Négy nappal, hat órával, két perccel és ötvennégy másodperccel azután, hogy amerikai keleti parti idő szerint 2026. április 1-én este 6 óra 34 perckor a floridai Kennedy űrközpontból felbocsátották, az Orion űhajó elérte a Hold gravitációs övezetét. Ez azért fontos mérföldkő, mert az űreszköz a Földet megkerülő második kör végén begyújtotta saját hajtóműveit, hogy lendületet kapjon - már az úgynevezett szabad visszatérési pályán, köznapi nevén parittyapályán halad. A hajtóműveivel ezután már csak kisebb korrekciókat hajt végre – hogy minél precízebben teljesítse a tervezett utat – a Föld és Hold gravitációs erejét felhasználva száguld, az űrben. Így kerüli meg a Holdat a négy asztronauta, akik a küldetésük során messzebb jutnak az űrbe, mint korábban bármelyik társuk. Ez az útjuk hatodik napján történik meg. Közép-európai idő szerint ma, április 6-án este értek a Hold közelébe ahol ezután remélhetőleg a terveknek megfelelően hét óra alatt felméréseket, fényképeket készítenek a felszínről. A harminc célpont közül az egyik az Orientale-medence, amely egy közel 900 kilométer átmérőjű kráter a Holdnak a Földhöz közeli és túlsó oldala határán.
A kerülés során éjjel egy óra két perckor kerültek az űrhajósok legközelebb - 6550 kilométer távolságra - a Hold felszínéhez. Ma este fél hét óra tájban hagyják el a Hold gravitációs mezőjét és indulnak vissza a Föld felé, majd szombaton éjfél után pár perccel csobbannak a Csendes-óceánban a kaliforniai San Diego közelében. A visszatérés során a kapszula a hangsebesség több, mint harmincszorosával halad a légkörben, a külső borítása ekkor több, mint 2760 Celsius fokra hevül fel. Ez az egész küldetés egyik legkritikusabb szakasza, a tesztrepülés során volt is probléma a hőpajzzsal, ami az Artemis I tesztrepülése során 2022-ben megrongálódott. Ugyanilyen hőpajzsa van az Artemis II Orionjának is, a NASA úgy oldja meg a problémát, hogy más, egyszerűbb útvonalon közelíti meg a leszállási helyet a kapszula.
Kulcsfontosságú a küldetés során a megfelelő kommunikáció biztosítása, ezt a Deep Space Network (DSN) biztosítja, amely egy radaros és rádiós megfigyeléseket végző rendszer. A NASA szerint a DSN földi alapú, nagyméretű, 70 méteres átmérőjű követőantennákból álló hálózat a világ minden táján, amelyek együttesen képesek meghatározni az Orion helyzetét, miközben az a GPS-rendszer által már nem érzékelhetően, az űr távoli részén van. A hat darab hetven méter átmérőjű antennát az USA-ban, Spanyolországban és Ausztráliában egymástól egyenlő távolságra helyezték el. Ezzel együtt volt egy 40 perces kommunikációs szünet, amikor az Orion a Hold túlsó oldalán a felszínhez a legközelebb, takarásban haladt útján, a rádióhullámok így nem érhették el.
Útra kelt a Hold felé az Orion, az Artemis II program űrhajójaFöldi-légi közös vécéjavítás
Nem sokkal az indítás után elromlott a vécének a vizelet elszívásáért felelős része, a Universal Waste Management System az Orion űrhajón. A NASA szóvivője szerint elakadt a vécé ventilátora. A problémát földi irányítással, lépésről lépésre haladva közösen meg tudták oldani.
Az Apollo-misszió idején még csak műanyag zacskóban végezhették el kisebb-nagyobb dolgaikat az űrhajósok. Az Orion fedélzetén a Nemzetközi Űrállomáson bevált szerkezet kisebb változata a padlóra van rögzítve, noha privát teret nem biztosít.
