Enyedi Ildikó a Népszavának: Rettentően kiszolgáltatott, gyönyörű és titokzatos szakma a színészet, kicsit olyan, mint a légtornászat

A Csendes barát világhírű rendezőjével arról beszélgettünk, milyen biztonsági hálónak lenni egy színész alatt, aki kísérletbe kezd, nem maradhat kívülálló, a fegyvertelenség pedig bátor dolog. Interjú.

A sajátos színészi metodikája miatt választotta ki a főszerepre Tony Leungot?

Tulajdonképpen azon túl, hogy briliáns színész, nagyon érdekelt maga az ember is. Láttam egy hosszabb interjút vele a neten. Valahogy azt éreztem, hogy ezekben az ikonikus szerepek mögé láthatok egy kicsit, felfedezek egy embert, akiben valahogy ott rejlik egy buddhista szerzetes, annak ellenére, hogy higgadtan vállalja mindazt, ami egy ilyen világsztár életéhez hozzátartozik. Volt egy nagyon szép, teljesen őszinte érdeklődés benne az interjúvolóval szemben. Emberi találkozásnak tekintette a helyzetet, és valóban belegondolt minden kérdésbe, nem csípőből nyomta, nem akarta védeni vagy eltakarni magát. Szó sem volt buddhizmusról vagy bármiféle fennköltebb témáról – a mosolyában, a szemében láttam, hogy természetes nyugalommal mer fegyvertelen lenni, ami nagyon bátor dolog, és ez izgatott. Abban reménykedtem, hogy mindazok a gondolatok, amelyek évtizedek óta foglalkoztatnak – és most lényegében egy komplett játékfilmet rájuk szántam –, közel fognak állni hozzá. Hatalmas meglepetés volt az első Zoom-beszélgetésünk, mert tulajdonképpen azt az embert találtam meg benne, akit csak úgy mertem remélni vagy sejteni.

A színész azt mesélte, hogy ekkor az életről és filozófiáról beszélgettek. Nem érdekli a forgatókönyv, mindig a rendezőt választja ki.

Fontos számára a buddhizmus, újra és újra megteremteni egy élő és nagyon sallangmentes kapcsolatot a saját mindennapi életéhez, és ez nem egyszerű feladat az ő életmódja mellett. Most voltunk egy hét városos európai turnén a filmmel, és Párizsban és Rómában is úgy kellett valahogy biztonságiakkal kimenekíteni a moziból, ahol voltak a vetítéseink. Fontos neki igaz életet élni. Sok felkérést visszautasít, azt a keveset, amelyet elvállal, tényleg komolyan veszi. Az a hat hónap – az előkészítés fél éve – nagyon szép párbeszéd volt köztünk. Küldtem neki anyagokat, beszéltünk róluk, így kerültünk egyre beljebb a közös munkába. Nem próbáltunk, nem a jelenetekről beszéltünk, szerintem nem is volt erről mit beszélni.

A környezet szóba került?

Igen, fontos volt neki, hogy otthon legyen az egyetemi környezetben, ami nekem ismerős, neki nem. De fontos volt az is, hogy otthonos legyen számára a két tudományterület, a neurológiának a tudat mibenlétével foglalkozó ága és a növénykommunikáció, ami engem tényleg évtizedek óta foglalkoztat, neki pedig új volt. Maga az egyetemi környezet, ami szerintem egy nagyon intenzív hely. Bár a bolognai rendszerrel az egyetemi oktatás néhány helyen inkább ilyen kreditgyűjtő OKJ-s tanfolyammá kezd silányulni, amire ki van találva, az az „universitas”, az, hogy emberek szabadon és közösségben foglalkoznak olyasmivel, ami szenvedélyesen érdekli őket. Ez egy nagyon izgalmas környezet, és ez például neki, ez is egy felfedezni való aspektus volt. Szóval azt hiszem, hogy az előkészítés inkább közös felfedezési időszak volt. És aztán a színjátszás terén úgyis jobban tudja nálam, mit kell csinálni, nem?

