Alföldi Róbert, mint egy nagyra nőtt gyerek, hálózsákba bugyolálva csoszog be a színpadra. Keresztes Tamás rendezésében Budaörsön Ványa bácsiból Ivánka bácsi lesz. Ivánka, aki sok szempontból gyerek maradt, miközben elszállt fölötte az idő, legalábbis többször elmondja, hogy már 54 éves… Csehov klasszikusát sokszor sokféleképpen játszották, az infantilis, gyereknek megmaradó Ványa megközelítés, főleg ennyire pregnánsan, újszerűnek hat. Bár több szempontból nagyon is érthető. A címszereplő ugyanis ebben az értelmezésben olyan figura, akivel sok minden megeshetett volna, de mégsem történt meg, emiatt most úgy látja, hogy eltékozolta az idejét. Nincs már semminek számára értelme. Az előadás Makai Imre fordítását használja, az adaptációt pedig Enyedi Éva és maga a rendező jegyzi. Ennek az értelmezésnek viszont súlyos ára van, hiszen eleve feladja a Doktorral (Nagypál Gábor) Léna (Hartai Petra) szerelméért folyó versengést. A Ványa bácsi (itt Ivánka bácsi) egyik kulcsjelenete, amikor megérkezik Ványa a Lénának szedett virággal és közben azt látja, hogy a nő a Doktorral csókolózik. A gyereknek megmaradt Ivánka ebben a koncepcióban még nagyobb vesztes, mint a korábban látott verziókban. Hiszen itt egyértelműen csak plátói, soha az életben be nem teljesülhető vágyról van szó.
Az előadás Horesnyi Balázs által tervezett díszlete leginkább egy elhagyatott, a világvégén lévő hajóhoz hasonlít. Látványában felér egy képzőművészeti alkotással. Ebben a produkcióban minden időn túlinak tűnik, mintha a szereplők is csak úgy itt maradtak volna, különösebb fogódzó és perspektíva nélkül. Semmi támaszuk nincs, ezért jobb híján duzzognak, egymást bántják, vagy ahogy a Doktor fogalmaz: „mumus lettem én is.” Emlékszem, gyerekként édesanyám sokszor mondogatta: vigyázz jön a mumus! Féltem is tőle. Igen, az Ivánka bácsi a „mumusságról” is szól. Az ismeretlent a bizonytalan kísértetétől való rettegés miatt ellenségként is kezeljük.
Alföldi Ivánkája a színlapon úgy fogalmaz: „Olyan ragyogó egyéniség voltam, aki senkinek sem világított”. Némi fénye ebben a környezetben csupán a Doktornak akad, Nagypál Gábor ezt formátumosan el is játssza. Hartai Petra szép ruhákban unatkozva vonulgat (Jelmeztervező: Kovács Andrea), de a fénye, hiába szép, már neki sem az igazi. Bartos Ági Szonyája tiszta és őszinte, ő még képes lelkesedni és világítani is, de a fényét, akinek kellene, nem veszi észre. Mertz Tibor professzora viszont valódi mumussá vált. Önmagát és másokat is utálja, fölényesnek látszik, legalábbis úgy tesz, de inkább már csak üvölteni bír, fáj mindene, maga az élet is, valódi érzelmekre nem képes. Böröndi Bence Vakarcsa legalább szórakoztató, néha zenét kever, egyszerűsége szinte már vonzó. Kiss Mari Máriaként igencsak bölcs, de ebben a környezetben inkább a fanyarságára figyelünk fel. Takács Katalin Dadusa egyfajta mindenes, ha kell még hegeszt is. Ugyanakkor az ő ölébe legalább még oda lehet hajtani az ember fejét.
Tűrni kell, üzeni a végén az előadás. Békésen megvárni a megpihenés idejét. Az már más kérdés, hogy mire elérünk idáig, ebben már senki sem hisz. Tényleg eljött a mumusok ideje? Úgy látszik, valóban magunknak és egymásnak is az ellenségei lettünk... Ezen lehet, hogy tényleg csak a világvége, vagy egyfajta teljes elvonulás segíthet? Vagy már az sem?
Infó: Csehov: Ivánka bácsi. A színpadi változatot Makai Imre fordításának felhasználásával készítette: Enyedi Éva és Keresztes Tamás. Rendező: Keresztes Tamás. Budaörsi Latinovits Színház. Legközelebb 2026. március 24-én látható
