„Nézz, nézz az ég felé!” – juthat az ember eszébe Charlie dala. Na nem azért, hogy búcsúpillantást dobjunk hazatávozó szeretőnk felé, akinek a gépe egy felhőn száll. Talán még nem tűnt fel, de egy űrhajó száguld az univerzumban négyfős személyzettel (köztük egy nővel). Fél évszázad után ismét emberek tanulmányozhatták a Hold túlsó oldalát, az eddigi legnagyobb távolságra jutva a Földtől. Nem titkolják, küldenek képeket, videókat róla. Előttünk a sötét Hold, mögötte Földünk sajtszelete. Elgondolkoztató látvány. Egyszerre van benne nagyságunk és jelentéktelenségünk.
Hatvan éve, amikor beléptünk az űrkorszakba, minden ezzel kapcsolatos esemény, expedíció vezető hír volt. Együtt izgult szinte az egész emberiség, sikerül-e a felszállás és a visszaérkezés. Felfoghatatlan, katartikus élmény volt figyelni, ahogy ember lép a Holdra. Aztán lassan ezt is megszoktuk. Kit érdekel ma már, hogy kik és mit csinálnak egy mesterséges űrállomáson? A nemzeti szív sem dobbant akkorát, hogy ismét bekerült egy magyar űrhajós, Kapu Tibor a személyzetbe. És most már egy új, éppen zajló Holdprogram, az Artemis is hátul kullog a hírekben. Megkerülik a Holdat? Szép, szép… Ismét leszállnak majd rá, állandó bázist alakítanak ki rajta? Derék, derék… De foglalkozzunk inkább földi dolgainkkal.
Ugyanis nekünk nagyon súlyos és emelkedett földi dolgaink vannak. Nincs mese, az embereket az érdekli, ami a mindennapjaikat érinti. Lássuk a vezető híreket! Az Egyesült Államok és Izrael háborút vív Iránnal. Romba dőlnek épületek, olajfinomítók égnek, pár ezren meghalnak. Lezárják a Hormuzi-szorost, nem jön az olaj, árak emelkednek, válsághangulat. Fenyegetés perzsa civilizációt elsöprő csapással, tűzszünet, tárgyalás, nyílik a szoros, csökkennek az árak, remény. Ukrajnában ötödik éve háború, világháborús „remake” drónokkal korszerűsítve, több százezer halott. Érthető, az érdekszférákat tisztázni kell.
És hát számunkra, magyar emberek számára (mert mi nem emberek vagyunk, nem magyarok, nem magyar állampolgárok, hanem magyar emberek!) most, vagyis két éve, vagy inkább jó pár éve egyetlen fontos dolog van: a választás. A Fidesz vagy az ellenfele. Most éppen a Tisza Párt. Orbán Viktor vagy az ellenfele. Most éppen Magyar Péter.
Lebilincselő történet, naponta van izgalmas folytatás. Háborús veszély, bombariadó, olajdráma, itt egy ügynök, ott kettő, a háttérben nemzetközi kémhálózatok, nagyhatalmak. Kit érdekel a Hold?
Felülről szerveződő rendszerek
A politika gravitációja mindennél erősebb. És kétségtelen, hogy hat a mindennapjainkra. Ha mással nem, a hangzavarával. De valóban számunkra fontos dolgokat tol az arcunkba? Egyre eszelősebb narratíváival, hogy Isten szolgái vagyunk, „tegyük újra naggyá Amerikát!”, szerezzük vissza Oroszország méltóságát, birodalmiságát, védjük meg magyar hazánk szent szuverenitását a háborútól, ügynököktől, gendertől, woke-tól. Ez a mi valóságunk? Nem lenne érdemes mégis inkább a Hold felé pillantani, és az űrprogramot figyelni? Nem ott születnek olyan kincsek, mint például a mobiltelefon, ma már elválaszthatatlan társunk? Igaz, a korszerű fegyverek is – a politika számára. Nem a laboratóriumokban állították elő a Covid elleni oltást, miközben a politika üzletelt, számháborút és pozícióharcokat vívott a járvány áldozatainak tetemén? Nem a tudományon, szakértelmen, kreativitáson múlik elsősorban az egészségügy, az oktatás, bármi fejlődése? Hanem a közvetítők, a gazdasági-politikai elit napi érdekein? Hogy éppen mit, kit, miért támogatnak?
Egy normálisabb, demokratikusabb világban az Artemis program lenne ma a vezető hír, és címoldalon informálódhatnánk felfedezésekről, kísérletekről, reformtervekről, új technológiákról, szervezési modellekről. Mert ezek érintik a mindennapjainkat. Ezek jelzik, hogy hol tartunk, mire vagyunk képesek, minek az érvényesüléséért, kibontakozásáért kellene küzdenünk. A világot uraló tőke gazdasági-politikai elitjeivel. Nem pedig az ő hatalmi meccseiket figyelnünk lelkes(ített) szolga-szurkolókként.
