Mit ért pontosan azon a matematikai szemléleten, amelyet terjeszteni szeretne?
A logikus, kritikus gondolkodást a hétköznapi életben. Vizsgáljuk meg a valóságot, a körülöttünk lévő dolgok kapcsolódásait, és ez alapján tanuljunk meg helyes következtetéseket levonni bizonyos szituációkban. Próbáljuk meg jobban átlátni a folyamatokat, mi miért, és miért úgy történik. Gondoljuk át a költekezésünknél, hogy mit éri meg megvenni, hogyan áll össze a család költségvetése. Tervezzük meg, mit fogunk csinálni, és mi után, mert nem mindegy, hogy az időnket meg az erőforrásainkat hogyan osztjuk be. Sok ember érzi úgy, hogy kifolyik a kezei közül a pénz, az idő, nem halad semerre. Pedig csak tudatosabban kéne kezelnie az életét.
Talán még bölcsészfejjel is tudom, strukturálisan mit kéne kiszámolnom, csak általában nincs kedvem hozzá.
Más az, amikor valaki tudja, hogy mit kellene számolnia, de nem számolja, vagy amikor nem is tudja, hogy mit kellene számolnia.
Sokan azt hiszik, hogy átlátnak, értenek bizonyos folyamatokat és jó döntéseket hoznak. De triviális példákon is látszik, mennyire nem értenek dolgokat.
Kiraktam egy videót, hogy a 2026 boldog szám. Ennek az a definíciója, hogy ha a számjegyek négyzeteit összeadjuk, az így kapott számnál újra megcsináljuk, és ezt a lépést ismételgetjük. Ha 1-et kapunk, akkor a szám boldog. Csomóan írták, minek így túlbonyolítani, elég, ha összeadjuk a 2026 számjegyeit, az tíz, 1 és 0, annak az összege is egy. Nem vették észre, hogy az egy teljesen másik feladat. Ha egy másik számot vizsgálunk meg így, például a 13-at, amely szintén boldog szám, akkor az ő módszerük nem lesz rá feltétlenül igaz.
Ha nagyon tudatosan kezelem a családi költségvetést, mit nyerek a bevételek és kiadások szembeállításán túl?
Ösztönöz rá, hogy ne a drágább dolgokat vegyük meg, figyeljünk rá, hol és mit vásárolunk. Ha például azonos kiszerelésű élelmiszereknél nem nézem meg a kilós árat, honnan tudom, melyik éri meg jobban? Vagy megcsinálja a család a nagybevásárlást X összegért, másnap meg kiderül, hogy nincs a gyereknek reggeli. Megint el kell menni. Ha kicsit terveznek, és a vásárlásba beteszik a másnapi reggelit, nincs plusz kocsikázás, nincs elvesztegetett idő. Vagy éppen plusz pénz, ha a sarki boltba ugranak le. Fontos az is, hogy nem mindig az olcsóbb éri meg hosszútávon, mert ha egy terméknek rosszabb a minősége, akkor hamarabb kell cserélni. Vagy ha drágábbak a fenntartási költségei, akkor összességében megint rosszabbul jártunk.
Érdemes lenne tételekre lebontani az otthoni költségvetést? Hogy luxuscikkekre ennyi van, kultúrára annyi, és így tovább…
Lehet ezt csinálni, de nyilván mérlegelni kell az egyéni igényeket. Mi tesz valakit boldoggá? És arra hogyan tudna több pénzt költeni? Mikor nagyobb kiadásról van szó, végig kell gondolnia a családnak, mi éppen a prioritás. Kocsit veszünk vagy megcsináltatjuk a tetőt, vagy a gyereket elküldjük táborba? Több jó döntés is lehet, a lényeg, hogy legyenek mögötte valós érvek. Mondják, 99 százalékban érzelmi alapon döntünk. De ezt is tudatosítsuk! Lehet, hogy borzasztó drága a gyereket táborba küldeni, talán nem éri meg, de ha a szülőknek az a prioritás, hogy a gyereküknek élményt szerezzenek, ez felülírja a racionális anyagi döntést. Csak fontos, hogy ennek legyünk tudatában.
Mennyiben befolyásolhatja ez a szemlélet a közéleti tájékozódást?
Szerintem nagyon. Akinek van némi matematikai-kritikai gondolkodásmódja, nem hisz el vakon mindent, bárki mondja is azt. Sosem lesz belőlük elvakult párthívő. Amikor elkezdenek szektásodni az emberek, a józan gondolkodás teljesen megszűnik. Nem akarják meghallgatni a másik oldalt, észrevenni a saját táborukban a hibákat. Aki nem tudja kritikusan szemlélni, amiben hisz, teljesen manipulálhatóvá válik.
Akinek pedig túl kritikai a szemlélete, talán nem is megy el szavazni. Meseszerű narratívákat nehéz racionálisan értékelni.
