Társadalom;Magyarország;gyermekvédelem;portré;mosoly;civil kurázsi;

„Az állami intézetben nevelkedő gyerekek is kapják meg végre a mikrofont!”

Egy baseballsapkás, napszemüveges srác tűnik fel hétfő óta Budapest forgalmas helyein, és nem csinál semmi különöset, csak egy táblát tart a kezében. A transzparensen ez a felirat olvasható: Szép napot! Egyszerű, kedves, léleksimogató pillanat, amikor autóban ülve vagy a villamos ablakából kipillantva meglátjuk a táblát, és mosolynak indul az ajkunk mindkét csücske. Elolvassuk, és jó kedvünk lesz attól, hogy egy idegen egyszerűen csak szép napot kíván nekünk. Főleg hétfőn. 

Egy barátnőm küldött egy fényképet a baseballsapkás fiatalemberről. Azonnal tudtam, hogy szeretnék vele találkozni, hogy megkérdezzem, mi motiválja. Hamar megtaláltam. A kezdeti beszélgetésünktől eljutottunk odáig, hogy nekem is készített egy táblát. Megbeszéltünk egy interjúidőpontot, és úgy döntöttünk, hogy mielőtt leülünk csevegni, szórakoztatjuk kicsit az embereket. A tábláink egyszerűek voltak. A Szép napot! mellé kiálltunk a Mosolyogj, ingyen van! üzenete mellett. Az élmény bizsergető volt. Állsz egy táblával a kezedben, és ha elolvasnak az emberek, egy röpke pillanat alatt elmosolyodnak, és látod a vidámságot az arcukon. Vannak, akik ösztönösen integetve üdvözölnek, és azt veszed észre, hogy pillanatok alatt boldognak érzed magad. Az endorfinszinted megemelkedik, a hangulatod jobb lesz, motiváltnak érzed magad, mert mosolyt rajzolsz az emberek arcára.

Megindító Szőlő utca

A táblás férfi, Farkas Csaba Zoltán civilben ezermester, de legfőképpen egy kisfiú édesapja és családapa. Pártnak nem tagja. Egyszer ugyan találkozott Magyar Péterrel, amikor egy táblával állt, valaki készített is róluk egy fényképet. Különben magát még sosem fotózta le. A képeket az ismerősei küldik át neki, amikor megtalálják valamelyik közösségi oldalon. Mivel Csaba vállalkozó, ő osztja be az idejét. Naponta egy-két órát szán arra, hogy a tábláival egy kicsit kizökkentse az embereket a mindennapokból. Most éppen derűt és mosolyt varázsol az arcukra. Már korábban is üzent táblákkal, de akkor más volt a mondanivaló.

Az ő története a Szőlő utcai botrány kirobbanásával kezdődött. Családapaként, egy kisfiú édesapjaként felháborították a javítóintézetről napvilágra került szörnyűségek, és úgy döntött, kiáll a gyermekvédelem ügye mellett. Elment az akkor meghirdetett tüntetésre is, ahol a zuhogó esőben mindössze harminc ember gyűlt össze. Úgy érezte, ez nagyon kevés ahhoz, hogy elinduljon a változás, és valahogy fel kellene rázni az alvó társadalmunkat. Igenis, reagáljanak az emberek a történtekre, legyen véleményük a gyerekvédelemről, gondolta. Hallgassuk meg végre a gyerekek történeteit is, induljon nyílt párbeszéd, és ne dugjuk a fejünket a homokba tovább, vált meggyőződésévé. Mert ezt a bánásmódot egyik gyermeknek sem szabad átélnie. Nem lehetnek tárgyak, akiket a felnőttek kihasználhatnak. Joguk van a tisztességes élethez, ahol nem bántalmazhatják őket sem verbálisan, sem fizikálisan. Egy felnőtt soha, semmilyen körülmények között nem létesíthet szexuális kapcsolatot gyermekkel. Erre nincsen semmilyen megbocsájtható magyarázat. Az egyik legszörnyűbb bűn a védtelenek és árvák megrontása.

Csaba azt mondja, a gyermekek védelmének teret kell adni, nyílt párbeszédek szükségesek a felnőttek és a gyermekek között, valamint az állami intézetben nevelkedő gyerekek is kapják meg végre a mikrofont.

