ellenzék;megfigyelés;titkosszolgálat;Alkotmányvédelmi Hivatal;Tisza Párt;

Átlátszó: Rogán Antal „zsarolható hackerei” között lehet keresni a Tisza Párt informatikusainak a beszervezőjét

Egy volt nemzetbiztonságiakból álló, közpénzekkel és titkosszolgálati megrendelésekkel felfuttatott, politikai lejáratásokra specializálódott csoport működik a háttérben, amely már a Tisza Párt előtt is az ellenzéki pártok ellen tevékenykedett.

Nem az Alkotmányvédelmi Hivatal hivatásos állományában kell keresni a Tisza Pártnál kémkedő Henry néven ismert beszervező személyt és társait - írja az Átlátszó.

Az érintett feltételezhetően egy olyan információtechnológiai vállalkozás körül tevékenykedhet, amelyet egy volt titkosszolga épített fel és amely a titkosszolgálatokkal együttműködve, velük szoros kapcsolatban működik. Ebben a közegben jött létre egy részben korábbi nemzetbiztonsági szakemberekből álló, politikai lejáratásokra specializálódott, jól fizetett különítmény, amelynek a Tisza Párt nem az első célpontja volt: évek óta az ellenzéket figyelhette.

A közpénzzel és titkosszolgálati megrendelésekkel felfuttatott cég valószínűleg 2021-ben kezdhette, amikor a hivatásos állományban is informatikával és kibervédelemmel foglalkozó nemzetbiztonsági tiszt - akit egy forrás szerint „nem igazán szerettek” - távozott az Alkotmányvédelmi Hivataltól, majd egy Rogán Antalhoz köthető magántőkealap támogatásával megszerezte a kiberbiztonsági vállalatot. Ezt követően a cég állami megbízások révén jelentősen növelte árbevételét, amely jelenleg évente több tízmilliárd forintot tesz ki.

Az információk szerint a vállalkozás politikai támogatottság mellett végzett titkos műveleteit az Alkotmányvédelmi Hivatalban is segítik, a korábbi AH-s szakember pedig továbbra is rendelkezik „beépített emberekkel” az állami titkosszolgálatoknál, ahol beszállítóként is jelen van. Ezzel párhuzamosan egy, az AH-nál dolgozó forrás szerint jelenleg hivatalos vizsgálat is zajlik az ügyben, mivel bár nem ez az egyetlen lehetőség, de a legvalószínűbb forgatókönyvként azt tartják számon, hogy az általa irányított magán-titkosszolgálat kémkedhetett a Tisza Pártnál, és ők környékezhették meg „Henry” álnéven a „Gundalf” néven ismertté vált fiatal tiszapárti önkéntest.

Az Alkotmányvédelmi Hivatalon belüli konfliktus kimenetele a választás eredményétől függhet: Fidesz-győzelem esetén az ügy várhatóan következmények nélkül lezárul, míg egy esetleges Tisza-győzelem után vezetőváltásokat követően korábban rejtett ügyek kerülhetnek felszínre. Egy hivatali forrás szerint a politikai szereplők folyamatosan kihasználták a szervezetet, miközben a struktúrában hackerek, IT-szakértők, volt NAV-os és AH-s hírszerzők, profilozók és leszerelt rendőrök dolgoznak, a közszféránál jóval magasabb jövedelemért. Az érintett csoport dark webről beszerzett kiberfegyvereket és MI-eszközöket is használ, továbbá fedett módszerekkel, például közműszolgáltatónak vagy távközlési cégnek álcázva közelíti meg a célpontokat, akár fociultrák bevonásával. Több forrás szerint a hálózat 2021 óta készít az ellenzéket lejárató hangfelvételeket, amelyek a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda közvetítésével jutnak el a kormánypárti médiához. Hasonló módszerekkel működnek jelenleg a Tisza Párt környezetében is.

Az Átlátszó egyik másik informátora „Rogán Antal zsarolható hackereiként” emlegeti a volt nemzetbiztonsági tiszt és közpénzekkel, titkosszolgálati megrendelésekkel felfuttatott cége környékén szerveződött „alvállalkozói” csoportot.

Az információk alapján a csoport szerepet játszhatott a Tiszát érintő, tavalyi Discord-csoportos és Tisza Világ alkalmazáshoz kapcsolódó adatszivárgásokban is, amelyek során önkéntesek ezreinek személyes adatai kerültek nyilvánosságra. Egy informatikus korábban - „Buddha előtt” - a Tisza-stábban is megfordult, arról beszélt, hogy akkoriban kidolgozott „egy rendes IT-tervet, komplett biztonsági résszel, hogy ne legyenek adatszivárgások”, és egy olyan informatikai rendszer kialakítását javasolta, „amit nemcsak Tóni, hanem se az oroszok, se a kínaiak, igaz, az amcsik se tudnának hackelni”.

Elmondása szerint ezt követően rövid időn belül kiszorították a pártból, az általa kezdeményezett információbiztonsági fejlesztések nem valósultak meg, és „minden kockázat, amit azonosítottam, bekövetkezett azóta.

Az adófizetők pénzéből finanszírozott fideszes kampányakcióra több mint két hónapig várták a visszaküldött leveleket.