Sok kérdésnél, eseménynél valóban nem látni a valóságot. Még a történelmet is gyakran politikai érdekek mentén rakják elénk. Rengeteg adat titkosított. Az alapján kell a dolgokat mérlegelni, ami tényszerű, amit valóban látunk. Hogy mennyi az adó, milyen kórházi ellátást tapasztalunk. És fontos, hogy ne csak egy eset alapján vonjunk le általános következtetést. Ha a rendelőintézetben két órát kellett várnom, az egészségügy szar, ha meg azonnal elláttak, világszínvonalú. Egyedi esetek minden irányban lesznek, a nagy mintát kell megnézni, és az alapján véleményt formálni.
Statisztikákat is nézegethetnénk, de egy kutatásában épp azt mutatja ki, hogy azokat is lehet célirányosan tálalni.
Igen, és a jelenlegi kormány jó is ebben.
Nincs szükség hamis adatokra, elég ha a számokat a céljaink szerint prezentáljuk. Például nem tagadjuk az infláció mértékét, csak azt állítjuk, hogy az általános gazdasági helyzethez képest ez nagyon jó eredmény. Viszonyítás, kontextus nélkül pufogtatnak számokat.
25 ezer emberrel történt valami. Ez mi alapján sok vagy kevés? Bejelentik, hogy felújítottak valamit 105 milliárdért. Mit kezdjek vele, ha nem tudom, mire lenne elég, és ehhez képest mi valósult meg? Vagy itt vannak ezek a kampány-országjárásos összehasonlítgatások. Összevetik, hányan jelentek meg egy 150 ezres városban és egy 10 ezres kistelepülésen. A minta egyik eleme tehát tizenötször nagyobb a másiknál. Hiába vannak a nagyobb helyen 1500-an, a másikon meg 100-an, azonos az arány.
Sokszor nem látjuk azt sem, egy szép szám honnan ered, és milyen hatással van egy terület, vagy a gazdaság egészére. Itt van például a rezsicsökkentés. Nem világos, miért ennyi, mi a fedezete, hogyan hat a költségvetésre.
Tipikus példája, hogy a saját pénzünket visszaosztogatják, és előadják, milyen jó szívűek. Lehet, hogy ezt a pénzt érdemesebb lenne másra vagy másra is költeni. Én azt pártolom, inkább legyen magasabb az adó, ha azért jó színvonalú szolgáltatásokat kapunk. Jobb utakat, jobb oktatást, jobban felszerelt és jobban működő iskolákat, kórházakat. Jelenleg ezt a pénzt sokszor amúgy is erre fordítjuk, mert vannak szolgáltatások, amelyeket nem kapunk meg az állami helyeken, csak magánrendelőkben, vagy fizetett különórákon. Mindig figyelni kell, hogy egy intézkedésből, gazdasági folyamatokból mi következik. Amikor a katás adózást korlátozták, sokan örültek, hogy most jól odacsapnak a mocskos adócsalóknak, jóllehet legitim formáról volt szó. De a lényeg, ha valaki katáról átalanyadózós egyéni vállalkozói státuszra vált, a szolgáltatása drágulni fog, mert a magasabb adó miatt csak így tudja tartani a jövedelemszintjét. Tehát mi, fogyasztók is rosszul járunk.
Hogyan látja az olajár és a rezsicsökkentés összefüggését?
Erre nem tudok válaszolni, önmagában a matek itt nem segít. Túl sok az ismeretlen tényező. Amikor videót raktam ki Orbán Viktor 1000 forintos benzinárról szóló bejegyzéséről, csupán annyit csináltam, hogy az állításai, paraméterei alapján kiszámoltam, nem lehet ennyi a drágább benzin ára. A miniszterelnök akkori információja szerint egy hordó orosz olaj ára 13 dollárral volt olcsóbb a Brent-típusúnál. Egy hordó olajból úgy 75 liter benzin állítható elő. Ha 1 liter benzin hazai ára 560 forint, és egy hordó Brent-olajhoz (az adott napi árfolyamon) plusz 4154 forintért jutunk hozzá, akkor azt elosztva 75-tel kijön, hogy 1 liter benzin ára cirka 55 forinttal lesz drágább, ami 615 forint. Ha valóban ezek a kiinduló adatok.
– Az éves nyugdíjkorrekció mértékénél is lehetne mit számolgatni...
– Itt inkább politikai, szemléleti kérdésről van szó. Nálunk ez a korrekció jelenleg az inflációt követi. Ami mögött az a felfogás húzódik, hogy a nyugdíj azt jelöli, meddig jutott el valaki a munkájával egy egzisztenciális skálán. A korrekció ezt a szintet kívánja állandósítani. Csak hát a nyugdíj így egyre távolabb kerül az aktuális átlagbértől. Kérdés, akar-e ezen a társadalom változtatni, hajlandó-e gondoskodni a nyugdíjasok életszínvonalának emelkedéséről is.
Az oktatásról, a gyerekkori matektanításról is érdekes álláspontot vall. Tévedésnek tartja, hogy 6 éves korig ne terheljük tanulással a gyereket, jobb, ha csak játszanak.
