A választási kampány egyik legjobb híre, hogy a pávasáskarák ugyan egy 22-es kaliberű lövedék gyorsulásával azonos ütést képes mérni az ollójával az ellenségre a víz alatt, ám a vedlés időszakában védtelen. Megszokásból azért ilyenkor is fenyegetőn lóbálja a fegyverét, és már nem egyszer bejött neki az élet. Hasonló blöffölők számosan akadnak a természetben, a hólyagos fóka az orrüregéből fújt vörös gömbhártyával, a galléros gyík a fejméretét megnégyszerező bőrlebenyével, a gömbhal a tüskés testének felfúvódásával, a Blanchard-féle szöcskebéka pedig tekintélyes kuruttyolásának elmélyítésével igyekszik ketrecharcosabb benyomást kelteni annál, mint amilyen valójában. És akkor itt van az emberi civilizáció, ahol egy vesztét érző illiberális csalfahím ezt mind egyszerre tudja bármely tetszőleges digitális polgári körben.
Az elijesztő deimatikus viselkedés nemcsak a dominanciaharcban jön jól, hanem számkivetett zsákmányállat üzemmódban is, viszont a színeváltozás, péniszméret-mutogatás, pipiskedő páváskodás a szaporodáskor is előnyös lehet. Amíg a galléros pávián a legvörösebb tomporral nyűgözi le a fajtársakat, addig
az illiberális csalfahím váratlanul előrántja a tizennegyedik havi nyugdíjat, az egyenruhások fegyverpénzét, az adómentesség civilizációs zsákutcáját. Mindent, amit a túlélés ösztöne megkíván,
és amitől holnaptól is ő maradhat a kánisz major az udvarban. Ha továbbra is el tudja hitetni magáról, hogy ő az erősebb, akkor a viszály ismét tényleges harc nélkül rendeződhet.
És akkor máris itt volnánk az evolúciót egy időre elbizonytalanító centrális erőtérnél, amikor is az illiberális mesterterv kennelbe zárta a riválisokat. („Menő dolog az utcai harc, de csinálja, akinek nílusi krokodil a nagynénje!”, tartja Darwin-Finkelstein A bajok eredete című műve.) Ennek azonban vége. A harc elkerülhetetlen. Az illiberális miniszterelnök kolóniájának minden mozgása a deimatikus, ijesztő viselkedést mutatja jelenleg. Miután az állatvilág-megváltó eredményeikkel érdemben nem tudnak, az ellenfél valóságával pedig nem akarnak kampányolni, ezért kizárólag a megtévesztéssel igyekeznek élni. Ne féljetek, kedves fajtársak, nem oroszlán az, csak papírtigris vietnámi troll! Ukrajnába akarja küldeni a mókusok mogyoróját! Háborúba vinné a kis pintyőkéiteket a karvalyok ellen! Elvenné a galambok serclicsökkentését! Ezek mennek, meg a bárányfelhők. Berlin fölött az ég persze viharos, Fekete-erdő már nem amúgy sem létezik, a wifi-routerbe beköltöztek a kakukkok (Africans migransensis).
A Fidesz felfuvalkodása állati másfél hónapot vetít a magyarok nemzetsége elé. A megtévesztés létkérdés neki, de a púposkodás felismerése az ellenzékiek számára is az, ha nem akarnak ismét a zsákmányállat sorsára jutni, amely fölött az imádkozó sáska (vö.: ájtatos manó) tort ül egy Holdról is látható habzsidőzsivel. A hátralévő negyvenöt napban nemcsak a kormány közvélemény-kutatóinak fölényes előnyt jelző adataival fog szembesülni a flóra és a fauna, nemcsak a „gombostűt sem lehet leejteni” jellegű tudósítások ugranak elő mindenhonnan a digitális rengetegből, és nemcsak a leggyorsabban lett meg a legtöbb ajánlás című hírek jönnek szembe a hetedhét határon innen, de előttünk van egy békemenet-számháború is. Az viszont továbbra is matematikai tény marad, hogy minden kormányzás kisebbségi, még a kétharmadosak is. A pszichés észlelés pedig egy másik tény, akivel a matekot (a rendszerszintű csalások mellett) befolyásolni lehet. Sok ember lesz a békemeneten, ahogy (a helyek nagyságához képest) sokan vannak minden rendezvényükön. A 2,4 millió szavazó tényleg nagyon sok. A 2,9 millió pedig sokkal több (ha nem ijed meg a nyuszika árnyjátékától.) Ez a valós szemfogvillanás. Nem pedig az, hogy az Orbánnak jelentő Kubatov szerint semmiféle kormányváltó hangulat nem érezhető az országban (nota benne: durva volna, ha már a mag-Fidesz-pultoknál is öklüket lengetnék a magyarok.) Kádárnak se mondtak mást jó ideig. Ahogy a pávasáskarákkal se közölte senki, hogy vedléskor ne hősködjön, mert nincs mire.