Heti abszurd;

Heti abszurd: Egy utolsó orkesztráció Budán– vesztesvergődés a végső verifikáció előtt

Tizenhat (plusz húsz) éve nézem egészen közelről (munkavédelmi védőruházat nélkül) a belpolitikának nevezett flúgos futamot (a résztvevők szellemi ragyogása hegesztőszemüveget nem igényelne, de egy szolgálati gázálarc azért nem ártana időnként). Harminchat év. Nincs rá különösebben elfogadható magyarázatom, hacsak az nem, hogy kezdetben feltételezhető volt, hogy esendő emberek jó szándékkal próbálták csinálni a világjobbítást, és ezt minőségi hírlapírók dokumentálták szakszerűen. Ki nem hagytam volna egy napilapot sem, hétvége se telt nélkülük, mert a Vasárnapi Hírek és a Kurír Elefánt is élményszámba ment. (Ünnepekkor mind a négy napilapra áldoztam, mert ez felemelő érzés volt.)

A politikusok mindeközben azt csinálták, amihez picit sem értettek: politikát. Ők voltak azok is, akik a nemzeti konzervatív politizálás égisze és szűk három év leforgása alatt odáig jutottak, hogy feltétlenül médiaháborúba kellett torkolltatniuk a közéletet, 

így nekik köszönhetjük példának okáért a TEJFA médiatörténeti fogalmát, vagyis a Teljes Elnöki Jogkörrel Felruházott Alelnököket is a közmédiumok élére biggyesztve. Antallék így akarták megkerülni a Göncz államfő bizalmát bíró (és nem mellesleg hozzáértő) Gombár és Hankiss elnököket a Csúcs és a Nahlik nevű, visszafogottan rátermett komisszárokkal. Nem voltak se tehetségesek, se okosak, viszont nem is ez volt a dolguk, sőt: a hozzáértés kulcsa egyenesen kizárta volna őket a hivatalból. A dolguk a kurzus (arcátlanul nyílt, tehát picit sem nem titkos) szolgálata volt. Ebben viszont történelmet írtak kétségtelenül.

De hol vannak a TEJFA-k az MTVA jelenlegi nyomoroncai­hoz képest! Ők évi 160 milliárdos (napi 423 milliós) közpénzköltés során képesek pisszenés nélkül, vigyázzban ülve végignézni, ahogy eltelik a választási kampány, és semmiféle igényt nem mutatnak arra nézvést, hogy esetleg, szórványosan, olykor-olykor emlékeztessenek egy tankönyvi közmédiára. A világért sem. Annyi volt a forradalmi ténykedésük, hogy kikeltek a kúriai verdikt ellen, ami számonkérte rajtuk (az internetes felületeiken) a kiegyensúlyozottságot. De jött ám nagy dérrel-dúrral a szügyig fideszes Polt Péter-vezette Alkotmánybíróság, majd jól levezette, hogy a szerkesztői szabadság mindenekfelett áll, vagyis a kiegyensúlyozottság is smafu. Ejh, Galuska Galagonyovics, ha ezt Lázár György és Andrej Alekszandrovics Zsdanov megérhette volna!

Nemhogy miniszterelnök-jelölti vita nincs (még a végén kényelmetlen helyzetbe hoznák a megkereséssel Urukat és Parancsolójukat), de még csak ellenzéki politikus sincs élő egyenesben a képernyőn. Híradóban persze van bőven, mert ott lehet a Fidesz-központnak tetsző módon kiforgatni az ellenzékkel összefüggő tartalmakat. Ha az ellenzéket kell leleplezni, akkor a közmédia még oknyomozásra is adja a fejét, ami pedig minden további értesítés nélkül elhagyható volna. Az M1 még Orbán-interjút sem közölt a kampányban, nehogy meg kelljen hívni Magyar Pétert. (Itt jegyezzük meg, hogy az MNB kirablása egy bűncselekmény, a kormányzat felelőssége a bankrablásban egy másik bűncselekmény, a közpénzjelleg elvesztéséről szóló akadémiai székfoglaló à la Kósa Lajos egy harmadik bűncselekmény, de a közmédia propagandisztikus kezelése is az. Csalás és ámítás előre megfontolt, nyereségvágyból elkövetett hírközlés eszközével, Btk. etc.)

Volt azért valami jó is ebben a kampányban (nem mintha nem lenne belőle untig elég mára, elvégre tizenhat-húsz éve tart jóformán megállás nélkül).

