Sajnos győzött a szekértábor-logika, egyelőre Zuglóban sem lesz képviselőjelölti vita – közölte Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.
A független országgyűlési képviselő bejegyzésében az áll, lelkes civilek hetek óta próbálják megszervezni, hogy a választás előtt egy asztalhoz üljenek a jelöltek, de mind a Fidesz, mind a Tisza határozott nemet mondott. – Annak meg én sem látom értelmét, hogy a kis pártok esélytelen embereivel vitázzak. A hatos számú választókerületben biztosan vagy én, vagy a Tisza jelöltje nyer majd (az általam ismert utolsó Medián-mérés szerint nagy valószínűséggel én). Viszont szívesen meghallgatnám, hogy ifjú honfitársunk (akivel győzelmem esetén is kollégák leszünk, hiszen befutó helyet kapott a listán) mit és hogyan csinálna jobban. Bár nem esélyes, az állampárti jelöltnek is mérhető támogatottsága van, akit én ugyan nem tartok politikusnak (inkább egy bűnszervezet tagjának), de azért lennének hozzá kérdéseim. Ezért én továbbra is készen állok a vitára, a részleteket pedig biztosan meg tudjuk beszélni – hangsúlyozta a politikus.
Posztját azzal zárta, szerinte egyike a Fidesz nagy bűneinek, hogy teljesen ellehetetlenítette a párbeszédet, a háborús logika mentén csak a „mi és ők” létezik, a politikai ellenfél pedig a hazát romlásba dönteni készülő ellenség. A valódi rendszerváltás elengedhetetlen feltétele lesz ennek a kijavítása, a párbeszéd újraépítése – állapította meg.
Hadházy Ákos felmérette, hányan szavaznának egy pártra, amelynek ő lenne a listavezetőjeBudapest 6. számú egyéni választókerületében egyébként indul
Nagy Dávid (Magyar Kétfarkú Kutya Párt),
Hadházy Ákos (független),
Pércsi Viktória (Mi Hazánk Mozgalom),
Velkey György László (Tisza Párt),
Komáromi Zoltán (Demokratikus Koalíció),
és Radics Béla (Fidesz–KDNP).

