A megfizethetőség mindent felülír, sokaknak a panel maradt a saját lakáshoz vezető egyetlen út, amit az árak alakulása is tükröz. A zenga.hu kínálati adatai szerint tavaly február és idén február között Budapesten a tégla lakások átlagos négyzetméterára 19 százalékkal nőtt, miközben a paneleké 24 százalékkal. Országos szinten még látványosabb volt a különbség: a tégla lakások ára 16 százalékkal emelkedett, a paneleké viszont 36 százalékkal. Egyes vidéki nagyvárosokban és néhány budapesti kerületben már az is előfordul, hogy az azonos állapotú panellakások drágábbak a téglaépítésű lakásoknál. A budapesti lakásállomány több mint ötöde, csaknem a negyede házgyári, avagy lakótelepi lakás.
A panelek iránti érdeklődés az ingatlan.com közlése szerint az összes lakáskeresés 21–24 százalékát teszi ki Budapesten, a februárban mért közel 23 százalékos arány enyhe erősödést jelent. Mindez azonban nem feltétlenül a panelek sikerét jelzi, sokkal inkább a drágább téglaépítésű lakások iránti kereslet visszaesését. A lakáspiaci kereslet visszaesése altalánosságban is érzékelhető volt az év elején, amikor országosan mintegy 24 százalékkal kevesebb érdeklődő volt a használt lakásokra. A januárban és február első felében érzékelt lejtmenet a panellakásokat kevésbé érintette, ebben a kategóriában ugyanis csak 9,7 százalékkal csökkent a kereslet. Ugyanakkor szinte minden harmadik érdeklődő eltűnt a téglaépítésű lakások piacán, ahol az év első másfél hónapjában 28 százalékos visszaesésről számolt be az ingatlan.com. Elemzésük szerint a piac új fordulóponthoz érkezhet, miután az államilag támogatott, kedvezményes árú új lakásprojektek megjelenése kettészakíthatja a budapesti panelpiacot, komoly és immár verseenyképes konkurenciát támasztva. Azokban a kerületekben, ahol az új építésű lakások ára alig magasabb a használt panelekénél, a vevők az energiatakarékos, alacsony rezsijű új ingatlanokat választhatják majd. Ez igazi árplafont jelenthet a panelek piacán, ahol az áremelkedés megállhat, sőt akár jelentős árengedményekre kényszerülhetnek az eladók. A vízválasztó az Otthon Start kompatibilis 1,5 milliós négyzetméterár, amihez a panelpiac három fővárosi kerületben már nagyon közel került.
A felújított lakásokat keresik a vevőkMindent visz a garzonok drágulása, a 20 négyzetméter alatti kislakások esetében majdnem 30 százalékos áremelkedést mértek egyetlen év alattA veszélyeztetett zónába tartoznak a legdrágább panelpiacok, mindenek előtt a XI. kerületi az 1,46 millió forintos átlagos négyzetméterárral, ezt követi a XIII. kerületi 1,38 millióval és a XIV. kerületi 1,33 millióval. A nagy kínálatú III. kerület, valamint a IV. és a IX. egyes részei, ahol 1,2-1,3 millió forint körüli panelár szint a jellemző. Budapesten a panellakások medián négyzetméterára februárban még mindig körülbelül 21 százalékos árelőnyben volt a használt téglaépítésű lakásokéhoz képest. A külső kerületekben viszont a panelek 1,05–1,15 millió forintos négyzetméteráron mozognak, ami akár 300 ezer forintos különbséget jelent az új lakásokéhoz képest. Ezekben a városrészekben továbbra is a panelek jelenthetik a reális opciót a tulajdonosi piacra belépéshez, és "összességében is az alacsonyabb árszintjük miatt jobb pozícióba kerülnek” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A házgyári lakások mellett szól, hogy a felújítás költsége ezekben sokszor kedvezőbb. A panelépületek szerkezete egységesebb, a lakások alaprajza hasonló, ezért a munkák könnyebben tervezhetők, kevesebb átalakításra és burkolásra van szükség, így a teljes körű felújítás négyzetméterenként akár 100–200 ezer forinttal is olcsóbb lehet, mint egy tégla lakásnál. A lakótelepek mellett szól az is, hogy általában jól kiépített a helyi infrastruktúra: a boltok, az óvodák, iskolák és az egészségügyi szolgáltatások gyalogosan is elérhetők. Ez a kisebb alapterületű, de praktikus elrendezésű lakásokkal együtt továbbra is vonzóvá teszi a panelpiacot a vevők számára. A panelek felértékelődésében mindez szerepet játszik, döntően viszont az, hogy még mindig olcsóbb alternatívát jelentenek sok vásárlónak. A magyarországi panellakások közül sok már átesett valamilyen korszerűsítésen, bár a felújítások mértéke az egyes lakótelepeken nagyon eltérő. A következő években kulcskérdés lehet - összegezte a zenga.hu -, hogy a még korszerűsítés előtt álló panelépületek milyen ütemben újulnak meg. Ha az energetikai felújítások folytatódnak, a lakótelepi lakások még hosszú ideig meghatározó szereplői maradhatnak a magyar lakáspiacnak.
Visszaesett a kereslet a lakáspiacon, de a panelek még mindig népszerűek
Vidéken 30 millió forint a küszöb
Az elmúlt időszakban lezajlott drágulás miatt vidéken is jóval magasabban van a küszöb a panelpiacra, gyakorlatilag - Salgótarján kivételével - már nincs olyan nagyváros, ahol egy 50 négyzetméteres, azaz átlagos méretű panellakás 30 millió forint alatt elérhető lenne. Országosan több mint 8 ezer panellakást hirdettek eladásra februárban, Budapesten a panellakások medián négyzetméterára ekkor már 1,25 millió forint volt. A vármegyeszékhelyek közül Pécsen 888 ezer, Debrecenben már egymillió forint feletti, Szegeden pedig 947 ezer forint az átlagos négyzetméterár az ingatlan.com adatbázisa szerint.

