Mintha beletörődnénk, mi minden hangzik el a választási kampányban. Ha még csak a szavak eltorzulásáról lenne szó, de a jellemek pestisét látjuk. Ha majd újra írjuk a választási illemkönyvet, mindenképpen tiltsuk be azt, ami most folyik, mindenekelőtt a hamisítást, a jellemgyalázást, a titkosszolgálati eszközök illegális használatát, nem beszélve az állami költségvetés választási célú megdézsmálásáról.
A mostani választást a NER bandaháborúvá változtatná, és nehéz méltóságot és távolságot tartani vele szemben. A hamis hírek, rágalmak, emberi, politikai, kormányzati gyalázatok szennyes áradása mellett sem feledhetjük el, valójában mi folyik. A hangnem érdektelen. Még ha bársonyos is a tónus, a valóságos folyamatok ott vannak - és életveszélyesek.
Olyan miniszterelnökünk még nemigen volt, akinek minden mai mondata pont az ellenkezőjeként hangzott akár csak 15 éve. Aki pontosan elmondja, hogyan csábítja el, majd gyalázza meg a politika a választókat, csak azért, hogy uralomhoz jusson. A lista pontos: te - Orbán Viktor - tetted ezt, király.
Még nem volt olyan miniszterelnökünk, aki az összes szövetségesét elárulta volna. Kezdődött a szerencsétlen kisgazdákkal, most éppen Brüsszelnél és jó 20 milliárd visszatartott eurónál, illetve a NATO-nál tartunk. És nemigen volt még olyan értelmiségünk, amely önmagának magyarázza, mekkora zseni ez az Orbán; mintha a hóhért dicsérné, milyen ügyesen fonja a kötelet.
De nem is a szavakról van szó. Orbán eddig is háborúval fenyegetett, most pedig már tényleg háborút készít elő azzal, hogy a maga által fabrikált provokációra mozgósít. Sokan Kassára, a vélhetően (?) orosz bombázásra emlékeztetnek, amely Horthynak ürügyet teremtett arra, hogy hadat üzenjen a Szovjetuniónak. Csakhogy sántít a hasonlat. Vitéz nagybányainak ott volt a jutalom, az elcsatolt területek egy jó darabja. Orbánnak semmi sincs felajánlva, ilyesmit nem érhet el. Viszont önmagát meghosszabbíthatja Bicskéig (hiszen már akkor sem a kisvasútról volt szó).
Ha a jobbkézről felbuzdult radikális honfitársaink mást gondolnak is, a hadseregünk igen keveset ér. Elég, ha mondjuk a románokéval hasonlítjuk össze - az ukránokról nem is beszélve. Az ukránoknak semmi érdekük bennünket megtámadni. Az ő produkciójuk jutalma egy nemzeti és európai-közösségi lelkületű és státuszú Ukrajna. Orbáné legfeljebb Putyin meleg pillantása.
Magyarország kiszállhat az EU-ból, mai kormánya ezerrel dolgozik is ezen. Hogy aztán ezt majd minek hívják, az nekünk nagyjából mindegy is. Magyarország sehova máshova nem szállhat be, mint az orosz érdekszférába, de vajon Putyin miért venne magára egy ilyen - immár az EU-ból kikerült - haszontalan terhet? Vagy lehetünk valamiféle amerikai érdekeltség, de a kérdés ugyanaz: miért lenne az jó bárki jenki fiának, ha egy elbitangolt árva ország jelentkezne nála?
Orbán mozgatóereje a károkozási képesség. Európából kikerülve már csak egyvalakinek tud (és fog) ártani: az te vagy, kedves magyar választó.
Ha megrendül az európai státuszunk, az uralom költségei megemelkednek. Szellemi nagyjaink sokáig tipródtak, hogyan nevezzék a NER-t: hibrid, maffia, mintha-fasizmus, illiberális demokrácia? Ha győz Orbán, a választások után ez lesz a legkisebb gondunk.
Viszont külső források nélkül nehéz lesz az élet. Már most is az: a magyar államadósságot kiemelkedően magas kamatköltség mellett kezeljük, és ez csak romlani fog. Hagyományos külföldi befektetési partnereink állami támogatással fenntartott érdeklődése is lanyhul majd, kivéve a gödi típusú vállalkozásokat, amelyek szégyenteljesek és jól mutatják annak mértékét, ahogyan a magyar kormányt lenézik.
A magyar gazdaság a tetejében sokszorosan sebezhető szerkezetű. A NER-birodalom területén és annak rokonságában nincs verseny. Nincs továbbá felhasználható (visszaforgatott) profit sem, ugyanis ami lenne (hiszen oligarchiáink brutális nyereséghez jutnak), az rendre titkos tőkealapokba vándorol. A versenyző éttermek és pékek pedig nem elegendőek. Amikor jól ment, agyonfűtöttük a gazdaságot (főleg a közelieket). Amikor meg rosszul, ott is erőltettük a növekedést, ahol negatív produkció volt.
Ha arra vagyunk kíváncsiak, miért előznek meg minket a lengyelek, akkor érdemes megnézni, miben különbözik az ő hosszabb távú növekedésük a miénktől. A képlet ez: közös kelet-európai indulás + versenyző elit + némi önfegyelem a beavatkozásoknál. És ez így ment három évtizedig, amíg meg nem előztek bennünket. A mi elitünk nem versenyez, hanem harácsol, a kormány izgágán beavatkozik. Már nincs lengyel piacunk, de ha így megy, rövidesen lesz magyar piac Varsóban.
A diktatúra pazarlóan drága uralkodási forma. Elzárja a növekedés természetes és észszerű csapjait, a maga elitjét fenntartja, a lakossági fogyasztást pedig megnyirbálja. A magyar esetben ez kiegészül egy felfoghatatlan mértékű és indokú ukránellenességgel és oroszbarátsággal.
Mit tennél, ha te lennél Orbán, és a normális politizálás is az opcióid között szerepelne? Elutasítanád az EU-pénzt? Az olcsóbb hitelt? Háborúval fenyegetőznél egy olyan országban, amelyiknek gyenge a védelmi képessége, rendre vesztett háborúkat vívott? Úgy véled, hogy most, amikor végre révbe ért, ismét belevetné magát valamilyen reménytelen veszedelembe? Ne legyenek illúziónk, ami most előttünk áll, az nem fokozati probléma. Orbán esetleges győzelme kisodor bennünket mindenből, ami eddig megvédett. Azzal se bolondítsuk magunkat, hogy ha veszít, akkor káosz jön. A káosz már itt van velünk, enyhítésének fő módja a NER eltávolítása lehet.
A magyar választók magas hányada generációk óta infantilizálódott, mindig csak felfelé néz. Retteg, ha tiporják, és ő is tipor, ha kicsit feljebb ül. Kétszeresen is vissza kell venni a hazát. Elvenni a NER-től a hatalmat, de megtartani magunknak (a közösségeknek, az önkormányzatoknak) annyit, amennyivel csak elbírunk.
A szerző közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.