A jelen időből persze nem lehet kitörni, ez a rakéta még nem született meg. Fontos védelmezni a polgári demokrácia pilléreit, intézményeit, szabadságjogait. Ám közben látni kell, hiszen szemünket eltakarva is nehéz nem érzékelni, hogy ez a rendszer – főleg létező jobb alternatíva, „kihívó” híján – mindinkább elszakad a társadalomtól. A tőkés gazdasági-politikai elit irányítása alatt áll (jobb esetben a kettő valamelyest elválik egymástól), mindent annak érdekei alá rendel. Felülről szerveződik, a polgároknak, bárki hirdeti is (akár őszintén, tiszta szándékkal), hogy képviseli őket a parlamentben, szinte semmi beleszólásuk ügyekbe, döntésekbe, hiteles információkat is alig kapnak róluk. A hatalmi centrum pedig, mint azt orosz, magyar és most már amerikai példán is látjuk, már attól sem riad vissza, hogy fasiszta rendszerbe betonozza be magát. (Úgy is, hogy a politikai vezetőknek nincs ilyen céljuk.)
Totalitárius szemlélet
A hatalom centralizálásának ezt a szintjét jól demonstrálja a Fidesz kampánya. A szuverenitásvédelem amúgy hazugságokra, fantazmagóriákra épülő narratívájának harsogásával a kormánypárt lényegében azt súlykolja a választókba, hogy „az állam én vagyok”. Bukásunk Magyarország pusztulása. Orbán Viktor nyilvános fellépéseiben gyakran riogat azzal, hogy meg akarják dönteni a magyar kormányt. Ennek értelmében a választás nem más, mint egy puccskísérlet, erőszakos támadás az ország ellen, külföldi támogatással, idegen célokért. A kihívó egy megbízott, a törvényes rend ellen hangolt lázadó. Így interpretálja a hatalmon lévő erő a demokratikus választásokat. Kristálytiszta totalitárius szemlélet!
Egy felemelkedő új elit, vagy egy más politikai képviseletet kereső régi, vagy a kettő együtt azonban céljai megvalósításához mindig igyekszik megszólítani a népet. Ez történt a rendszerváltásnál, a szocialisták visszatérésénél és Orbán győzelmeinél is. De végigpörgethetjük a polgári demokráciák teljes történetét. Ó, ti szegények! Igazatok van! Kihasználnak, becsapnak titeket! Hát persze hogy az egészségügy fontos, az oktatás, a szociális szféra, valóban rendezni kell végre a nyugdíjakat, fellendíteni a gazdaságot, a ti szolgálatotokba állítani mindent! És általában kitermelődik hozzá a megfelelő politikai vezető. Aki kezet fog a társadalommal, az emberek között mozog, nem lép nagy szónoki emelvényre, egységet, testvériséget hirdet. És elindulnak utána, egyre többen, egyre lelkesebben, majd valósággal beletolják a választási győzelembe. Ez nem tudatos manipuláció, egyszerűen ilyen a folyamat. Az elit nem megteremti új politikai vezetőjét, hanem észreveszi mozgósító erejét, és pár teszt után ő is mögé áll.
Kis lépés egy embernek…
Mindezzel nem azt akarom mondani, mindegy, kire szavazunk holnap. A demokrácia híveinek a Tisza áradását kell kormányra segíteniük. De valahol mindannyian érezzük, hogy ez csak egy újabb esély. Újabb esély a társadalmi érdekek hatékony képviseletére. Lehetőség alulról épülő politikai struktúrák kialakítására. Amivel ha nem élünk, ismétlődik a szokott forgatókönyv. A megújult gazdasági-politikai elit ismét kisajátítja valamilyen formában a hatalmat.Nem kell azonban fatalistának lenni, érdemes tenni egy újabb kísérletet.
Ha győz a Tisza, kulcskérdés lesz, sikerül-e olyan társadalmi szerveződéseket, mozgalmakat találni, létrehozni, amelyek ellenőrzik és befolyásolni tudják az új kormány és parlament munkáját. Aktív marad-e a párt népfrontos társadalmi bázisa? Meg tudják őrizni helyüket, szerepüket a Tisza-szigetek, vagy a hatalom egyszerű helyi politikai kiszolgálói, káderképzői lesznek?
Ki tudnak-e alakítani alulról építkező közéleti-politikai mechanizmusokat?
A parlamenten kívül rekedt kis pártoknak sem kell keseregniük. Nagyon fontos feladatok várnak rájuk a tágabb porondon. Ők is sokat tehetnének a társadalmi kontroll bázisainak megteremtéséért. Még mindig ott vannak számukra az önkormányzatok, amelyek hatalmi, helyi és akár országos érdekképviseleti erejének megerősítése nélkülözhetetlen eleme a demokrácia áthangolásának, védelmének. Segíthetnék a szakszervezetek izmosodását, hogy azok szintén megkerülhetetlen elemei legyenek a politikai döntéshozatalnak. Mindebből kiforrhat egy új típusú baloldal is. És persze nagy szükség lesz a folyamatban a civil szervezetekre, mozgalmakra is, főleg, ha találnak pontokat átgondolt együttműködésükhöz. Lehetne folytatni tovább a fantáziálást, de a lényeg, hogy minél több alulról építkező politikai csatorna alakuljon ki, amely képes a társadalom valódi, ha úgy tetszik, mindennapi gondjainak, érdekeinek hatékony képviseletére, folyamatosan búgatva hangját.
Izgalmas választás, majd még izgalmasabb közéleti folyamatok elé nézünk. Bizonyára nem véletlen, hogy az Artemis II legénysége még szombaton visszatér a Földre. Ők is élőben akarják követni, merre indul Magyarország 2026. április 12-én.
