A csütörtökön kezdődő 2026-os labdarúgó-világbajnokságot a FIFA az észak-amerikai együttműködés ünnepeként szeretné eladni a világnak. Három ország, tizenhat rendező város, 48 csapat, 104 mérkőzés: papíron ez minden idők legnagyobb futballfesztiválja. A rajt előtt néhány nappal azonban már körvonalazódik, hogy a torna legalább annyira szól majd a határokról, a vízumokról, a járványoktól való félelemről, a szomszédos államok közötti bizalmatlanságról, mint a gólokról. A labdarúgásra a politika árnyéka vetül, s ebben jelentős szerepe van Donald Trump amerikai elnöknek.
Az eredeti cél az volt, hogy a három rendező állam, Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok közösen mutassa meg, mire képesek együtt. A valóság azonban jóval bonyolultabb ennél. Washington és Mexikóváros viszonya feszült, a kanadaiak kifejezetten ellenségesen tekintenek Donald Trumpra és azon megjegyzéseire, hogy Kanada az Egyesült Államok 51. állama is lehetne. A rendezést elnyerő észak-amerikai pályázat neve a United 2026, az Együtt 2026 nevet viselte, de politikai szempontból szó sincs semmiféle egységről a három ország között; ez a jelszó ma egészen másként hangzik, mint 2018-ban, amikor eldőlt, hogy közösen rendezhetik meg a vb-t.
A háttérben vámokról, a migráció kérdéséről vitáznak, drogháborúk is nehezítik a viszonyt, és az Egyesült Államok előszeretettel avatkozik be a latin-amerikai államok belügyeibe.
A leglátványosabb feszültség az amerikai–mexikói kapcsolatban jelent meg. Mexikó számára a világbajnokság presztízskérdés: az Azték Stadion újra történelmi szerepet kap, a latin-amerikai futballkultúra az egész torna egyik érzelmi központja lesz, Claudia Sheinbaum elnök pedig meg akarja mutatni, hogy országa biztonságos, szervezésre képes, és nem a drogkartellek háborúja határozza meg a mindennapokat. Washingtonból azonban más hangok is érkeznek. Az amerikai politika központi témája maradt a déli határ védelmének kérdése, az illegális migráció, a fentanylkereskedelem és a mexikói kartellek elleni fellépés. Trump kormánya keményebb eszközöket sürget a mexikói hatóságok részéről, Mexikó pedig egyszerre próbál együttműködni, és elhárítani azt a benyomást, hogy amerikai nyomás alatt cselekszik. Sheinbaum azzal üzente meg Washingtonnak, hazája mennyire rossz néven veszi Trump Mexikó elleni támadásait, hogy úgy fogalmazott, országa nem lehet az amerikai belpolitikai viták bokszzsákja.
Az iráni válogatott ügye is nagy figyelmet keltett. A nemzeti csapat eredetileg az Egyesült Államokban készült volna a tornára, ám az ország ellen az USA és Izrael által indított háború miatt végül a mexikói Tijuanába helyezte át bázisát. Hosszas diplomáciai kötélhúzás után az iráni játékosok, az edzők és a szakmai stáb megkapta az amerikai vízumot, vagyis a csapat elvileg lejátszhatja csoportmérkőzéseit az Egyesült Államokban. A konfliktus mégsem tűnt el. Iráni beszámolók szerint több vezető és adminisztratív munkatárs továbbra sem jutott beutazási engedélyhez, köztük olyanok is, akiknek jelenléte a szövetség szerint elengedhetetlen lenne. Washington azzal érvelt, hogy a sportolók részvételét biztosítja, a biztonsági átvilágítást viszont nem függesztheti fel.
A FIFA mindeközben azt állítja, minden résztvevőnek azonos feltételeket teremt. Az Egyesült Államok viszont rendezőként sem mond le saját biztonsági szabályairól.
Az iráni csapat számára így a pályára lépés joga formálisan biztosított, de a körülötte kialakult helyzet messze nem azonos azzal, amit egy európai vagy dél-amerikai válogatott megtapasztal. Már önmagában az is üzenet, hogy a csapat mexikói határvárosban készül az amerikai mérkőzésekre. Amennyiben azonban a delegáció egy része nem utazhat el az Egyesült Államokba, és az irániak minden lépésére a politikai gyanú árnyéka vetül, akkor a sportegyenlőség csak részben valósul meg.
Mindenesetre már az is eredmény, hogy az iráni válogatott egyáltalán részt vehet a világbajnokságon, az ország elleni háború miatt sokáig ez is kérdéses volt. Az iráni válogatott belpolitikai jelképnek számít: ezt az egész világ megtapasztalhatta a 2022-es katari világbajnokságon. Néhány hónappal korábban halt meg rendőri őrizetben Mahsza Amini, a 22 éves kurd származású iráni nő, akit az erkölcsrendészet azért vett őrizetbe, mert állítólag nem megfelelően viselte a fejkendőjét. Halála országos tiltakozási hullámot indított el Iránban, a tüntetések a kötelező hidzsáb elleni fellépésből gyorsan a rendszer egészét bíráló mozgalommá szélesedtek. Ebben a légkörben érkezett meg Katarba a Team Melli, vagyis az iráni nemzeti csapat. Az első mérkőzés előtt, Anglia ellen a játékosok nem énekelték a himnuszt, amit sokan a tiltakozókkal vállalt csendes szolidaritásként értelmeztek.