Az is mondta: barátnak kell lennie a rendezővel, akivel dolgozik, ki kell, hogy épüljön a bizalom, mert ő nem szereti a forgatás során visszanézni magát. Ha ugyanis egyszer megtenné, onnantól már nem tudna természetesen játszani.

Ilyen szempontból örök amatőr vagyok, nekem a legfontosabb, hogy az a színész, akivel dolgozom, milyen ember, akármekkora tehetség is. Először az embert próbálom megfejteni, amikor felkészülök arra, hogy milyen módon tudnám segíteni a munkáját, és aztán nézem meg azt, hogy milyen háttérrel, milyen technikákkal rendelkezik. Újfent csak abból a célból, hogy segíteni tudjuk a munkáját, de az alap az, hogy milyen ember, és hogy megtaláljuk azt, hogy őszintén, teljesen és tényleg totális bizalommal tudjunk egymással kommunikálni. Rettentően kiszolgáltatott, ugyanakkor gyönyörű és titokzatos szakma a színészet, kicsit olyan, mint a légtornászat. Én magam vagyok a biztonsági háló alatta, és neki biztosnak kell lenni abban, hogy az a háló ott rendesen ki van feszítve. Ez a rendező funkciója.

A három különböző korban játszódó történet más-más technikával lett felvéve, ez meghatározza a film vizualitását. Az egyik részben végig kék hiba van a kép szélén. A tökéletlen képek összessége adja ki végül a tökéletességet?

A film 70 es évekbeli rétegét, így az említett részt is 16 milliméteres filmre vettük fel. A 16-os kamerák kiváló állapotban vannak, igazi öröm volt sok év után megint 16-ossal forgatni, de a „magazinok”, amiben a celluloid van, szerencsétlenül felújított darabok. Háromszor cseréltük le őket, német, holland darabokkal is próbálkoztunk, de mindegyik sok kamerakoszt okozott. Ez a feltűnő kék csík ennek a toknak a hibája miatt volt. Az arcok előtt lévő koszokat kiszedtük, de ezeket a szélső csíkokat elég drága lett volna javítani. Úgy éreztem belefér, pénzünk meg már addigra úgysem volt. Ami a tökéletes képet illeti: szerintem attól élő valami, ha nem a tökéletességet célzod meg, hanem az a fontos, hogy legyen valamifajta igazsága annak a képnek. Ha átjön, akár tökéletlen körülmények között is, akkor azt tényleg érzed a gyomrodban, akkor inkább azzal a felvétellel mész tovább, mint a ridegen tökéletes felvétellel.

Tony Leung Chiu-wai a Népszavának: Mindannyian saját intelligenciával rendelkezünk, nem lenne szabad hierarchiának lennie közöttünk

A szerelmi aktusok mellett a Csendes barát számos kritikus témát érint, mint a rasszizmus vagy a nők egyenjogúság hiánya. Igaz, roppant finoman és elegánsan. Miért ilyen kifinomult?

Nem gondolnám kifinomultnak – az már csak egy lépésre van a finomkodótól, ez a film meg nagyon nem akar az lenni. Ennek a filmnek a növények felfedezése a témája, az, hogy még egy ilyen rövid, 120 éves időn belül is mennyire változó, ahogy a természethez viszonyulunk. Ezt színezi át, ezt segít elhelyezni, értelmezni az a néhány vonással érzékeltetett társadalmi közeg, amiben az ember hőseink élnek. Hogy milyen az a szövet, amelyen belül léteznek és amin belül a figyelmük a növények felé fordul. Lehet, hogy ez most kicsit pont széplelkűen fog hangzani, de több író is megfogalmazta, hogy az igazi figyelem a legnagyobb ajándék, amit egy lény a másiknak adhat. Erről a figyelemről szól a film, és arról, hogy mennyire nem egyszerű, nem magától értetődő ezt a figyelmet megadnunk más lényeknek, vagy éppen az embertársainknak. Abszolút nem arra vagyunk trenírozva, hogy tényleg figyeljünk a másikra, hanem hogy nyomjuk a magunkét, és annak a perifériáján ott vannak a más lények, más emberek is, és szerintem egy csomó durvaság ebből a beidegződésből adódik. A Csendes barátban tulajdonképpen ez az igazi figyelem az, amiből megszületnek itt a nagyon sajátos élmények. A filmben ez mindenhol valamilyen fajta közvetítőn keresztül történik, vagy a fotográfia, vagy a hetvenes évekbeli kütyük, vagy a mai, fejlettebb tudományos eszközök segítenek ebben. Szükségünk van rájuk, mert az érzékeink tényleg csak egy nagyon keskeny és elég random sávját fedik le a végtelen lehetőségeknek.

