politika;választás;Szeged;közéleti szereplők;indulatok;kvíz;

Családi csörte helyett közéleti kvíz – Tudjuk, mi következik: egy Monty Python-maraton, hogy ki tette tönkre az országot az elmúlt 30 évben

Veszünk még egy rántott húst, lenyeljük a fánk utolsó morzsáit, amikor a nagypapa bedobja témának az ebéd előtt olvasott közéleti hírt. Dermedten bámuljuk a terítőt, tudjuk, mi következik: egy Monty Python-maraton arról, hogy ki tette tönkre az országot az elmúlt 30 évben. Némasági fogadalom vagy a nagynéni kitagadása helyett beszélni viszont mégiscsak jobb a politikáról, mint hagyni gyűlni odabent a feszültséget. Tegyük akkor ezt egy kvízesten. Például Szegeden, a Plebsben.

A kórházakat szenteltvízzel látják el, Brüsszel ellen keresztes háborút indítanak. Az ország hivatalos nyelve 2030-ra az orosz lesz, a fegyverismeretet és a szexuális felvilágosítás tantárgyakat összevonják. Mások viszont saját kézbe vennék az ügyet, és utóbbi tárgyat maguk oktatnák. Legalább annyira komolyan mondott és komolyan vehető programígéretek ezek, mint amilyenek időnként a csak önmagukat komolyan vevő pártok agytrösztjeiben születnek.

A parlamenti választásig hátra lévő másfél hónap ígéret-, hazugság- meg mindenféle cunamija előtt és közepette talán erre van most legnagyobb szükségünk: egy kis kifújásra, egy nagy nevetésre. Erre tett példamutató kísérletet egy szegedi pizzéria. A napokban – az első óriási sikere után – másodszorra rendeztek közéleti kvízt A Nagy Ventilálás címmel. Elképzelésüket az motiválta, hogy hazánkban és a nemzetközi porondon egyre tapinthatóbb a feszültség, a gőzt pedig ki kell valahol engedni. Ahelyett, hogy már előre gyomorgörccsel próbáljuk kerülni a családi összecsapást, érdemesebb egy biztonságos játszóteret választani, egy helyet, ahol a tét nem komoly, a tanulság viszont nagyon is az.

Emlékezzünk, és tanuljunk belőle

– A Nagy Ventilálás nevű kvízest ötlete egyrészt onnan jött, hogy itt nálunk, a Plebsben egy szociálisan érzékeny, általában minden jelenségre jól reflektáló közösség dolgozik, így a közélet sem tabu. Másrészt pedig ahogy mások, így én is régóta tapasztalom, hogy ezen a téren a kommunikáció stílusa akár otthon, a családokban sem megfelelő. Sokan már inkább szóba sem hozzák a vasárnapi ebédnél a politikát, nehogy vita legyen belőle – mondja lapunk kérdésére Sarnyai Zsófia, a szegedi Plebs pizzéria munkatársa, a már második alkalommal megrendezett közéleti kvíz szervezője. Szerinte ma mintha elveszítettük volna a kontrollt az életünk felett, vizuális környezetszennyezésként kéretlen reklámok, óriásplakátok vesznek körbe. A kvízest egyfajta szelepként szolgálhat, ahol a résztvevők kreatív feladatok végrehajtása során úgy érezhetik, visszaszerzik ezt a kontrollt, illetve kicsit talán ledolgozhatják az említett rájuk kényszerített nyomás okozta frusztrációt.

Sarnyai Zsófia szervező

Az estek során a kulturált keretek és a pártfüggetlenség az, amit szem előtt tartanak, hangsúlyozza Zsófia. Ahogy azt is kiemeli: nem csak az elmúlt 16 évet kritizálják, mert a korrupció, a hatalmi visszaélések és az elmaradt szemléletváltás az elmúlt három évtizedben folyamatosan mérgezi a társadalmunkat. A személyi kultusz azóta is él és virul, a mai hatalmi rendszer még erre pluszban rájátszik. Egyszóval, és erre a játékestek témakörei során igyekeznek rávilágítani: a Fidesz hibázik, de nem csak ők, és nem ők kezdték.

Nem szabad engedni a feledés homályába veszni mindazokat a vétkeket, amiket már akkoriban is kár volt annyiban hagyni. Éppen ezért a feladatlapok témakörei között ugyanúgy szerepelhet az aktuálpolitika, mint a határon túli magyarok szavazati joga, ahogy a régmúlt sötét ügyei is, mint az olajszőkítés. Zsófia tapasztalatai szerint a résztvevők elsősorban a világot talán a legkritikusabb szemmel vizsgáló 20-as, 30-as korosztály tagjai közül kerülnek ki. Azt természetesen senkitől nem kérdezik meg, hogy melyik oldalra szavaz, de azt látják: mindenkiben van elégedetlenség.

Nem szabad engedni a feledés homályába veszni mindazokat a vétkeket, amiket már akkoriban is kár volt annyiban hagyni. Éppen ezért a feladatlapok témakörei között ugyanúgy szerepelhet az aktuálpolitika, mint a határon túli magyarok szavazati joga, ahogy a régmúlt sötét ügyei is, mint az olajszőkítés. 

Zsófia tapasztalatai szerint a résztvevők elsősorban a világot talán a legkritikusabb szemmel vizsgáló 20-as, 30-as korosztály tagjai közül kerülnek ki. Azt természetesen senkitől nem kérdezik meg, hogy melyik oldalra szavaz, de azt látják: mindenkiben van elégedetlenség.

