Orbán Viktor;választási kampány;édesanya;

Orbán Viktor édesanyja a fiáról: Nincs rossz tulajdonsága, ami volt neki, azt kineveltük belőle

Sípos Erzsébet könnyes szemmel beszélt arról, hogy a tévében hallotta, hogy az ukránok állítólag fenyegetik Viktort, aki szerint mindez benne van a pakliban.

Én úgy látom, hogy a Viktornak ez nem foglalkozása, hanem hivatása – jelentette ki Orbán Viktor egyik csütörtöki Facebook-videójában édesanyja, Sípos Erzsébet. Úgy tűnik, a kampány utolsó napjaira a miniszterelnöknek a mamát is be kell dobnia a közvélemény-kutatók szerint is erős lemaradásban lévő Fidesznek. 

Orbán Viktor a videó címének azt adta: Anyukám mondta. Erzsébet megértő a magát örökös kormányfőnek gondoló fiával, a hivatásáról ma már nem beszélné le „most így sem, hogy ennyire veszélyes”. – Ha egyszer ezt ő vállalta és az életét is rááldozza, csak aggódni tudok – tette hozzá, majd egy fiatal női hang rá is kérdez, hogy honnan tudta meg, hogy „ukrán fenyegetéseket kapott” a fia, mire az idős asszony könnyes szemmel rávágta: a tévéből, állandóan nézem. Idézte fiát is megrendülve: benne van a pakliban, Anya. 

A Facebook-videó közepére kiderül, hogy egy felkérdező ebben próbálja meg emelni Orbán Viktor népszerűségét. Az édesanya meg is felel ennek, s egy kérdésre rávágja, hogy szokott izgulni fia beszédeinél, de mint pedagógus tekint rá, hogy jól csinálja-e vagy sem, és meg is jegyzi magának, hogy ezt vagy azt mondaná-e vagy sem. Szóba hozta még, hogy a miniszterelnök egyik unokája, pont olyan, mint ő volt, nagyon-nagyon eleven kisgyerek.

– Négy éves volt és kívülről tudta a Toldit, majd egész nap a futballpályán volt – dicsekedett Orbán Viktorról az édesanya, aki szerint fiának nincs rossz tulajdonsága, mert „ami volt neki, azt kineveltük belőle”, és nagyon tiszteli benne a családszeretetét. – De az biztos, hogy mindig vezető egyéniség volt – mondta a kampányfelvételen Sípos Erzsébet, aki az elmúlt időszakban kétszer is megszólalt.

Legutóbb karácsony alkalmából interjút adott a CiviliZilla – Közélet és Vélemény nevű, jellemzően a miniszterelnököt éltető és Magyar Pétert lejárató videókat feltöltő oldalnak, azelőtt pedig október 23-án a Margit hídon a Békemeneten egy Kersák István nevű youtubernek beszélt röviden a családon belüli viszonyoktól kezdve a hatvanpusztai birtokig.

Az adófizetők pénzéből finanszírozott fideszes kampányakcióra több mint két hónapig várták a visszaküldött leveleket.