A szülők nélkül nevelkedő gyerekeknek is legyen lehetőségük, hogy őszintén elmondhassák a véleményüket, félelem nélkül, nyíltan vállalva az érzéseiket. 

A gyerekvédelem ott kezdődik, hogy meghallgatjuk a gyerekeket és feltárjuk a problémákat. Az orvoslás nagyon hosszú folyamat lesz, és már tegnap el kellett volna kezdeni, mert ez a tizenhat év nem hozott pozitív változást, inkább rohasztotta az amúgy is ingatag lábakon álló rendszert. A velejéig romlott, korrupt, kiskorúak kizsákmányolását segítő határozatoknak, döntéseknek végleg véget kell vetni, az ügyeket ki kell vizsgálni.

Aki hagyja, annyit is ér

Farkas Csaba Zoltán ekkortól elkezdett tüntetésekre járni. Megismerkedett a Zebra szerda tagjaival is, akik a tanárok jogai mellett álltak ki minden szerdán a reggeli órákban. A demonstrációkon egyre több ismerőse lett, és látta, hogy azért vannak páran, akik kiállnak a jogaikért. Az egyik tüntetésen elkért egy táblát egy lánytól, tehát az első transzparenst nem is ő készítette, de a mondandójával teljesen egyetértett.

Kezdetben a következő felirattal állt ki:

„Aki hagyja, hogy a gyerekvédelem prostitúciós hálózat legyen, az annyit is ér.” 

Ezzel a Lázár János fennhéjázását parafrazáló táblával láthatták először az emberek az ezermestert. Hetekig olvashatták az üzenetét a főváros különböző csomópontjain. Csaba így emelt szót azért, hogy a javítóintézetben élő gyerekeket a rendszer semmilyen szinten ne zsákmányolhassa ki. A táblát egészen április 12-éig mutatta meg az embereknek. Utána már nem használta, mert szöveg már nem volt releváns, hiszen szerencsére elindult egy tisztuló folyamat. Csakhogy a táblázás, az üzenetek küldése, az érzés hiányzott Csabának. Másfél hónap alatt rászokott az ízére, úgyhogy egy választási plakátból készített egy új üzenetet: „Szép napot!” Ezen a héten ez a szlogen.

Csabával arról is beszélgettünk, hogyan élte meg a sorsdöntő vasárnapot. Délelőtt elment szavazni, majd otthon nézte a családjával a fejleményeket. Az első részeredménynél még úgy érezte, hogy minden marad a régiben, úgyhogy inkább kikapcsolták a tévét. Viszont később, amikor újra belehallgattak az adásba, már látható volt a rendszerváltás. Megdőlt. Tényleg vége. Ekkor úgy gondolta, hogyha végre vége van ennek a tizenhat évnek, akkor kezdődjön valami új.

„Végre nem NER-re kelek” – ez többször is elhangzott a szájából.

Csaba nem iszik alkoholt, mégis koccintott a feleségével, és felhörpintettek egy kis vörösboros kólát. Aztán elindult a Batthyány-térre, az eredményváró népünnepélyre. Megkereste azokat a cimboráit, akikkel már korábban is tábláztak tüntetéseken. Velük ünnepelt hajnali négyig. Egyszerűen nem akart hazamenni. Nem akart lefeküdni, mivel azt szerette volna, hogy semmiképp ne múljon el ez az euforikus állapot, ami leginkább egy álomra hasonlított abban a pillanatban.

Az eseményre magyar zászlóval ment, amit néhány nappal korábban kapott, amikor az egyik táblájával ellátogatott egy kormánypárti rendezvényre. Ott neki is osztottak zászlót. Büszkén mondta is a többieknek a buliban, hogy ez egy közpénzből vételezett zászló, tehát a miénk.

