André Goodfriend: Bízzunk abban, hogy önöknél a régi rendszer már csak emlék marad

Először is szeretném megérteni, hogy mi vonzza önt hazánkhoz, miért izgalmas itt, Budapesten vitát generálni és ebből könyvet írni.

Első közös könyvünk Kocsis András Sándorral a történelem kétféle megítéléséről szólt. Arról a történelemről, amelyik megírta sorsunkat, s vezetett el minket ahhoz a pillanathoz, amelyben most élünk. Feszegettük azt a kérdést is: képesek vagyunk-e formálni a jövőnket, vagy nincs befolyásunk rá, mert fásultak vagy fáradtak lettünk. S ezek után kezdtünk el azon gondolkodni, hogy miközben bolygónk két egymástól távoli pontján nőttünk fel, van-e bennünk egyáltalán valami közös. András Budapesten az 50–60-évek szocializmusában nőtt fel, addig én Arizonában, egy teljesen más geopolitikai zónában, ahol a tőke, a kapitalista szemlélet formálta a konzervatív eszméket, s tett minket olyanná, amilyenné, engem libertáriussá.

S menet közben az egymástól jelentősen különböző környezet és háttér ellenére találtunk olyan kulturális, sőt politikai referenciapontokat, amelyek mentén képesek voltunk párbeszédet kezdeni. Habár nem tagadom, hogy egymás országáról és életmódjáról bennünk élő sztereotípiák mentén kezdődött a dialógus.

Milyen azonosságok, hasonlóságok segítették ezt a párbeszédet?

Ha Andrást kérdezi, ő biztos mást mondana, mint amit most én. Szerintem mindkettőnket hajt valamiféle jobbító szándék, közösségi tudat. Nem mellesleg a múlt században nagyjából azonos időszakban születtünk, és fehérek lévén a társadalmi integrációnk is hasonlóképp történt meg.

Most viszont nálunk rendszerváltás zajlott le – legalábbis a társadalom többsége ezt így éli meg, s felteszem, ez más irányt szabott kettejük dialógusának. Megváltozott valóságképük? Esetleg még a barátságuk is átalakult?

Alapvetően igen. Hisz az első közös, A gyémánttengely meghajlik, de nem törik el című párbeszédkönyvünkben többet politizáltunk, ami mára gyökeresen és hirtelen megváltozott. Korábban azt érzékeltem, hogy a magyarok többsége nem bízott abban, hogy befolyással lehet a saját sorsára. S ez annak ellenére volt döbbenetes, hogy tudtam, miért harcoltak 1956-ban, hogy a határok és a falak lebontásával milyen kaput nyitottak a világra a 80-as évek végén a rendszerváltáskor, miközben a szocializmus legboldogabb barakkjában éltek. S az utóbbi, hosszúra nyúlt másfél évtized elszívta az erejüket. Megfáradtak. De az elmúlt hónapokban szemmel láthatóan ismét elkezdtek bízni magukban a magyarok.

Sokat hallani és olvasni arról, hogy az amerikaiak most sokkal nagyobb figyelmet szentelnek Magyarországnak, mint korábban, mert épp azt a változást áhítják, amin mi keresztülmentünk. Hisz most bebizonyosodott, hogy az autoriter vezetőt le lehet váltani, méghozzá hatalmas többséggel.

Amikor tíz évvel első beosztotti, majd ideiglenes ügyvivői posztom elhagyása után 2025-ben ismét Magyarországra érkeztem, sokan kérdezték tőlem, milyen változást detektáltam. Azt, hogy 2010 óta még mindig ugyanaz a kormány volt hatalmon, és a helyzet jottányit sem javult, míg Európában kormányok jöttek-mentek, néhol gyors egymásutánban. Itt meg mintha megállt volna az idő. Közben Amerikában is jöttek-mentek az elnökök, Obama, Trump, Biden, aztán most megint Trump. Ugyan utóbbi még csak bő egy éve van hatalmon, de sokunknak ez sokkal hosszabb időszaknak tűnik. Az amerikai autoriter rendszer persze még nem tart ott, mint Magyarországon az elmúlt 16 évben. Emlékszem, mekkora csalódásként élték meg Magyarországon az emberek, amikor az első, majd a második, sőt a harmadik négyéves mandátum után sem sikerült leváltani a kormányt.

De innentől kezdve Magyarországon is csak két mandátumot tölthet be a kormányfő, mint önöknél az elnök!

