„A Duna Péter nem hangzik jól, így lett a Tisza Péter” – a többi közt erről beszélt a Partizánnak adott nyilatkozatában a nemrég nevet változtató férfi, aki lapunk cikkét követően kedden hivatalosan is visszalépett a jelöltségtől.
Mint arról a múlt héten a Népszava elsőként beszámolt, egy három éve csalásért elítélt exrendőr, Tisza Péter, a somogyi 1-es számú választókerületben induló képviselőjelölt, aki a voksolás miatt változtatta meg vezetéknevét Korosról. A zűrös múltú férfi forrásaink szerint szerencsejáték-függősége miatt rendre anyagi problémákkal küzdött, és gondjai megoldásához jelentősebb összegeket kért kölcsön ismerőseitől, majd mindenkit csak hitegetett adósságai megadásával, így fegyelmivel eltávolították a rendőrségtől, és csalás miatt bíróság elé is állították.
Elítélt exrendőrt indítanak kamujelöltként Kaposváron, Tisza Péter nemrég változtatott nevetKét év, négy évre felfüggesztett börtönre ítélték, illetve kötelezték tartozásai és annak kamatai megadására. Utóbbi elmaradt egészen az idén februárig, ekkor többeket megkeresett, hogy szeretné megadni a tartozását, ahol két férfi társaságában várta a hitelezőt, akiknek utóbbiak adták át a nekik járó összegeket. A kifizetésről szóló papírt a pénzt átvevőkön kívül csak a két tanú, egy kaposvári és egy kaposújlaki férfi írta alá.
Az ügyben lapunk már a múlt héten megkereste Tisza Pétert, aki miután megtudta, hogy a Népszavától hívjuk, közölte, nem szeretne beszélni, és letette a telefont. Miután a minap kiderült, hogy visszalépett a képviselő-jelöltségtől, ismét felhívtuk, és ekkor már hajlandó volt szűkszavúan nyilatkozni. „Saját döntésem volt a visszalépés, ahogyan az indulás is, nem kényszerített senki semmire” – mondta lapunknak Koros Péter, aki állítása szerint „egy árva fillért sem” kapott azért, hogy elindult.
A nemrég nevet változtató Tisza Péter azt állítja, az indulás és a visszalépés is a saját döntése voltTisza Péterre látható kampány nélkül gyűjtötte össze a jelöltséghez szükséges aláírásokat. Kedden, visszalépése után a Partizán főszerkesztője, Gulyás Márton telefonon érte el Tisza Pétert, aki válaszolt néhány kérdésükre, majd abban maradtak, hogy szerdán személyes interjút ad nekik Kaposváron.
A helyszínen aztán közölte, hogy pénzt kérne az interjúért, majd miután ezt a Partizán stábja nem teljesítette, elmenekült a kamerák elől.
A YouTube-csatorna ezért közzétette az említett telefonos interjút, amelyben Tisza Péter tagadta, hogy bármilyen kapcsolata lenne a Fidesszel, gyanús névváltoztatását pedig azzal indokolta, hogy „a Duna Péter nem hangzik jól, így lett a Tisza Péter”. Megismételte, hogy saját maga döntött a jelöltségről és a visszalépésről is, a tartozásait pedig elmondása szerint külföldi keresetéből tudta kifizetni.
A Partizán emellett kiderítette, hogy a kifizetéskor jelenlévő, az átvételi elismervényt aláíró Orbán Attila címén működik egy alapítvány, amely többek közt a Miniszterelnökségtől, a Magyar Falu Programból, a Bethlen Gábor Alapból és a Nemzeti Együttműködési Alapból is kapott támogatást. Az alapítvány kuratóriumi elnöke pedig korábban közös cégben is volt Tisza Péterrel.
Forrásaink szerint egyébként volt kapcsolat a Népszava múlt heti cikke és a visszalépés között, ugyanis miután napvilágot látott az ügy, többen fontolgatták, hogy feljelentést tesznek Tisza Péter ellen a választás rendjének befolyásolása kísérlete miatt. Ráadásul, miután elég nagy nyilvánosságot kapott, hogy Tisza kamujelölt lehet, értelme sem lett volna az indulásának.
Ahogy korábban megírtuk, a megtévesztő nevű jelöltek indítása bevett gyakorlat a kormánypártoknál Kaposváron, négy éve ugyanebben a körzetben két kamujelöltet is indítottak – egyikük névrokona volt az összellenzéki indulónak, a másik ideiglenesen nevet változtatott a kampány és a választás idejére –, akik összesen több mint kétezer voksot, azaz 5,27 százalékot gyűjtöttek be.
Választás 2026: Somogyban a Fidesz újra nullázhatja az ellenfeleket, a legoptimistább verzió a döntetlen