Mikor írta le a forgatókönyv első betűjét?

Nem olyan régen, az első verziót a Testről és lélekről forgatása előtt fejeztem be. De a növények élete évtizedek óta érdekel. Van a Csendes barátban egy jelenetsor, egy fiatal fiú eszkábál össze egy szerkezetet, amit összeköt egy szobanövény szenzoraival. Ennek az ötletét egy régi újságcikkből vettem. Egy kanadai tudós, aki a laboratóriumában növénykísérleteket végzett, a szenzorokat az ablakában álló cserepes növényre is rárakta otthon, és észrevette, hogy a növény reagált rá, amikor hazament – de még mielőtt belépett volna a szobába. Érzékelte az érkezését az ablakból. Úgyhogy fölerősítette ezt a gyenge elektromos jelet annyira, hogy ez kinyissa a garázskaput, és attól kezdve a növénye nyitotta neki a garázskaput. Ezt én még a 70-es években olvastam, szóval tényleg nagyon messze megy vissza bennem ez a téma.

Az mondta egy német kritikus barátom, hogy Enyedi Ildikó új filmje német műalkotás.

Valamilyen értelemben igaza van. Ez egy német többségű finanszírozású film, a magyar partner harmadiknak szállt be. Zömében németül beszél, német környezetben, sőt, nagyon is épít a német kultúrára. Tulajdonképpen ez egy Goethe-film, nagyon benne van mindaz, ami nekem anno Goethében fontos volt. Kevésbé a szépirodalmi tevékenysége – ebben inkább Schiller-fan voltam –, hanem a természettudományos munkái. Ugyanakkor a film kulcs alkotói mind magyarok voltak, és a harmadik beszálló Mécs Mónika nagyon fontos társ-producerré nőtte ki magát, az eredeti szándéknál végül sokkal több munka, felelősség landolt a vállán.

Visszatérve Goethére: ma durván a második világháború óta az a fajta megközelítés, ahogy a természettudósok a kísérletezéshez viszonyulnak, az tulajdonképpen a Goethe által ajánlott, és a maga korában némileg lesajnált, a newtoni szemlélettel szemben kicsit amatőrnek elkönyvelt szemlélet. Nála a kísérletező nem valamiféle istenszerű, kívülálló személy, hanem aki elválaszthatatlan része a kísérletnek, a környező világnak. Már maga az a kifejezés is, hogy a „környező világ”, egyfajta hierarchikus megfogalmazás. Azt mondja, hogy itt vagyok én, és akkor van, ami engem körülvesz. Pedig mondhatnánk azt is, hogy van a világ, aminek a része vagyunk. Megváltoztatni a pozíciónkat, és a részei lenni valaminek, az eleve sokkal kellemesebb, kevésbé magányos közérzet. Szóval elképesztő friss, időszerű megközelítés, ahogy Goethe a természetet, a világot vizsgálta.

Egy nagyon ismert Goethe-vers, A vándor éji dala zárja a filmet. Blixa Bargeld (Einstürzende Neubauten, Nick Cave and the Bad Sees) énekli. Egyszerű természeti kép, egy naplemente a hegyek között, amit átél a költő. Tóth Árpád fordításában így hangzik: „Immár minden bércet / Csend ül. / Halk lomb, alig érzed, / Lendül: / Sóhajt az éj. / Már búvik a berki madárka, / Te is nemsokára / Nyugszol, ne félj...” 

Puha figyelem, csend, a pillanat szépsége. De benne van a halál is. A törékenysége meg rövidsége az emberi életnek, és ehhez képest a természetnek a csendes, de hatalmas ereje.

Infó: Csendes barát. Forgalmazza a Mozinet