A Berlinben élő filmrendező szerint a magyar-szerb kerítés történelmi otrombaság, de sajnos ez már hozzánk tapad

Az ELTE-n végzett bölcsészként, mielőtt elkezdett volna filmrendezést tanulni Németországban. Mikor döntötte el, hogy „vált”?

Azért mentem magyar–német szakra tizennyolc éves koromban, mert akkor már tizenkét éve tanultam németül, ezt tovább akartam vinni, ha már ennyit belefektettem. Nagyon szerettem a könyveket, így a magyar szak is adta magát – miközben fogalmam sem volt, hogy tulajdonképpen mi szeretnék lenni, szóval ez a szakpár egy áthidaló terv volt. A művészetek mindig is közel álltak hozzám. A film akkor jött a képbe, amikor az ELTE-n a látókörömbe került a filmelmélet-filmtörténet szak, amelyről nagyon jókat hallottam – hozzá kell tennem, hogy a magyar-német szak sok gyötrelemmel járt. Mai fejjel csodálkozom, hogy egyáltalán befejeztem, de valószínűleg a csoportdinamika tartott ott. A filmszak sokkal kisebb volt, szimpatikusabb környezettel és izgalmas órákkal. Egy western film szemináriumhoz könnyebben megjön az ember kedve, mint mondjuk a német szótártörténethez.

A kettő gyötrelem mellé kellett egy harmadik szak?

Ekkor már negyedéves voltam magyar-németen, tehát az kezdett kifutni. A filmszakot imádtam. Nem is tudom, hogy volt-e olyan, amit ne szerettem volna ott, de a legszuperebb Pálos György gyakorlati szemináriuma volt. Minden félévben kellett rövidfilmeket készíteni és ez iszonyatosan tetszett. A művészeti próbálkozások nálam mindig ott fejeződtek be, amikor rendesen el kellett volna mélyednem dolgokban. A filmkészítés esetében viszont nagyon sok félét kell csinálni, de ebből a sokféléből több mindent csak egy kicsit. Ekkor döntöttem el, hogy ebbe az irányba fogok elindulni.

Miről döntött előbb: Németországba költözik vagy ott kinn fog tanulni?

Egyszer még itthonról a filmszak alatt jelentkeztem a DFFB-re (Berlini Filmakadémia), de elsőre nem vettek fel. Ez azért érdekes, mert Németországban művészeti iskolákba összesen kétszer lehet jelentkezni. Aztán elkezdtek történni az események: a gazdasági válság következtében kormányváltás történt, majd összeomlott a magyar filmfinanszírozási rendszer és minden kilátástalannak tűnt. Ekkor egy pályázattal, amit most Erasmus Plus-nak hívnak, kaptam egy kilenc hónapos ösztöndíjat.

Most már ez is bajos lenne.

Hát, igen. Akkor még Európai Önkéntes Szolgálatnak hívták. Egy filmfesztiválhoz mentem ki dolgozni Észak-Németországba, Rostockba. Akkor azt hittem, „nyugatra” megyek, de igazából ez a környezet „keletebbre” volt, mint Budapest, ami megdöbbentett. Mindazonáltal az remek volt, hogy filmközelben voltam, ami meghozta a bátorságot, hogy újra felvételizzek és másodszorra felvettek a DFFB-re, így végül nem jöttem haza.

A berlini iskolában két rövidfilmet is készített, melyekkel nemzetközi sikereket ért el. Az egyik a Minden rendben, mely egy határrendőr történetét meséli el. Ezt a frissen felhúzott magyar-szerb határkerítésnél vettek fel.

A DFFB-n négy filmet kötelezően el kell készíteni, de én igyekeztem a kötelezőn túl minél többet forgatni. A Minden rendben egy Goethe Intézetes pályázat eredménye: ez a kiírás a Berlini Filmakadémiának és palermói dokumentumfilmes iskolának szólt, öt perces etűdöket kértek, hogy abból websorozat készüljön. A téma a menekülés és a megérkezés Európába volt.

Összekötöttem a szálakat: a pályázat keretében felvett anyagból leadtam az öt perces etűdöt a websorozathoz, miközben ezzel párhuzamosan elkészült a tizenkét perces kisfilm is. A kerítés egy történelmi otrombaság, de sajnos ez már hozzánk tapad. De ha egy kicsit később próbálkoztunk volna ezzel, már nem tudtunk volna itt forgatni.