A gesztus világszerte nagy figyelmet kapott, Iránban viszont a hatalom számára is egyértelmű üzenet volt: a válogatott kapcsán már nem lehetett elválasztani egymástól a sportot és a politikát.
Az iráni válogatott megítélése sok perzsa számára lelkiismereti válságot jelent. Sokan szurkolnának a válogatottnak, elvégre mégis a hazájukat képviseli, mások viszont úgy látják, hogy a csapatot a hatalom saját legitimációjára használja fel. A mostani világbajnokság előtt erre rakódott rá az amerikai–iráni háború.
Félelem az ebolajárványtól
A Kongói Demokratikus Köztársaság válogatottjának helyzete más okból mutatja meg, mennyire sérülékeny a világfutball nagy ünnepe. A kongói csapat 1974 óta először szerepelhet világbajnokságon, akkor még Zaire néven volt jelen a tornán. Ez sporttörténeti visszatérés, amelynek otthon hatalmas érzelmi súlya van. A felkészülést azonban beárnyékolta az ország keleti részén megjelent ebolajárvány. A válogatott tagjait ez egyáltalán nem érinti, a nemzeti csapat tagjainak nagy része európai klubokban játszik, az együttes Belgiumban készült, és a szövetség többször hangsúlyozta, hogy betart minden egészségügyi előírást. A járvány miatti félelem mégis átlépte a sport határait: Spanyolországban lemondtak egy Chile elleni felkészülési mérkőzést, az amerikai hatóságok pedig külön szabályokat írtak elő azoknak, akik a közelmúltban az érintett országokban jártak.
A járványügyi óvatosság természetesen indokolt lehet, egy globális sporteseményen a rendezők nem vállalhatnak egészségügyi kockázatot. Afrika több országa azonban jól ismeri azt a helyzetet, amikor egy egész nemzetet azonosítanak egy távoli tartományban pusztító betegséggel, függetlenül attól, hol élnek, és milyen ellenőrzésen estek át az érintettek. A kongói játékosoknak le kellett küzdeniük a velük szembeni előítéleteket. Ez külön terhet rótt az afrikai válogatottra.
A beutazás kérdése ennél is komolyabb problémát jelez. A 48 csapatos világbajnokság elvileg több országot enged be a futball legnagyobb színpadára, de a szurkolók számára a stadionig vezető út szigorú ellenőrzőpontok sorából áll.
A játékosokat és a szakmai stábot általában különleges elbánásban részesítik, ez azonban nem vonatkozik a szurkolókra. Iráni, haiti, kongói vagy más, kockázatosnak minősített országokból érkező szurkolók számára a vb elérhetetlen esemény.
A világbajnokság politikai súlyát maga a FIFA is növelte, és ezzel éles bírálatokat váltott ki. Gianni Infantino elnöksége alatt a szervezet minden eddiginél nagyobb tornát épített fel: a hatalmas mezőny, a 104 mérkőzés, a bővülő kereskedelmi lehetőségek és az új globális piacok mind azt jelzik, hogy a világbajnokság monumentális gazdasági és hatalmi vállalkozás. Már ez szemet szúr sokaknak, de a bírálók szerint ennél is nagyobb baj, hogy Infantino nem tartja azt a kellő távolságot Trumppal szemben, amely egy nemzetközi sportszervezet vezetőjétől elvárható lenne. A FIFA első embere rendszeresen mutatkozott az amerikai elnök társaságában, a washingtoni vb-sorsoláson pedig Trump nem csak házigazdaként, hanem az esemény egyik főszereplőjeként jelent meg.
A legnagyobb felháborodást az keltette, hogy a FIFA – története során először – békedíjat adott át, méghozzá ki másnak, mint Trumpnak. Mindezt azért, mert az amerikai elnök nem kapta meg a Nobel-békedíjat, amit a tőle megszokott sértettséggel vett tudomásul. Tehát a nemzetközi szövetség csak azért hozott létre egy elismerést, hogy annak elnöke Trump kedvében járjon. Emberi jogi szervezetek és futballvezetők szerint ezzel a FIA átlépett egy határt. A FairSquare nevű emberi jogi szervezet etikai panaszt tett, a norvég labdarúgó-szövetség pedig nyilvánosan támogatta az eljárást. A kifogás lényege az volt, hogy Infantino megsérthette a FIFA politikai semlegességre vonatkozó szabályait. A norvég szövetség elnöke, Lise Klaveness azt is felvetette, hogy a FIFA-nak inkább meg kellene szüntetnie ezt a békedíjat, ha meg akarja őrizni a szervezet hitelességét.
A vita azért különösen kellemetlen a FIFA számára, mert a 2026-os világbajnokság részint abban az Egyesült Államokban zajlik, ahol a bevándorlás, a vízumpolitika, a rendfenntartás és a külpolitikai konfliktusok a belpolitika középpontjában állnak. I
Infantino azt hangsúlyozza, hogy a futball összeköt, a bírálók viszont azt látják, hogy a FIFA elnöke a torna előtt túl közel került ahhoz a politikai hatalomhoz, amelynek döntései közvetlenül érinthetik a csapatokat, a szurkolókat, az újságírókat és a vb-re érkező vendégeket. Így a szervezet semlegessége már a kezdőrúgás előtt megkérdőjeleződött. A futballvilágban sokan attól tartanak, hogy Infantino vezetése alatt a FIFA egyre inkább a hatalmi reprezentáció eszközévé válik: nem kívülről próbálja mérsékelni a politikai feszültségeket, hanem maga is részévé válik azoknak.