Igen, ez jó jel. Ellenben a mi rendszerünk abból a szempontból is több kontrollt biztosít, hogy a képviselők kétévente elszámoltathatják az elnököt a félidős választások alkalmával, amellyel kizárható a hatalom bebetonozása. Az elnök és kormánya tartozik felelősséggel a népnek, és nem fordítva. Ezért a számonkérés, a fékek és ellensúlyok rendszere nálunk sokkal inkább nagyobb garancia a demokrácia megőrzésére, mint önöknél. Kétévente megnyílik a lehetőség a kormány feletti kontroll gyakorlására. Bízzunk abban, hogy önöknél a régi rendszer már csak emlék marad. Ugyanakkor azt be kell ismerni, hogy ebben a négyéves ciklusban mi magunk is nagy kihívásokkal nézünk szembe, mert az elszámoltathatóság a jelen pillanatban Amerikában is komoly akadályokba ütközik.

Ha már szóba hozta a félidős választásokat, mi a prognózisa novemberre?

Nagy az elkeseredés és csalódottság az országban a politikai megosztottság miatt. Az egész ország kettészakadt. Méghozzá nagyon mélyen. S akkor még itt van a választási csalások kérdése is. Mindenki tudja, még maga Trump is, hogy a 2024-es elnökválasztást nem csalták el. Ám ő továbbra is hajtogatja az ország többségi véleményével ellentétben, hogy a 2020-ast a demokraták elcsalták. Emiatt Trump úgy összeveszett az NBC-nek adott interjúja során a vele vitatkozó újságíróval, hogy feldúlva felállt, és távozott a stúdióból. De ami ennél is nagyobb baj most, hogy a törvényhozási többség nem fékezi meg az elnököt, nem kér rajta számon semmit, nem képes kontroll alatt tartani őt.

Mivel ennyire megosztott számos kérdésben az ország, szoros eredményt várok a novemberi választásokon, de remélhetőleg meglesz – még ha szűken is – a demokrata többség az alsóházban, sőt a szenátus visszaszerzése sem kizárt. Ami azt jelenti, véget ér két év után az autoriter rendszer.

Amikor a jövőképről, jövőnk formálásáról beszél, akkor milyen gondolat vezeti? Mi a jövő legfőbb építőeleme?

Május 15-én adta ki XIV. Leó pápa első enciklikáját, óvva az emberiséget a mesterséges intelligencia (MI) jelentette, feltételezett vagy előre látható veszélyektől. S a rendkívül gyorsan fejlődő technológia a háborús gépezetet is mozgásban tartja, új háborúkat vívnak, új veszélyekkel, drónokkal, mesterséges intelligenciával. Az Arizonai Egyetemen, ahol órákat adok, már részben megvan a diákokban az elköteleződés abba az irányba, ami szembemegy az MI uralta világszemlélettel. Hisz világossá vált a számukra, sok munkahely került veszélybe, elveszítik állásukat. Egyre többen gondolkodnak úgy, hogy vissza a humánumhoz, az emberi kapcsolatokhoz, a józan ész diktálta élethez. Meglepett, amikor nemrég az egyetemi diplomaosztón, Amerikában pfujolták a végzősök azokat az előadókat, akik azt mondták, hogy elkerülhetetlen a világ MI-berendezkedése.

A lényeg szerintem az, hogy az MI csak egy eszköz lehet a sok közül, amely befolyással van a jövőnkre. Egyébként Leó pápa nem véletlenül vette fel ezt a nevet, mert a 19. századi elődje épp az ipari forradalom idején viaskodott hasonló, a társadalmat gyökeresen megváltoztató gondolatokkal. Jelen esetben tisztán kell látnunk azt, hogy mi, és nem a robotok irányítják életünket és szabják meg jövőnket. Első helyen mindig a humánum kell álljon. Az emberi méltóságon nyugszik az egészséges társadalom alapja. S ez az alapja az autoriter kormány leváltásának is.

S ez az ön reakciója az Elon Musk vezette technológiai elgépiesedésre? Ami esetleg őrültségekhez vezethet, annak betudhatóan, hogy a világ leggazdagabb embere gyakorlatilag mindent megengedhet magának?

Azt az abszurd helyzet áll elő, hogy ha nem lesznek munkahelyek, mert a robotok elveszik a munkánkat, azaz az embereknek nem lesz munkából származó, a mostanihoz hasonló jövedelmük, akkor nem lesz pénzük a robotvilág működtetésére sem. Ki veszi meg a modern technológiát, ha nincs miből? A saját farkába harapó kígyó esete ez a javából. Miközben persze az életünket akarja egyszerűbbé tenni, de hiába, mert nem fogjuk tudni megfizetni ezt az életformát. Nem mellékesen, a világ egyre inkább közelít az univerzális, a feltétel nélküli alapjövedelem eszméjéhez, ezzel szemben Elon Musk ennek épp az ellenkezőjén dolgozik.