Dobrev Klára, a DK elnöke a pártvezetéssel a háta mögött jelentette be este, hogy lemond a Demokratikus Koalíció éléről. Azt ígérte ugyanakkor, hogy nem adják fel. „Én ott leszek, ahol a szekeret húzni kell, mert baloldalra szükség van” – fogalmazott, majd a vezérkarral együtt a lift felé vonultak és visszamentek a legfelső emeletre. A vasárnapi választáson a DK az eddig ismert adatok szerint 1,2 százalékos listás eredményt ért el.
Vasárnap este már az eredményváró kezdetétől látszott, hogy az ellenzéki pártvalójában nem eredményváróra, hanem egyfajta gyászjelentésre készül. A Teréz körúti irodaházban csak a csendes aulába engedtek be minket. Itt váratták a mintegy tucatnyi újságírót, akik - lapunkhoz hasonlóan - értetlenkedve fogadták a történteket.
DK-szimpatizánsok a helyszínen nem is jelentek meg, és a legfelső emeletre vonuló politikusok is szűkszavúak voltak. Pogácsát, és ásványvizet persze kikészítettek, Dobrev Klára pedig először este 7 óra után pár perccel állt kamerák elé. Közölte: bármi is lesz az eredmény, jelöltjeiknek elképesztő ellenszélben és karaktergyilkosságok közepette kellett kampányolni. A DK elnöke ezután visszatért az emeletre, és azt ígérte, az eredmény ismeretében majd újra a sajtó elé áll.
A többórás várakozás közben kezdtek befutni a választási adatok. A Teréz körúti irodaház előtt, a várakozás közben már érzékelni lehetett a brutális Tisza-fölény okozta ünneplést. A spontán kialakult dudakoncert mellett az egyik autóból Krúbi egyik slágere zúgott. A Nyugati tér felől “kétharmad Tisza!” üvöltést hallottunk, míg a DK központja mellett tiszás molinókat lobogtató fiatalok vonultak el. „Megvan, győztünk!” - kiabálta a csoportot vezető fiú az újságírók felé. Egy másik fiatal párral is találkoztunk, akik szintén boldogan sétáltak el. “El se hiszem, megint egy szabad országban ébredünk” - mondta barátnőjének a fiú.
Dobrev Klára a kampányzáróján: Mi egy korrupciómentes Fidesz-rendszert sem kérünkDobrev Klára: Nekem nem kell sunnyognom, azt mondom, amiben hiszek