Pacsi a kerékpárossal

Április 12-e után a korábbi táblák már nem voltak naprakészek, ezért találta ki a Szép napot! szlogent. Megszerette a táblázást, az emberi reakciókat, és hiányzott neki a pozitív sugárzás, ami az ember szíve közepéig hatol. Úgy gondolja, hogy ezzel az üzenettel gyerekeknek is irányt lehet mutatni, és hogy nem kell véleményvezérnek lenni ahhoz, hogy valami jót tegyünk, ami másoknak is tetszik, és vidámságot generál. A mondandó egy pozitív jövőkép. Lehet szép az élet, ha elhiszed, hogy fontos és értékes vagy abban a társadalomban, amiben élsz. Ahol nyíltan vállalhatod a véleményedet, félelmek nélkül megoszthatod másokkal a gondolataidat.

A Szép napot! üzenete ilyen egyszerű. Az emberek most a pozitív érzésekre vágynak a rengeteg gyűlöletkeltő plakát után. Bár a tábla nem plakátméretű, mégis hatásos. Csabának az a tapasztalata, hogy ez az üzenet nagyon tetszik az embereknek. Sokan dudálnak, integetnek, és olyanokat kiabálnak, hogy „veled vagyunk, nagy vagy haver, jól tolod!” A gyerekek reakcióit szereti a legjobban.

A legszívmelengetőbb egy anyuka üzenete volt számára, aki megírta neki, hogy a gyerekei még délután is vidáman meséltek róla, és a nap folyamán neki is többször eszébe jutott az üzenet, amitől könnyebbnek és egyszerűbbnek tűntek a teendők. A Szép napot! azóta motiváció lett és szlengként kezd terjedni. Egy hét alatt csak egy idősebb néni szólt neki mogorván, hogy egyeseknek milyen sok szabadideje van. Az esetek többségében a pozitív megerősítések áradnak felé ismeretlenül. Egyszer egy kerékpáros sráccal is összepacsizott.

Csaba úgy gondolja, hogy gyógyulnia kell a népléleknek, és ezek az apró kis üzenetek hozzák vissza az életkedvünket, a bizalmunkat egymás felé. Egy mosoly mindig jól jön, ráadásul ingyen van. Egyszer talán egy vidámabb és boldogabb nemzet leszünk tőle, mert megérdemelnénk, véli Csaba, és mi nem tudunk vitatkozni vele.

A Szép napot! üzenete ilyen egyszerű. Az emberek most a pozitív érzésekre vágynak a rengeteg gyűlöletkeltő plakát után. Bár a tábla nem plakátméretű, mégis hatásos. Csabának az a tapasztalata, hogy ez az üzenet nagyon tetszik az embereknek. Sokan dudálnak, integetnek, és olyanokat kiabálnak, hogy „veled vagyunk, nagy vagy haver, jól tolod!” A gyerekek reakcióit szereti a legjobban.

A legszívmelengetőbb egy anya üzenete volt számára, aki megírta neki, hogy a gyerekei még délután is vidáman meséltek róla, és a nap folyamán neki is többször eszébe jutott az üzenet, amelytől könnyebbnek és egyszerűbbnek tűntek a teendők. 

A Szép napot! azóta motiváció lett és szlengként kezd terjedni. Egy hét alatt csak egy idősebb néni szólt neki mogorván, hogy egyeseknek milyen sok szabadideje van. Az esetek többségében a pozitív megerősítések áradnak felé ismeretlenül. Egyszer egy kerékpáros sráccal is összepacsizott.

Csaba úgy gondolja, hogy gyógyulnia kell a népléleknek, és ezek az apró kis üzenetek hozzák vissza az életkedvünket, a bizalmunkat egymás felé. Egy mosoly mindig jól jön, ráadásul ingyen van. Egyszer talán egy vidámabb és boldogabb nemzet leszünk tőle, mert megérdemelnénk, véli Csaba, és mi nem tudunk vitatkozni vele.

Nedves kollódiumos technikával üvegre fotografált mezítelenségek, ütött-kopottas garázskapuk és szocreál kerítésmintázatok, férfiasnak gondolt tevékenységeket végző nők, lehúzott rolók és bezárt kisboltok, városi-szürkületi Holdjátékfázisok. A TS ArtSpace oktatóközpont A hasonlóság rendje című fotókiállításán az eltérések rögzítése mutatja fel az azonosságot a látszólag semmi közösséget nem hordozó témák között. Így válik a hasonlóságok eltéréseiből „mozgókép”, és végtére is társadalomtörténet.