„Fontos üzenettel készültek a választás napjára a TV2 Hírigazgatóságának műsorvezetői” – tudatta a Facebook-oldalán a Tények, a poszthoz pedig egy videót is kiraktak, amelyből kiderül: a kormányközeli csatorna műsorvezetői ismét nyíltan kampányolnak Orbán Viktor és a Fidesz mellett.
Varga Attila híradós például úgy fogalmazott: „Családapaként nekem a stabilitás és a biztonság a legfontosabb, a magyar kormány pedig mindig a magyar családokat helyezi előtérbe, én ezért támogatom Orbán Viktor munkáját. Április 12-én a Fidesz a biztos választás”.
Rajta kívül a videóban megszólal mások mellett Szabó Zsófi, Gönczi Gábor és Marsi Anikó is. Többen a háborús veszélyre hivatkozva szavaznak a Fideszre, mivel szerintük csak Orbán Viktor tudja megvédeni Magyarországot, de volt olyan is, aki szerint az országnak karizmatikus vezetője van szüksége, aki jó kapcsolatot ápol a nagyhatalmakkal.
Mint ismert, négy évvel ezelőtt és 2018-ban is hasonló performansszal adták nézőik tudtára a TV2 Tényeknél, hogy meg se próbálnak pártatlan sajtóorgánumként funkcionálni, műsorvezetői némi demagóg felvezetőt követően puritán agitációt megvalósítva mondták bele a kamerába, hogy ők bizony Orbán Viktort támogatják.
Media1: Nem mindenki vállalta szívesen a TV2 Orbán Viktort éltető propagandavideójában való szerepléstMost csaknem 30 milliárd forintot adott Mészáros Lőrinc a TV2 tulajdonosának