Azt írtuk minap, hogy addig nem fog menni az új reformkor, amíg nincs belső kiegyezés a két Magyarország között, a siker kulcsa mindig az egység megteremtése; akkor lő ki egy ország, ha megszületik az összefogás, ha az elitek kiegyeznek a ciklusokon túlnyúló nemzeti kérdésekben és elfogadják, hogy a másik fél nézőpontja is legitim opció, nem kiirtandó sátáni poloskák nemzetrontó izéje, aminek egyetlen célja, hogy a magyarság kiirtásával helyet csináljanak a tudjukkiknek és a migránsoknak.
Látván a vesztes fél nyilatkozatait és nézőpontjaik mineműségét (interiorizálták, igaz hittel vallják és gyilkos stílusban ordítva hirdetik a gonosz, teljesen hülye, a valósággal diametrális viszonyban álló kitalációkat: gender, támadnak az ukránok, jönnek a brüsszeli négerek), arra jutottunk, hogy a másik Magyarország képviselőinek egy része meggyőzhetetlen, velük a párbeszéd lehetetlen, mert a pártjuk tkp. szektaszerűen működik. A szekta működése a bántalmazó család modelljére emlékeztetően manipulált és el van zárva a külső kritikai információtól, a szektavezér sokszor maga is gyermekkori bántalmazás áldozata volt, vagy paranoid, narcisztikus és/vagy pszihopatás, aki karizmatikusan manipulálja nyáját, mindent és mindenkit elítélve, aki nem tartozik a szektához. Azonosulást kínál – Isten, család, haza (vö.: „A hazafiság a gazemberek utolsó menedéke”; dr Johnson, 1775) –, másfelől félelemben tartja őket.
A magát nemzeti oldalnak mondó destruktív szekta tagjai tutira úgy gondolják, hogy aki üdvözülni akar, annak közéjük kell tartoznia; a megfellebbezhetetlenség és a gyűlöletkeltés paradigmája alapján működnek, a központi szervező elvük a gyűlöletkeltés a kívülállók ellen.
A szektavezér Führer lehet akármilyen szahar minőségű kretén, mint az abortuszmaradék, köldökzsírpogácsa, fatökű, iskolázatlan girnyó gnóm Adolf volt, aki Goethe és Beethoven népét vitte pokolra, vagy olyan idétlen ripacs clown, mint Benito, avagy olyan narcisztikus tahó, mint Nicolae, netán olyan, magát a szorongástól, falánkságtól és mohóságból százötven kilósra zabáló, egy országot a bukás szélére kormányzó, vérágas szemű, enyveskezű enbéhármas faluszéli füllentős simlis, mint a mi Don Koleszterinünk – a vezért a nyája élő istennek tekinti, az egyik hibbant nagyvállalkozó szerint például OV egyenesen az amúgy ugyancsak ezer sebből vérző, par excellence fideszes, hamisan túlértékelt Kossuth Lajos reinkanációjának nevezte, (tkp. van benne valami...).
És wazze, beszopják a népek, legalábbis markáns harmaduk egy az egybe' beszopja ezeket a nettó hazugságokat. És nemcsak az évszázadok óta infantilizmusban tartott, abszolúte nem polgárosult legelesettebbek, akik a jog eleven fájáról lehulló falvakban őskori nyomorban vegetálnak és csak azt a moslékot kapják, amit a köztévé közszolgálati gúnynevű kanálisaiból ömlik rájuk, és a helyi polgik szorításában élnek mély sötétségben – ők nem felelősek. Hanem a posztúri középosztály dzsipesei, az öregecskedő boás-klimaxos-jógázó rózsadombi úriasszonyok, a rendes magyar emberek és a stadionok bőrfejű nyilas csürhéje is kétely nélkül, ellentmondást nem tűrve böfögi vissza a leghülyébb rogánizmusokat. Mert itt nem két különböző, de egyenrangú véleményrendszer rivalizálásáról van ám szó, bébi. A bukott rezsim habonyi-finkelsteini-rogáni és orosz módszerekből kikavart küvéje távol esik a tények világától, a választók becsapására kutyult moslék, és ma is ezen csámcsognak tehát a szektatagok, s hogy mekkora kamu az egész, az látszik a bukás mértékéből. Figyelj, az nem két egyenrangú opció, hogy van geocentrikus és van heliocentrikus világkép: az egyik hamis, a másik igaz, megfelel a tényeknek, kábé ennyi a különbség a bukott és a győztes párt értékkészlete és üzenetei között. Vagy hogy a Föld lapos-e vagy gömbölyű. Vannak, akik szerint lapos, attól még ez csacsiság és ők csacsik, hogy finoman fogalmazzak, és azok a szektás Fidesz-hívők, akik se nem látnak, se nem hallanak, szintén csacsik, hogy finoman fogalmazzak.
