Furulyás Dóra és Dányi Viktória táncművészként húsz évvel ezelőtt már ismerték egymást, de az fűzte szorosra a barátságukat, hogy együtt voltak várandósak az első gyermekükkel. A Mothers Back kollektívát 2019-ben azzal a vággyal alapították, hogy olyan rendszert hozzanak létre az alkotómunkára, amely elmélyülést és önfejlesztést is lehetővé tevő, akár éveken át tartó munkafolyamatokat támogat, és összeilleszthető az anyasággal, a családi élettel. Azóta több gyerekeknek, illetve felnőtteknek szóló előadást, interaktív családi programot hoztak létre és vittek el hátrányos helyzetű térségekbe is. Emellett meghívott vendégekkel – köztük előadó- és képzőművészekkel, zenészekkel stb. – beszélgetéssorozatot szerveztek a gyermekvállalás művészetre és karrierre gyakorolt hatásairól. A terület, amin és ahogyan ők alkotnak, bármennyire is pici, fontos bázis és jó talaj volt számukra az elmúlt években. Közben új irányokat is felfedeztek: Dóra a táncpedagógia felé indult, Vica pedig fotográfusként saját vállalkozást indított, és a Katona József Színház Chicago-előadásában táncol, továbbá a Sher gyermekrehabilitációs központ online tartalmait készíti.
Vajon ők hogyan tudják a rengeteg különféle feladatukat az anyasággal összehangolni? – Meg kell tervezni, hogyan alkotunk, ezek mindig kiemelt időszakok. Nem rakjuk tele a naptárat, nem is lenne életszerű, ha félévente új bemutatót készítenénk – kezdi Vica.
– Bele kellett jönni, hogyan tudjuk ezt csinálni. Amikor kialakult az életemben a családi lét, és eldöntöttem, hogy szeretnék a táncospályán maradni, meg kellett vizsgálnom, hogyan tudom ezt azzal a családmodellel összehangolni, ami a miénk. Merthogy sokféle felállás létezik – folytatja Dóra. – A férjemmel igyekszünk szem előtt tartani, hogy mi az a munka, ami nekünk és a családunknak is jó és fenntartható.
A jó munka pedig nagyon fel tud tölteni, amitől nem érzed azt, hogy kimaradsz abból, amit otthon épp nem tudsz csinálni, vagyis hogy nem vagy annyit a gyerekekkel vagy a pároddal, vagy éppenséggel egyedül.
Mintha folyamatosan egy képzeletbeli mérlegen pakolgatnánk a dolgokat, kicsit ide teszünk, kicsit oda.
Szerepek, minták és valóság
Egy fenntartható ökoszisztéma kialakításához támogató háttér is kell, és a család többi tagjának együttműködése. Vica férje szintén táncművész, szerinte azonban nem foglalkozás-, inkább egyénfüggő, hogy a társak mennyire támogatják egymás önálló ambícióit.
– Nálunk a nagymama is szerves része az életünknek, amit hatalmas kincsként élünk meg. Sokszor azt érzem, még a férjemmel ketten is kevesek lennénk ahhoz, hogy ezt az egész rendszert üzemeltessük
– meséli mosolyogva. – Azt is észreveszem magamon, hogy sokszor automatikusan elkezdem magamra pakolni a családi feladatokat, anélkül hogy ezt bárki kérné. Közben pedig folyamatosan ömlik ránk a média által közvetített „tökéletes anya” képe, aki mosolyogva mindent megold, és mellette megjelenik a „tökéletes apa” figurája is, aki dolgozik, mosogat, és részt vesz a gyereknevelésben. Szerintem az a fontos, hogy minden család a saját működését és dinamikáját tudja kialakítani, azt a rendszert, ami számukra működik.