Nem tudom, észrevették-e, de Pálinkás százados interjúját hallgatva például egy olyan embert láttak, aki fontos dolgokat mond, és közben válaszol a kérdésre. A kérdésre válaszol. 

Nagy szó ez, kérem szépen. Nézzenek meg egy tetszőleges fideszes interjút, és meg fogják látni, valódi kérdésre a legritkább esetben ad választ a kérdezett. Itt van például a miniszterelnök, akit bár nem hívtak meg a köztévébe, szegényt, azért megtalálta azokat a felületeket, ahol hirdethette az igét (úgymint: elvinnék, visszavonnák, megszüntetnék, megemelnék, kivezetnék, bevezetnék). Naponta adott interjút, legutóbb a szebb napokat látott Indexen. Hatalmas élmény látni, ahogy a műsorvezetőnek látszó kérdező a valóságot hozza be a beszélgetésbe, megemlíti például, hogy egy rendőr és egy informatikus is a nyilvánosság elé állt. Hogy miről beszéltek? Ilyen kérdéssel Orbán nem szembesült. De azért gondolt róla valamit. „Azt gondolom – mondta nyeglén –, amit ilyesmiről Felcsúton szoktak gondolni. Biztos nem véletlenül van így. Tehát ezt valaki eltervezte, összehangolta. Itt olyanok is színre léptek, akik évek óta nincsenek már benn a testületben, van olyan, aki éppen most szeretne kilépni, van, aki már ki is lépett. Különböző helyzetű emberek egyszer csak időben rendkívül behatárolt keretek között elkezdenek egymás után nyilvánosság elé lépni, és pont azt mondják, amit a legnagyobb ellenzéki párt mond, hogy nem működik jól a magyar állam. Ez egy kampány. Orkesztrált kampány. Akciósorozat.” Orkesztrált kampány, persze. És földerítést igénylő a kérdés, de azt csak a választás után tudják eldönteni, hogy van-e emögött külföldi titkosszolgálati szál. „Amit én egyáltalán nem zárok ki. De állítani sem merem. Ezt verifikálni kell.” Szóval így. Véletlenül sem hangzanak el a vádak, miszerint az állam titkosszolgálati eszközökkel rárontott a hatalmára veszélyes legitim ellenzéki pártra, és úgy teszi-veszi, húzogatja a kémelhárítás eszközeit a sakktáblán, mintha muszáj volna.

Szóba kerül egy közkinccsé vált Orbán–Putyin-beszélgetés is, amiből megtudhattuk (ez így persze nem hangzott el), hogy a Nemzeti Szuverenitásvédelem Felkent Pápája kisegérként ajánlkozott fel a Pánorosz Háborús Bűnösség Mekkent Cárjának, aki szerinte hozzá képest oroszlán. Különösebben nem esik jól elképzelni a szövegkörnyezetet, de a behódolás és alámenés stílusából csakis valami rettenetes (és jogerősen befóliázást igénylő) tartalom jöhet csak ki. Orbán a beszélgetést nem részletezve közölte: akik ebben közreműködtek, bűncselekményeket követtek el, ezért egy jogászcsapat dolgozik azon, hogy jogi indítványokat tegyen az elkövetők megbüntetése érdekében.

De (mint minden rémálom, pláne rémvalóság) ez is véget ér hamarosan. És egy idő után csak rajzfilmfiguraként (vagy vicces Muppet-bábokként) emlékszünk majd ezekre a bitang lókötőkre, 

Pócs Jánosra például, aki az ellenfelét „Farády, 13-án keressél magadnak egy másik országot, bazmeg” felkiáltással üdvözli, tudva tudván, hogy kamera veszi.

Előzmények nélküli ország sosem voltunk, ilyen vád nem érhet bennünket, de egyszer talán a következmények sem kerülnek el bennünket. A furkókat a továbbiakban használhatnánk teszem azt rendeltetésszerűen, békés túrázáshoz ennek a szép országnak a kies tájain, végre fülig érő mosollyal.

Mihály Cecília fonalakból és kristályokból alkot különleges nyakékeket és fejdíszeket, melyek összekapcsolják viselőjüket a természettel és saját belső ragyogásukkal. Lételeme az alkotás, akár makramézik, vagy önellátó kertjét gondozza a Nyimi Öko Közösségben. Nagy erő és alázat kell, hogy valaki megvesse a lábát idegenben, ő pedig kétszer is megtette: Székelyudvarhelyről előbb Budapestre, majd a somogyi kis faluba költözött, itt talált otthonra három gyermekével és több másik családdal együtt.