A gyermekeknek életük első hat évében nagyon magas az agyi plaszticitása. Rengeteg idegi kapcsolattal születünk. És ahogy szenzorosan jönnek az ingerek a világból, feldolgozásuk közben a benne részt vevő idegpályák elkezdenek megerősödni. Amelyiket nem éri inger, leépül. Így lehet elveszteni a beszédkészséget is, ha például 6 éves koráig nem hall egy gyermek beszédet. A gyerekek fogékonyak, szomjazzák a tudást, gyűjtik a tapasztalatokat. Sorba rendeznek dolgokat, mintázatokat ismernek fel. Ezek már matematikai tapasztalatok, amelyeket megfelelő formában erősíteni, fejleszteni lehet. A számolást ezért el lehet kezdeni 3-4 éves kor körül is. Persze nem úgy, hogy munkafüzet elé ültetjük a gyermeket. A Montessori-pedagógiában ez házimunka jellegű tevékenységekre és szenzoros fejlesztésre épül, pontos módszertannal.
Ezek szerint most azért óvják a gyerekeket a korai iskolakezdéstől, mert a létező oktatási rendszerbe nehéz a beilleszkedés?
Egy kisgyerek számára 35-45 percig csendben ülni valóságos kínzás. Hamarabb is el lehetne kezdeni tanítani az elsős anyagokat, csak nem ilyen formában. Hanem tapasztalatokon keresztül, játékkal, manipulálható eszközökkel. A gyerekek elképesztően érdeklődőek, kérdezik maguktól, mit jelölnek a betűk. De ha kötelező jelleggel, 45 percig kell írogatniuk őket, aztán meg jön 25 összeadás egy feladatlapon, kedvüket vesztik, megutálják a dolgot.
Képviselné ezeket az elveket, a Montessori-módszert egy oktatási reformtervezet kidolgozásánál?
Mi az hogy! Amikor rátaláltam Montessorira, végig azt kérdeztem magamban: ezt miért nem csinálják nálunk is? Mi az oka, hogy ez nem terjedt el a közoktatásban? Miközben lehet látni a külföldi eredményeket. Egy rendezvényen meg is kérdeztem egy magas pozícióban lévő oktatáspolitikustól, hogy ha ismerünk kidolgozott, tudományosan megalapozott módszertanokat, amelyek bizonyítottan fejlesztik a gyerekek kognitív képességeit, miért nem alkalmazzuk őket a közoktatásban, miért csak fizetős foglalkozásokon érhetőek el, amelyeket csak a gazdagabb rétegek tudnak biztosítani a gyerekeiknek. Az volt a válasz, hogy akik ismerik, alkalmazzák ezeket a módszereket, jelentkezhetnek az Oktatási Hivatalnál, és akkor majd meg lehet fontolni, mi legyen velük.
De hát nem a OH feladata lenne felkutatni új módszereket, kidolgozni, adaptálni őket, és beépíteni az oktatásba? Büszkén prezentálják, mennyi pénzt locsoltak bele a közoktatásba. De mire?
Papírszagú módszerekre, szertárakban porosodó eszközökre, amelyeket senki nem tud, és nem is akar használni.
„Az iskola vesztésre áll a gyerekek figyelméért folytatott harcban, de a megoldás nem az okostelefonok kitiltása”– Kezdem úgy érezni, hogy a szemléletével, a valóság tudatos figyelésével, a dolgok logikus átgondolásával csak gyötrelmet okozunk magunknak.
– Bizonyára nem véletlen a filmekben, hogy a szuperhősökkel harcoló főgonosz egy kiábrándult szuperhős. Megtörik az ember a létező rendszerben, és egyszer csak azt mondja, el van veszve az emberiség, én ezt feladom. Látva bizonyos kommenteket, néha én is elgondolkodom ezen. Aztán valamiért az ember mégis folytatja. Úgy van vele, hogy ha az útkereső gondolkodás megszűnik egyéni szinten is, az már tényleg a vég.
Németh Hanna
Matematikus, Montessori matematikaoktató, kétgyermekes édesanya, a hannamatek alapítója, a Yogoplay Education szakértője. Közösségi médiafelületein gondolkodásra ösztökél, és időnként közéleti példákon keresztül hozza közel a valóságot. Kiszámolta már: mekkora az esélye annak, hogy Mészáros Lőrinc és Tiborcz István legyen a két legtehetségesebb vállalkozó az országban? (nagyon kevés, 7,8-szor tíz a mínusz tizenkettediken.) Amint levezette azt is, hogy ha Magyar Péter 10 ezer jelentkezővel egy órát beszélt fél éven belül, az napi 54,6 óta beszélgetés volt. Vallja, hogy „amíg nincsen igény arra, hogy az emberek okosabbak legyenek, amíg arra van igény, hogy az embereket elbutítsák, hülyének nézzék, átverjék és manipulálják, addig nem lesz változás.” (Forbes)