– Két tinédzser lánnyal én most először érzem azt a szabadságot, hogy könnyen tudok este 6-7 óráig csinálni valamit. Nem az van, hogy iskolába vagy foglalkozásra kell vinni őket, hanem önállóan közlekednek, van saját társaságuk is, amellyel időt tölthetnek – folytatja Dóra. – A szerepek szempontjából pedig nagyon erősnek tartom a mintát, amit örököltünk és továbbörökítünk.
Van mindenkiben egyfajta habitus, temperamentum, és van a szociális nyomás, illetve a példa, amit hozol, és ebből kell kialakítanod egy olyan rendszert, amiben önazonos tudsz lenni, és megtalálod magadat. Nem lehetetlen, de nehéz ezekkel az erős sztereotípiákkal, mint a csilivili rendet tartó anyuka, aki dolgozik, sikeres, jól is keres, rendben van a párkapcsolata, kimondom: saját maga számára kielégítő szexuális élete van, és akár hobbija, szabadideje is.
Hogy ebből mit tudsz megvalósítani, az egy nehéz kihívás. De nők vagyunk, 2026-ban, nem azt mondom, hogy ez a feladat, csak hogy ebben élünk most.
– Nálunk most ment gimnáziumba a nagylányom és általános elsőbe a kisfiam. Ezzel véget ért a kisgyermekkor, és érzem, hogy ez az új helyzet több teret enged meg számomra és felszabadulnak energiáim. A gyereknevelésben folyamatosan változnak az életszakaszok, és sosem tudom, pontosan mi jön a következőben. Ebben az a jó, hogy azt viszont tudod, hogy semmi sem állandó. Ha van egy zsúfoltabb időszak, meg lehet engedni magunknak, hogy most épp ilyen, és közben ott van a megnyugtató tudat, hogy ez sem tart örökké – érzékelteti Vica. – A háztartási feladatoknál például a kisfiam most egy játékra gyűjt, amit szeretne megvenni, és megbeszéltük vele, milyen otthoni feladatokat vállalhat zsebpénzért cserébe.
A lányom is egyre több mindenben tud segíteni, és itt jövök a képbe én, mennyire igazítom az új életszakaszokhoz a rendszerünket. Kérek-e segítséget, szólok-e, hogy ki mit csináljon, vagy inkább magamra vállalom az egészet.
Persze olyan is van, amikor a munkám miatt pár napig kevesebbet vagyok otthon, olyankor a férjem és a nagymama viszi a családi rendszert.
– Nekem az most óriási segítség, hogy a nagyobbik lányom elkezdett főzni – meséli Dóra. – De már az nagy könnyebbség, hogy maguktól mennek iskolába, eddig mindig vittük őket, most meg hét órakor üres a lakás. Cserébe viszont már nem nagyon mennek hétvégén a nagyihoz, jobban szeretnek otthon lenni. De ha mindig ott vannak, akkor viszont a párkapcsolatra hogyan tudsz időt szakítani? El kell menni otthonról? Nekünk most ez egy új helyzet. Ha ilyesmi felmerül, először is fel kell ismerni, hogy ez probléma, mert valahogy nagyon át tudja venni az élet, hogy ez van. Aztán ha detektáltuk a problémát, lehet ötletelni, megbeszélni, milyen lehetséges megoldások vannak, és mi a valóság. Nálunk szokott lenni családi kupaktanács is, egyelőre elsősorban a takarítással kapcsolatban, ha a férjemmel úgy érezzük, nagyon elbillent az egyensúly, és mi sokkal többet gürizünk a rendért. Mindig újra és újra kell hangolni a dolgokat, attól függően, kinek mire van szüksége.
Játék és könnyedség
Egy hét múlva bemutatóra készülnek: a Gurularolla klasszikus táncszínházi előadás, amelyben mindketten táncolnak. Az egyszerű, bárki által követhető történetben különféle helyzetek, konfliktusok alakulnak ki, a káosz és harmónia folyamatos hullámzása a zenében, fényekben, táncban, és a színpadképben is végig megjelenik.
