A tankönyvi kínálat bővítésére írt ki pályázatot az Oktatás és Gyermekügyi Minisztérium. A tájékoztató szerint a minisztérium új kiadványokkal, digitális tananyagokkal és speciális tanulástámogató tartalmakkal bővítené a kínálatot. Ezeket a kiadványokat az Oktatási Hivatal felvenné a tankönyvjegyzékbe, ahonnan az iskolák megrendelhetnék azokat.
A pályázatnál szempont a gyors bevezethetőség, vagyis fejlesztésre vagy akár csak meglévő anyag frissítésére nincs lehetőség. Utóbbit már Kereszty Péter, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének (TANOSZ) elnöke mondta el a Népszavának. A szakmai szervezet civil egyesületek közreműködésével összeállított egy javaslatcsomagot az első intézkedésekről. Két héttel ezelőtt be is nyújtották azt, és az elnök elmondása szerint vissza is köszön belőle néhány elem a mostani intézkedésben.
A mostani lépés sok kiadót érinthet, azt azonban még nem tudni, hogy mindegyik tud-e élni a lehetőséggel. Tíz napon belül kell pályázni a kiadóknak, aztán az Oktatási Hivatalnak is csak 30 napja van - a szokásos 90 helyett - az elbírálásra. A kiadóknak is tudniuk kell, milyen kiadványokat képesek majd határidőre leszállítani: már létező, kész tananyagok kellenek, mert a pályázathoz ezeket kell benyújtani.

