Románia;iskola;diák;Beszterce megye;

Képünk illusztráció

Rossz jegyet kapott, kiugrott a telcsi iskola ablakán egy 13 éves diák

A helyszínre rohammentő érkezett, az erdélyi diákot ágyéki sérüléssel és lábtörés gyanújával szállították kórházba. Az iskola igazgatója szerint a fiú szándékosan követhette el tettét, a helyi rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A vártnál rosszabb jegyet kapott fizikából, és kiugrott az iskola első emeleti ablakából egy 13 éves diák a Beszterce-Naszód megyei Telcsen – írja a Maszol.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint az eset kedden délelőtt, a tanórák közötti egyik szünetben történt. „Ma körülbelül 10 órakor a 112-es egységes segélyhívó számon érkezett bejelentés arról, hogy Telcs településen egy diák kiesett az emeletről és megsérült. A helyszínre kiérkező (…) rendőrök egy helyi 13 évest azonosítottak, és az elsődleges vizsgálatok szerint az iskolája első emeletéről esett le” – közölte a rendőrség.

A helyszínre rohammentő is érkezett. A fiú eszméleténél volt, ágyéki sérüléssel és lábtörés gyanújával vették át, majd a besztercei sürgősségi kórházba szállították. A romániai Agerpres hírügynökségnek az iskola igazgatója arról beszélt, hogy a 13 éves fiú feltehetően szándékosan követte el tettét, miután a vártnál rosszabb jegyet kapott.

„Amikor megkérdezték tőle, miért tette, azt válaszolta, hogy »az élet nehéz«. A magyarázat több irányba mutatott: megpróbált jobb jegyet szerezni fizikából, azt hiszem, de a vártnál rosszabbat kapott, és úgy érezte, minden hiábavaló, az élet nagyon nehéz” – nyilatkozta Domnica Homei, a Telcsi Műszaki Líceum igazgatója. Hozzátette, az érintett diák jó tanuló, korábban nem volt gond vele, cselekedete megijesztette hatodikos osztálytársait.

Az osztályfőnök értesítette a szülőket, akik az iskolába siettek, majd elkísérték gyermeküket a besztercei kórházba. A fiút a délután folyamán – a hozzátartozók kérésére – kiengedték a kórházból. Az ügyben a rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást, a hatóságok vizsgálják az eset pontos körülményeit.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Állítólag agyhártyagyulladása van, több törése ellenére is szolgálatra alkalmasnak nyilvánították.