„Ha nem fogunk tudni külföldről munkaerőt behozni, akkor azt a gyárat, ami 120 milliárd forintba kerül, azt mi nem fogjuk megépíteni, Magyarországon biztos nem, és akkor tegyék fel a politikusok a kérdést, hogy az jó-e az országnak” – jelentette ki a HVG tudósítása szerint ifj. Bárány László, a Master Good Csoport ügyvezető igazgatója a Prohuman Csoport, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Joint Venture szövetség közös rendezvényén.
„Nem azért hozunk be külföldről munkaerőt, mert olcsóbb lenne, hanem mert magyar nincs”
– állította.
Úgy látja, nincs Magyarországon elég fizikai munkára fogható ember, akinek kedve lenne nehéz fizikai munkát végezni, és ráadásul szerinte ezen a téren a folyamatos népességfogyás miatt már nem is várható javulás. Mint mondta, „az elmúlt években pénzzel próbálták motiválni a nőket” a szülésre, de ez nem volt sikeres, szerinte szembe kell nézni azzal, hogy a népesség hamarosan 9 millió fő alá fog esni, a demográfiai trendeket pedig a politika nem tudja megfordítani.
Megjelent a Tisza-kormány rendelete, nem adnak ki több vendégmunkás-tartózkodási engedélyt Magyarországon„Negyven embert rúgtak ki a nagybajomi varrodából, hogy a helyükre vendégmunkásokat vegyenek fel és napi 12-14 órákat dolgoztassák a szerencsétleneket”