Abban biztos vagyok, hogy ekkor sem volt könnyű.

A forgatás előtti napig nem volt világos, hogy engednek-e majd ott forgatni, mert senki sem tudta megmondani, hogy a hely közterület, műveleti terület vagy magánterület-e. Végül engedély nélkül dolgoztunk, mert senki sem tudott nekünk engedélyt adni. Viszont a határnál a katonák és a rendőrök folyamatosan papírokat kértek tőlünk – miközben épp a csongrádi, illetve a budapesti rendőrőrsön állapították meg, hogy nincs mire engedélyt adjanak. Magyarán káosz volt, ami végül nekünk kedvezett. A forgatás négy napja alatt aztán minden nap más őrök járőröztek, más szektor-parancsnok volt, mi meg izgulhattunk, mikor milyen hangulatban „kapnak el” minket. Emlékszem, egyszer a walkie-talkie-n véletlenül befogtuk a csatornájukat és hallottuk, ahogy rólunk diskurálnak, hogy na, megint itt vannak a diákok. Érdekes volt, mert azt mondták, hogy az útra nem léphetünk fel, így ezeket a jelenteket mindig a nap végére időzítettük, hogy ha probléma lenne belőle, akkor mondhassuk, hogy már végeztünk és megyünk is. Azóta egyébként az út másik oldalára is került kerítés, így erre az útra már nem lehet csak úgy belépni.

Nem voltak gyanúsak, hogy a „hanyatló nyugatról” jönnek oda forgatni?

Akkor még nem hanyatlott annyira a nyugat, nem ez volt a kormánysajtó fő fókusza. Mi a határon ártatlan diákoknak adtuk ki magunkat és a biztonság kedvéért egy szerelmes történetnek állítottuk be a filmet, azt a szálat hangsúlyozva, amiben a két szerelmest elválasztja a határ.

Számos fesztiválon szerepelt a Minden rendben. Értették miről volt szó?

Abszolút. 

Amúgy Németországban nagyon szeretik, ha társadalmi problémákról készülnek filmek – a lakosság nagy része megnézi ezeket, majd elégedetten vállon veregetik magukat, hogy mindent megtettek, amit lehet és nyugodtan mennek haza.

A Pannónia dicsérete című szatíra, mely a legjobb rövidfilm lett a Deutscher Kurzfilmpreis-on 2020-ban, egy magyar középiskola egy napját mutatja be, amikor meglátogatja őket a miniszterelnök. Talán az egyik legzseniálisabb jelenet, amikor az alkalomra sütött nagy Magyarország torta nem fér be a hűtőbe.

A torta sztorija is megtörtént eseteken alapul. Volt egy hír az egri Trianon emlékműről, amelyről leesett Erdély és Délvidék. A „miniszterelnök látogat” szituációt szintén egy tudósításból vettem, amikor Orbán Viktor egy óvodát látogatott meg. Ami érdekes a valóságban, azt mind gyűjtögetni szoktam, hogy később – ha valahova beleillik – beépíthessem a filmjeimbe.

Magyarország az örök vita társadalma, kapott kritikus megjegyzéseket?

Vannak jobboldali ismerőseim, akiknek nagyon fájt. Azt mondták, hogy „bántom a hazát”. Ezzel nem tudok azonosulni. Bennem is van hazaszeret, csak máshogy nyilvánul meg. Borzasztóan zavar, ha egy kis kör önös érdekek mentén tönkretesz egy országot, ami egy nagyszerű hely lehetne. Én sem jókedvemből mentem el innen. Nyilván volt bennem kalandvágy, de azért nagyon nehéz migránsként külföldön élni, mert az ember mindenképp öt méterrel hátrébbról indul. Szívesen élnék Magyarországon, csak egyelőre nem tudok. Tehát nekem a hazaszeretet abban nyilvánul meg, hogy észreveszem és kritizálom, ha olyasmi történik itthon, ami károkat okoz és rossz irányba viszi a magyar társadalmat.

Ha április 12-én rendszerváltás lenne, megfordulna a fejében, hogy hazajön?

