Magyarázkodások és vásári pillanatok – röviden így lehet jellemezni a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál díjátadó gáláját, ahol az Arany Medvét elnyerő török-német rendező, İlker Çatak (A tanári szoba) hozta meg a normalitást, amikor a Sárga levelekért átvette a fődíjat: elismerte, hogy politikai jellegű beszéddel készült, de azt nem fogja elmondani, mert „annyi minden elhangzott már”. Iker Çatak alkotása - ahogy korábban megírtuk - , a török NER alatti kulturális és tudományos elnyomás drámája, melyben ellehetetlenülnek, akik másképpen gondolkodnak. Ingo Fliess producer a köszönőbeszédében kiemelte, hogy itt most nincs itt annak az ideje, hogy egymás ellen harcoljanak, hanem korunk jobboldali nihilista figurái ellen kell lépni, méghozzá sürgősen.
Az, hogy a filmfesztivál gálája ily módon alakult, a zsűrielnök Wim Wendersnek köszönhető, aki a nyitó sajtótájékoztatón nem volt hajlandó bírálni a német kormányt Izrael-barát álláspontja miatt és szerinte a filmeseknek is eképpen kell viselkedniük. Mint ahogy korábban hírül adtuk, több mint száz filmes nyit levélben tiltakozott, miközben Tricia Tuttle fesztiváligazgató a nemzetközi sajtóban magyarázkodott azzal kapcsolatban, hogy „kollaboráns magatartás-e” elfogadni az állami támogatást. Nem mellékesen a fesztiválon voltak izraeli és palesztin alkotások is egyaránt. Wim Wenders a gálán is tartott egy beszédet (a záró sajtótájékoztatót nem rendezték meg), amelyben hosszan és szép szavakkal taglalta a semmit, és a botrányt a közösségi média rossz befolyásának tudta be.
Nyilván előtte szembesülnie kellett a korábbi díjazottak közlendőjével. Már a legjobb rövidfilm díjánál előkerült Gáza és Izrael témája. A libanoni származású győztes, Marie-Rose Osta arról beszélt a köszönetnyilvánítás mellett, hogy Izrael nem tartja tiszteletben a fegyverszünetet. A Chronicles From The Siege palesztin rendezője, Abdallah Alkhatib, miután megkapta a legjobb első filmnek járó díjat, felfokozott idegállapotban arról beszélt, hogy ugyan óva intették, hogy fogja be a száját, mert menekültként él Németországban, de ő itt most nem fog köszöngetni és hálálkodni. Hangsúlyozta, hogy egy nap a jövőben lesz egyszer Gázában filmfesztivál, és Palesztina emlékezni fog mindenkire, aki kiállt mellette, de főleg azokra, akik csendben maradtak. Miután levonult a színpadról, többen „Szabad Palesztinát!” bekiabálásokkal adtak hangot a véleményüknek, mire Désirée Nosbusch - luxemburgi színésznő, aki műsorvezetőként volt jelen - kiesett a konstans nyugalom látszatából és rendreutasította a hangoskodókat, felhívta a figyelmüket, hogy ez egy gála, rengeteg filmes várja, hogy elismerjék őket, és hogy ez most nem a tüntetés pillanata. Amúgy a berlini holokauszt-emlékműnél történt pénteki antiszemita támadás áldozatáról emlékezett meg a show elején.
„Szeretném még egyszer emlékeztetni önöket: minden jót kívánok annak a személynek, akit nemrég megtámadtak a berlini holokauszt-emlékműnél” – emelte ki. A zsűri nagydíját nyerő török Ermin Alper is beszélt arról, hogy a Gázavárosban szenvedő palesztinok nincsenek egyedül, sőt az irakiak sem, majd számos bebörtönzött embert sorolt fel.
A legjobb színész díját (Berlinben nincs nemi alapú megkülönböztetés) Sandra Hüller (Toni Erdman, Egy gyilkosság anatómiája) kapta a Rose-ért, amelyben egy nőt alakít, aki férfinak adja ki magát a XVII. században egy német protestáns faluban, hogy szabadabb életet élhessen. A zsűri különdíját Lance Hammer amerikai rendező kapta a Queen at Sea című drámáért, melyben egy család három generációját ismerjük meg: a nagyszülőket, a lányukat és az unokát. A tragédia a nagyszülőkkel történik, mert a nagyi demens és folyamatosan szexelni szeretne, azonban a lánya ezt nem tartja normálisnak, ezért kihívja a rendőröket és innentől kezdve jön a bürokrácia. A problémát, jelesül, hogy meddig tart az emberi méltóság és a felelősségvállalás (bármelyik korosztályban), igen színvonalas módon vitték filmre. A legjobb mellékszereplő díjat ráadásul a nagyszülőket alakító Anna Calder-Marshall és Tom Courtenay kapta megosztva. A zsűri különdíját a török Emin Alper nyerte a Salvation című alkotásáért, mely egy a törökországi belvidéken játszódó föld vitát mutat be – kvázi egy modern spagetti western. A legjobb rendező Grant Gee lett az Everybody Digs Bill Evans című filmért, melyben a világhírű jazz zongoristát a norvég zseni Anders Danielsen Lie alakította: ő is megérdemelt volna egy díjat – hogy a kritikus is felemelje a szavát valamiért!
