Megkerestük, a Belügyminisztériumot, illetve a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot miután lapunkat többen arról tájékoztatták, hogy a lakásotthont vélhetően csak a politikai kampány részeként átadták, ám valójában nem működik, mert az álláshelyeket nem tudják feltölteni. A főigazgatóság annyit válaszolt: a Kis Darázs lakásotthon március 9-én kapta meg a működési engedélyét. A munkaerő felvétele jelenleg folyamatban van, így a gyermekek még nem költöztek be. „A lakásotthon 8 fő számára került kialakításra, amely 6 és 18 év közötti életkorú gyermekek számára nyújt majd otthont.”
Az átadóról a Szolnok TV tudósított, a felvételen az látszik, hogy az ünnepségen megjelent Cser-Kiss Róza a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kirendeltség igazgatója, aki szerint egy gyermekek számára fenntartott lakóotthon akkor működik jól, ha biztonságot, kiszámíthatóságot és elfogadást nyújt az ott élőknek. Kállai Mária, a Fidesz parlamenti képviselője az eseményen azt mondta, különösen fontos, hogy a légkör nyugodt, támogató és családias legyen, a gyermekek szükségleteire építve, és a lakásotthonokban erre mindenféle törekvést megvan. A gondoskodás politikáért felelős államtitkárság szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára, Zsilinszky László pedig arra tért ki, hogy nemcsak Szolnokon, hanem az ország több pontján valósult meg hasonló fejlesztés elsősorban a gyermekvédelemben dolgozók munkájának köszönhetően, az elmúlt két év nemtelen támadásai ellenére. Tehát mindannyian úgy beszéltek, mintha a gyermekvédelem területén a kormány jól teljesítene.
A helyi fideszes képviselő támogató légkört említett, miközben lapunkban tavaly írtunk arról, hogy éppen a szolnoki befogadóotthonban a nappali kanapéján vagy matracon aludt a gyerekek több mint fele, a kormányhivatal pedig azt kérte, ne utaljanak be több gyereket a rendszerbe, mert a befogadó- és a csecsemőotthonok jelentősen túlterheltek.
Az RTL felvételei szerint elhanyagolták és bántalmazták a gyerekeket a szolnoki befogadó otthonbanA helyettes államtitkár a gyermekvédelmi rendszert ért nemtelen támadást említette, pedig éppen a kormány vegzálta kifogástalan életvitel vizsgálattal a dolgozókat, és sokan emiatt távoztak, a rendszerhez lojális bántalmazókat viszont nem szűrték ki. Az RTL felvételén volt látható az a másfél éves kisfiú, akit kendővel a radiátorhoz kötöttek, egy öt éves gyerek csuklóján pedig vágások voltak.
A Magyar Helsinki Bizottság nemrég átnézte 10 év ombudsmani jelentéseit, és megállapította, hogy egyes intézetekben komoly törvénysértések kerültek felszínre, több esetben súlyos bántalmazás gyanúja merült fel, amely lehetőséget és kötelezettséget adott volna az erőteljes állami cselekvésre, ám ilyen hatása nem lett. Most kezdeményezésére megalakult a zárt intézeti gyermekbántalmazásokkal foglalkozó civilekből álló, Falakon Túl Munkacsoport. Tizenhárom szakember áprilisban helyzetértékelést és szakmai ajánlásokat publikál, amely hozzájárul a Szőlő utcai intézetihez hasonló bűncselekmény-sorozatok megelőzéséhez. A munkacsoport azonnali intézkedésekre vonatkozó szakmai ajánlásokat fogalmaz meg, és a rendszerszintű változtatások lehetséges irányait mutatja be. Mint írták, a magyarországi gyermekvédelmi intézményrendszer és különösen a zárt és félig zárt intézmények, így a javítóintézetek, speciális gyermekotthonok, gyermekotthonok, valamint a fiatalkorúak börtöne sürgős reformra szorul. Különösen aggasztóak azok az esetek, amikor egyes intézmények dolgozói hosszú időn át, sorozatosan követnek el súlyos bűncselekményeket a rájuk bízott gyerekek sérelmére. Mindez azt mutatja, hogy a jelenlegi rendszerben az államra bízott gyerekek tömegei lehetnek védtelenek a visszaélésekkel szemben.
A polgármester szerint arra utasítják a szolnoki befogadó otthon dolgozóit, hogy ne álljanak szóba ellenzéki politikussalMár a szolnoki gyermekotthon irodájáig is eljutott a város polgármestere
