenek, előnyösebb lesz nekik, ha megszabadulnak az aktuális rendszertől. Ez – magasabb beosztás esetén – az esetleges felelősségre vonás miatt, vagy a rendszerváltás utáni nagyobb befolyás, jobb anyagi helyzet reményében fordulhat elő, de nem kizártak az erkölcsi vagy hazafias megfontolások sem. A hivatalnoki kar, a jó értelemben vett bürokrácia elvileg nem politikai tényező, és minden hatalomnak szüksége van rá. Hogy zömükben hova fognak szavazni, pontosan nem becsülhető, de annyi talán megkockáztatható, hogy voksolási mintázatuk alighanem a mai rendszer fenntartását eredményező magatartáshoz fog simulni.
A tartósan nélkülöző, hátrányos helyzetű emberek az Eurostat szerint a teljes népességben majdnem 1,4 millió főt tesznek ki, és ezen belül az úgynevezett mélyszegénységben élők száma több mint 500 ezer (a KSH adatai ennél alacsonyabb számokat mutatnak, részben módszertani eltérések miatt). Ezen rétegnek a jelentős része, becslések szerint mintegy 600 ezer fő cigány nemzetiségű, és többek között az ő nagy részük képezi az utóbbi években a Fidesz legbiztosabb szavazói bázisát. Ennek nagyon egyszerű oka van: az elmaradottság, az alacsony iskolázottság, a munkalehetőség hiánya, ami együtt jár a nincstelenséggel. Ilyen helyzetben sokan akár pár ezer forintos adomány vagy egy kis közmunka ellenében is hajlandóak bárkire szavazni. A Fidesz pedig éppen abban érdekelt, hogy ezt a biztos szavazói bázist minél inkább tudatlanságban és ennek révén a befolyása alatt tartsa.