Ez attól is függ, hogyan alakul a magyar filmfinanszírozás rendszere. Nekem ott kell lennem, ahol támogatáshoz tudok jutni, így Németországot nem adnám fel. Amúgy még ha lesz is rendszerváltás, akkor az legalább tizenöt év munka, hogy az ország visszaálljon valami normálisabbnak nevezhető kerékvágásba. Elég csak az oktatást megnézni, vagy az egészségügyet. Ezek a rendszerek nem fognak hirtelen helyreállni április 13-án. Mindenesetre jó lenne, ha legkésőbb a nyugdíjas éveimre egy valós opció lenne, hogy hazajöjjek.

Nem kapott Berlinben soha olyan kérdést, hogy ha magyar témákat dolgoz fel, akkor miért nem megy haza?

Nem, mert a DFFB nemzetközi intézmény, a diákok több mint fele nem német. Pont az az iskola erőssége, hogy nagyon sokféle hang van, és támogatják is, hogy forgass arról, amit ismersz, aki te vagy, amit csak te tudsz megmutatni. Úgyhogy ezért például a harmadik kötelező filmedet már lehet külföldön forgatni – nekem ez volt a Pannónia dicsérete. Az már más kérdés, mi lesz ezután, mert a német filmfinanszírozás nem így működik. Ott már nem annyira szeretik, ha nem német nyelven forgatsz vagy nem ott költöd el a pénzt.

Esetleg egy jó kis Tetthely epizód?

Kipróbálnám! Kevés a nő Németországban, főleg migráns, aki rendezői minőségben eljut a Tetthelyig. Mindemellett biztosan jól is fizetne.

Mi alapján dönti el, hogy egy-egy művét mennyire hangolja politikaira?

Most már nem tudom elképzelni, hogy a filmjeimnek ne legyen politikai vetületük, de nem szoktam előre meghatározni a mértékét. A téma adja ki. Volt, aki azt mondta a Mambo Maternicára, hogy nem politikus film, de ezzel nem értek egyet: a női test a mai napig az. A Minden rendben volt számomra a fordulat, addig „csak” személyes történeteket meséltem, amikben nem foglalkoztam a karakterek és a társadalom viszonyával. 2015-ben kezdtem azt érezni, hogy rendezőként felelősségem arra reflektálni, ami épp történik a világban. Ekkor nyitottam a társadalmi jelenségek felé. Kérdés, hogy van-e egyáltalán nem politikus film. Hiszen az is politikus döntés, ha azt mondod, hogy ezzel nem akarsz foglalkozni, és úgy csinálsz, mintha minden rendben lenne, miközben reprodukálod a kliséket. Szerintem ez határozott állásfoglalás amellett, hogy a status quo rendben van.

Az első egész estés játékfilmje három női sors, ketten bármi áron szeretne gyereket, egy szereplő pedig semmiképpen sem. Kifejezetten erős karakterek, miközben a férfiak „puhányok”.

Volt egy közönségtalálkozón egy moderátor, aki azt jelezte vissza, hogy ezután a film után nőpárti lett. Ez eredmény. Aztán volt egy néző a budapesti közönségtalálkozón, aki azt mondta, hogy hát nagyon női perspektívából van elmesélve ez a film, és hogy nem gondolkoztunk-e el azon, hogy beemeljük a férfi nézőpontot, hogy egyensúly legyen. Szerintem viszont most nem az a feladata egy nőnek, hogy alkalmazkodjon a férfihoz. Elég sokáig mást se csináltunk. Ezért is készült el ez a film, mert a filmtörténet jelentős része, legalábbis az a kánon, melyet széles körben ismerünk, többségében férfi perspektíva. Teljesen valid, hogy vannak és lesznek olyan filmek, amelyek ezt figyelmen kívül hagyják.

A Mambo Maternica egyik legjobb karaktere valóban hölgy, Sári, a kutya. Majd megszakadt a szívem érte.

Érdemes lesz figyelni a közösségi médiát, itt tervezünk Sáriról hírt adni. Kis vigasztalás: nem hiszem, hogy Sári az utolsó kutyaéveit egy veszekedő pár mellett akarta eltölteni, így biztosan jobb helyen éldegél most már.