Fidesz;március 15.;békemenet;számháború;Tisza Párt;nemzeti menet;

Nemzeti Menet - Tisza Párt

Egy közgazdász szerint a Tisza Párt rendezvényén háromszor annyian voltak, mint a Békemeneten

Baranyi Imre közgazdász előzetes becslése szerint a fideszes eseményen körülbelül 45-55 ezer ember hallgatta Orbán Viktort a miniszterelnök beszédének 10. percében, míg a Nemzeti Menet főszónokát, Magyar Pétert ekkor 140-160 ezren. 

A Békemeneten 50 ezer (plusz-mínusz 15 százalék), a Nemzeti Meneten 150 ezer (plusz-mínusz 15 százalék) ember hallgatta a főszónokot a beszéde 10. percében – számolt be róla Baranyi Imre közgazdász hétfő este a Facebook-oldalán.

Baranyi egy csapattal részt vett mind a fideszes, mind a tiszás vonuláson, hogy felvételeket készítsenek és adatokat rögzítsenek, amelyek alapján becslést készítenek arról, hányan vehettek részt a két nagy fővárosi rendezvényen.

A közgazdász posztjában hangsúlyozza, a mostani még csak előzetes becslés, a részletes, adatalapú kalkulációit a tervek szerint kedd este teszi közzé. Azt írta, számításaikat hagyományos módszerrel végezték: személyes bejárás, fotódokumentáció, sűrűségmérés, zónákra osztás, használták a Mapchecking online tömegbecslő eszközt is.

Baranyai úgy látja, hogy mindenki túlbecsülte a tömegeket. „Ha egy rendezvényen 45-55 ezer ember van, az olyan, mintha Hódmezővásárhely vagy Békéscsaba teljes lakossága kivonulna oda” – írta, hozzátéve, hogy ez két telt házas koncertet jelent az MVM Domeban. Megjegyezte, a Békemeneten Orbán Viktor beszédének 10. percében megjelentek száma nem a rendezvényen megfordult összes résztvevőt jelenti, az ennél bizonyosan magasabb volt.

„Ha egy rendezvényen 140-160 000 ember van az kb. olyan, mintha Győr vagy Miskolc teljes lakossága kivonulna oda. Három teltházas Azahriah-koncert a Puskás Arénában” – fogalmazott posztjában, azt állítva, hogy előzetes számításaik szerint ennyien voltak a Nemzeti Meneten Magyar Péter beszédének 10. percében.

Azonban itt is kitért rá, hogy bizonyosan ennél többen fordultak meg ezen az eseményen is. Baranyai szerint egyébként mindkét rendezvényen nagyon sokan voltak, de a tavaly október 23-i rendezvényeikhez képest a Tisza legalább 50, a Fidesz viszont legfeljebb 20 százalékkal tudta növelni a részvételt.

„A TISZA rendezvényén háromszor annyian voltak, mint a Békemeneten. A Magyar Turisztikai Ügynökség »becslése« a Fidesz rendezvényéről: szakmaiatlan” – állapította meg. 

Mint arról percről percre tudósításunkban már tegnap hírt adtunk, a csapat megnézte azt is, hogy szervezett módon, különböző típusú buszokkal hány Fidesz-támogató érkezhetett a Békemenetre, korábbi becslésük szerint teli buszokkal számolva 14 420-an érkeztek ilyen módon a kormánypárti felvonulásra. 

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulója alkalmából tartott két nagy fővárosi rendezvény, a fideszes Békemenet és a tiszás Nemzeti Menet után, sőt már közben is elindult az ilyenkor megszokott számháború. A Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tárcája által felügyelt Magyar Turisztikai Ügynökség pedig roppant gyorsan, már vasárnap késő délután győztest hirdetett.

Az MTÜ mobilcella-adatokon alapuló előzetes elemzése alapján arra jutott, hogy a Kossuth téren, az Alkotmány utcában és a környező utcák területén – értsd: a fideszes Békemeneten – mintegy 180 ezer mobiltelefon jelenléte volt azonosítható, míg a Hősök terén és az Andrássy úton – a Tisza Párt által meghirdetett Nemzeti Meneten – hozzávetőlegesen 150 ezer készüléket számoltak össze.

Erre gyorsan ráugrott a kormányközeli média, a NER-holdudvar propagandistái és a fideszes politikusok is, akik azt kezdték el bizonygatni, hogy márpedig a Békemeneten voltak többen. Közéjük tartozik az építési és közlekedési miniszter is, akinek bejegyzésére olyan sokan reagáltak nevető fejjel a Facebookon, hogy arra válaszul üzenettel kezdte bombázni híveit vasárnap este a Fidesz, azt hangoztatva, hogy „Lázár Jánost megtámadtak a tiszások”, majd arra kérték a híveiket, hogy „támogassák egy lájkkal” a tárcavezető posztját.

Somogy megye székhelyén kezdte országjárását a miniszterelnök, ahova különjáratos buszokat is indítottak, de voltak, akik katasztrófaturistáskodni mentek.