Orbán-kormány;államháztartási hiány;rekord;

Rekordhiány az államkasszában, hitelből osztogattak

Március végén az államháztartás negyedéves hiánya 3420 milliárd forint volt, ami az egész évre engedélyezett 4218 milliárd forintos deficit 81 százaléka derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből. 

Bár a tárca összegzése szerint „a költségvetés stabil, Magyarország pénzügyei rendezettek” – a számok mást mutatnak. A 3420 milliárd forintos deficit az első negyed végén rekord: tavaly ilyenkor „még csak” 2554 milliárdnál tartott a kormány – ebből lett év végére 5738 milliárdos deficit.

A trendek alapján nem lehet kizárni a tavalyinál magasabb hiányt sem, így nem túlzás a költségvetési folyamatok kontrollálatlanságáról beszélni.

Márciusban (egy hónap alatt) a központi alrendszer 1313,6 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 831,2 milliárd forintos deficittel. Az eltérésben jelentős szerepet játszanak a kormány otthonteremtési, valamint közútépítési kiadásai.

Az időarányosan elfogadhatatlanul magas hiány a pazarló kiadásokkal magyarázható, mert a gazdaság továbbra sem tért magához, ám az adóbevételek még így is 8,1 százalékkal emelkedtek, köszönhetően az szja és a fogyasztási adók növekedésének. Ezzel szemben a kormány a választások előtt a közszféra több területén jelentős béremeléseket hajtott végre, bevezette a 2 gyermekes nők egy részének adómentességét, fegyverpénzt, 13., 14. havi nyugdíjat fizetett, úgy, hogy ezekre nem volt fedezet a bevételi oldalon, így azt csak az államadósság gyors növelésével tudja finanszírozni.

A választások után – bárki is kerül hatalomra – kiigazításokra lesz szükség.

Az Orbán-kormánynak elfogytak az eszközei, költségvetési mozgástere nulla, ha maradnának, akkor csak a klasszikus megszorításokhoz, adóemelésekhez, kiadáscsökkentés nyúlhatnának, ahogy ezt tették 2022-es választások után is. Egy Tisza győzelemre jóval nagyobb az esély és a párt megfelelő kommunikációval bizalmat építhet a piacok felé, illetve az uniós támogatások akár csak csekély részének idei megszerzésével már pótlólagos támogatáshoz juttathatja a gazdaságot és a költségvetést. Ezzel együtt a Tisza drága választási ígéreteinek azonnali végrehajtására – adócsökkentések, nyugdíjemelések – korlátozott az esély épp befektetői bizalom megteremtése miatt.

A milliárdos üzletember nagyinterjúban beszélt az Orbán-kormányhoz való viszonyáról és csalódásairól.