Ország, város, fiú, lány, háború

A Zsófiától hallottakra saját szemünkkel is látunk példákat. Kampányidőszakban vagyunk, a pártok aktivistái plakátolnak, aláírást gyűjtenek, és alig telik el nap olyan hír nélkül, hogy ne érné őket valamilyen durvaság. Ököllel ütötték a Fidesz korábbi ferencvárosi képviselőjelöltjét, Debrecenben baltával támadtak a Tisza önkéntesére. Máskor is, de most áprilisig meg főként tartsuk szem előtt, hogy az egyik legfőbb ellenség soha nem az asztaltársunk, hanem a felejtés.

A Tocsik-ügy, az MNB eltűnt 500 milliárdja, a kígyózó kígyók, a kellemetlen kérdésekre univerzális válasszá lett „Boldog karácsonyt!” világnézettől függően felviszi a vérnyomást, vagy vállrándításra ösztökél. 

De hiba lenne elfeledni a közelmúltnak azt az eseményét is, amelyre Molnár Áron, a színész minapi posztja vetít reflektorfényt. Arra, hogy 2022-ben – déjà vu érzés, ugye? – háborúval riogatott mindenkit a Fidesz, majd választás után teleplakátolta az országot, hogy „Irány a sereg!”. Feledni tehát, mint látjuk, dőreség. Ha mégis vitánk kerekedik, a helyzet kezelésére az egyik, viccesnek szánt, de talán legjobb, kihívásnak is tekinthető tanácsot egy Facebook-kommentben láttuk: érvelj úgy, hogy nem használhatod a háború szót, továbbá nem szerepelhet a mondataidban személy és város neve.

A kvízest lényege sem az, hogy eldöntsük, kinek van igaza – spoiler: senkinek és mindenkinek –, hanem hogy rájöjjünk: mindannyian ugyanazt a mozit nézzük 30 éve. A popcorn lehet, hogy drágább, a szereplők lehet, hogy öregebbek, de ha együtt tudunk egy jót nevetni régi baklövéseken, akár arra is rájöhetünk, a szomszéd nem ellenség, csak egy másik ablakból nézi a világot.

Amikor tényleg vérre megyA modern politika már nemcsak vélemény, hanem identitás, állapították meg tudományos vizsgálatok. Ha valaki megkérdőjelezi a másik politikai nézetét, azt a bántalmazó fél gyakran a saját személye vagy létezése elleni támadásnak éli meg, ami aktiválja a „harcolj vagy menekülj” ösztönt. Ennek a szélsőséges útnak néha egészen tragikus a végállomása. Egy az Egyesült Államokban, a michigani Detroitban élő férfi 2022-ben agyonlőtte a feleségét és megsebesítette a lányát. A lány szerint az apa a 2020-as választások óta vált radikálissá, megszállottja lett a QAnon összeesküvés-elméleteinek és a választási csalással kapcsolatos híreknek. Ugyanebben az évben Brazíliában, Mato Grossóban az elnökválasztási kampány során egy férfi megkéselte, majd megpróbálta lefejezni egy munkatársát. A vita a két elnökjelölt, Bolsonaro és Lula támogatása miatt robbant ki.
Csak mi vagyunk helikopterKutatások igazolják, hogy az eltérő politikai nézetek jelentősen csökkentik a kapcsolat minőségét és a felnőtt gyermekek otthoni „valahová tartozásának” érzését. A Policy Solutions 2022-es kutatása szerint a férfiak 19, a nők 15 százaléka veszekedett már családon belül politika miatt. A munkahelyi, késhegyre menő viták mértéke szinte hasonló arányú. Barátságot a férfiak 15, a nők 10 százaléka szakított meg ilyesmi miatt, a közösségi médiában való letiltással a megkérdezettek 23, illetve 15 százaléka élt. Fizikai konfliktusba a férfiak 15, a nők 13 százaléka keveredett. A közösségi média csak tovább rontja a helyzetet. Az algoritmus úgynevezett visszhangkamrákat hoz létre, ekkor csak a saját nézeteinket igazoló híreket látjuk, és ezzel véleménybuborékba kerülünk. A hírfolyamok állandó készenléti állapotban tartják az agyat, ez növeli a stresszt, csökkenti a konfliktustűrő képességet. Az algoritmus és a kognitív disszonancia okozta téves valóságérzékelés miatt kialakulhat bennünk az, hogy a külvilág téved, gonosz, egyszóval mindenki „a másik oldal”.

Bársony Katalin filmrendező és stábja tizenöt éven keresztül követte nyomon Nasmi, a kilencéves német roma kisfiú történetét, akit 2009-ben Németországból Koszovóba toloncoltak édesanyjával és a testvérével. Oda, ahol sosem járt előtte. Az Álmot láttam (Suno Dikhlem) másfél évtizedes filmes vállalkozása a volt jugoszláv menekültekkel szembeni türelemvesztéstől a migrációs válságon és a határkerítésen átívelve érkezik el az európai befogadáspolitika szigorításáig. Nasmija Hasani ma Németországban él, dolgozik, kislánya négy éves. A megrázó, mégis meseszerű történet nemcsak a menekültekkel, de a romákkal szembeni előítéletekkel is szembesít.