– Alapvetően a gyerekek nyelvén beszélünk, de nemcsak a gyerekekre gondolunk, hanem a felnőttekre is. Szeretnénk, hogy egy minden korosztály számára élvezetes, humoros, kedves és minőségi előadás szülessen – magyarázza Vica.
– Az a célunk, hogy a kisgyerek és a kísérője is jól érezze magát, legyen az a 20 éves nagynéni vagy a 70 éves nagymama. De nem is csak családoknak szól, lehet egyedül is jönni – fűzi hozzá Dóra. – A szélsőséges érzelmeket igyekszünk megjeleníteni, a köztünk létrejövő helyzetekben, ami lehet egyetértés vagy konfliktus. Ezt segítik a kellékek is, például ha ketten vagyunk, de mondjuk egy darab van a kellékből, együtt játszunk vele, de mi van akkor, ha az csak az enyém, vagy csak az övé már?
– Az absztrakció varázsával is dolgozunk. Például egy egyszerű tárgy hogyan alakul át, és történik valami varázslatos dolog a színpadon általa. Azt hiszem, mi ketten ebben nagyon jók vagyunk
– szögezi le Vica.
– Amikor címet kerestünk, én a két karakterből indultam. Nekik próbáltam neveket kitalálni, így lett Gurula és Rolla, és mindenki kitalálhatja, ki kicsoda – mondja Dóra. – Aztán egybe leírtuk és megtaláltuk ezt a fantáziának teret engedő címet. A játékosság is fontos eleme az előadásnak, például van egy tárgy, amit mindannyian ismerünk, legyen ez egy labda, ami a klasszikus labdadobáláson túl milyen más minőségeket hozhat létre mozgásban, táncban?
– A kortárstánc kísérletező műfaja ehhez jó alap, és nagy szabadságot ad – erősíti meg Vica.
– A Fogas-mesék alcím pedig nem a halra, hanem a fogváltásra utal, a kisgyermekek életében fontos változásokra, átalakulásra is szerettünk volna rímelni.
Főleg amióta gyerekelőadásokat csinálunk, nagyon érezzük, hogy a kortárstáncos és alkotói szemléletünkben az absztrakt és a gyermeki gondolkodás milyen közel vannak egymáshoz
– vélekedik Dóra. – Ugyanakkor a felnőttekhez is jobban utat tudunk találni. A Petőfi Irodalmi Múzeumban már második éve csinálunk családi foglalkozásokat, a felnőttektől is gyakran halljuk vissza, hogy ők is mennyire élvezték. Bár az előadás a gyerekeknek szól, ők is ott vannak benne a buborékunkban.
– Jól is esik szerintem az a nosztalgia, amikor kicsit visszamegyünk a gyerekkorba, és érezhetjük, mennyire egyszerű és naiv volt akkor még a gondolkodásunk, nem ilyen súlyos „mi van velem a világban”, hanem lehet játszani, könnyeden – mosolyog Dóra.
– A Gurularollát mindenképp táncelőadásként álmodtunk meg. A Mothers Back működésében fontos számunkra a hosszú távú gondolkodás és az önfejlesztés is. Ahogyan az is, hogy nem egyedül kell kaparni és menni előre, hanem közösen csináljuk – hangsúlyozza Vica. – Számomra nagyon megnyugtató, hogy Dóra a társam ebben. Akár a magánéletben, akár szakmailag épp ki milyen időszakban van, jól tudjuk egymást támogatni, és ebben nagyon jól működünk együtt.
Infó:
A Mothers Back: Fogas mesék – Gurularolla című előadása május 16-án szombaton, 15 órás kezdettel látható a MU Színházban (XI. Budapest, Kőrösy József u. 17.). Jegyek csak elővételben kaphatók: muszinhaz.jegy.hu
Az előadás a Sín Művészeti Központ, a Műhely Alapítvány, a Katlan Csoport, a MU Színház, Budapest Főváros Önkormányzata, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány és a Független Előadóművészeti Alap anyagi támogatásával valósult meg.
