Az európai demokrácia haldoklik. Eljött a mi időnk. Az egész nyugati világ nemzeti-konzervatív színekben fog pompázni - ezek voltak Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary 2026-os konferenciáján elmondott győzelmi jelentésének meghatározó gondolatai. Példaként állította a világ elé Trump elnököt, aki a régi világrendszer átalakításának erőközpontjává tette az Egyesült Államokat. (Szerényen azt is megjegyezte meg, hogy ennek a világátalakításnak Európában Magyarország az előretolt helyőrsége. Szemben Európával – tehetjük hozzá.)
Miniszterelnökünk szerint nyilvánvaló, hogy az emberiség fejlődésének minden eddigi értékét elvető (vagy azokat talán nem is ismerő?) Trump-féle „nemzeti önérdeken alapuló erőpolitika” lesz a világ újraszerveződésének rendező elve – ez azonban egyáltalán nem biztos. Ha a jövő valószínűsíthető fejlődését megkíséreljük feltárni, meg kell ismerni a mostani, 5. technológiai forradalom előtti, múltbéli ipari forradalmakból levont tapasztalatokat. A tudományos életben ugyanis elfogadott, hogy az emberiség fejlődésében is léteznek olyan „evolúciós minták”, amelyek valamennyi korszakváltásban megtalálhatók.
Nyilvánvaló, hogy a mostani világban egyidejűleg végbemenő technológiai, gazdasági, politikai, ideológiai, kommunikációs és demográfiai zűrzavar megnehezíti a tudományos előrejelzéseket. Abban tehát a miniszterelnöknek igaza van, hogy a korábbi évszázadban kialakult rendszerek és ideológiák túlhaladottá lettek. Így volt ez a korábbi ipari forradalom idején is, amelyben már láthatóvá lett a gyökeres átalakulás kettős jellege, a „teremtő rombolás” (ahogy Joseph Schumpeter nevezte), és megjelentek az újjáépülés szakaszai is.
A mintegy 50 évente jelentkező fejlődési ciklusok első periódusában jellemző volt a társadalmi egyenlőtlenségek és ellentétek kiéleződése, a hagyományos pártok felbomlása, a politikai rendszerek átalakulása és a populista mozgalmak megerősödése – ezek tisztítják meg az utat a változások előtt. A következő szakaszban alkalmazkodás, újjászerveződés és konszolidáció történik, majd egy újabb fejlődés indul meg.
Most a két szakasz közötti átmenetben élünk, amikor minden összekeveredik és újraformálódik, felerősödnek a múltban fogant „nemzeti” politikák biztonságot ígérő hatásai a változásoktól megrettent, jövőtlenné vált társadalomban.
Ennek a mindig káoszt és pusztulást hozó „patriotizmusnak” az eddigi tapasztalatok szerint elkerülhetetlen következményei a különféle nemzeti jelszavakkal elfogadottá tett és kiépített totális rendszerek (például 1933-ban Németországban), vagy éppen a mostani „világbékét szolgáló” háborúk.
Kétségtelen, hogy „az inga kilengett”. Az emberi társadalom fejlődése azonban egy olyan folyamat, amelyben a múlt, a jelen és a jövő egybefűződik, az emberiség közös tapasztalatai és fejlődésének értékei megőrződnek.
A XX. század fejlődésének például fontos felismerése volt, hogy a jövő nem alapulhat a meg nem újuló erőforrások további kiaknázásán, a környezeti károk halmozásán. A klímaváltozás, a környezetvédelem, a tudásgazdaság, a „zöld átállás”, a fenntartható mezőgazdaság, a versenyszabályozási törekvések, az esélyteremtő társadalom gondolatának elterjedése, a liberalizált pénzügyi rendszer kialakulása a civilizáció megmentésének felelős, európai válaszai, amelyek Európában ma is érvényesek.
Az is történelmi tapasztalat, hogy ezekre a kihívásokra a különféle társadalmak más-más válaszokat adnak. Az adott gazdasági-társadalmi rendszer alapvetően befolyásolja a technológiai változások térnyerését és a nyomukban bekövetkező társadalmi változásokat. (Finnország például az 1960-as években még hazánkkal azonos fejlettségi szinten állt. A tudományos-technikai forradalom sikeres adaptációja mostanra a legfejlettebbek közé emelte, amit Magyarországnak az utóbbi évtizedek hatalmas beruházásaival sem sikerült elérni.)
Trumpnak a korai kapitalizmus gyarmatosítására emlékeztető „furkósbot politikája” viszont azt bizonyítja, hogy a haladás folyamata nem egyenes vonalú, hanem esetenként válságokkal is tarkított. Az emberiség fejlődésének fő tendenciáját azonban az öntörvényű emberek kierőszakolt változtatásai sem tudják visszatéríteni a rég meghaladott világba. Kétes dicsőség, hogy a magyar kormány „első csatlósává” lett ennek a politikának, ráadásul „két úr szolgájává” is vált, ami komoly veszélyekkel jár az ország jövője szempontjából. (Meglehet, hogy olyan európai politikai és gazdasági „karanténba” kerülünk, amely tovább fékezi az ország fejlődését.)
Az inga előbb vagy utóbb visszaleng. A hazug dicsőség mámorából ébredő Amerika, az értékei megőrzésével megújuló Európa és a világ többi része is egy kiszámítható, biztonságos és az emberiség közös érdekeit szolgáló világot remél - amelynek „Trump forradalma” csak egy veszélyekre emlékeztető fejezete marad.
A szerző társadalomkutató, nyugalmazott főiskolai tanár.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
