Az Ukrajnában dúló háború első napjától kezdve a legsűrűbben ismétlődő kérdés az, hogy még meddig tartanak a harcok, mikor ér véget az öldöklés. Időről időre sokakban vágy-vezérelt okokra visszavezethetően erősödött meg az a meggyőződés, hogy na majd most elhallgatnak a fegyverek.
Van, aki abban bízott, hogy az ukránoknak elfogynak a tartalékaik, megtörnek, és feladják az ellenállást. Sokan abból az egyszerű matematikából indultak ki, hogy Oroszország annyival nagyobb, annyival erősebb, hogy csak idő kérdése a győzelme. Nem egy katonai elemző az oroszok állandósult kudarcai miatt látta közeledni a vég kezdetét. Eddig azonban minden esetben korainak bizonyultak az egyik, vagy a másik harcoló fél megroppanását láttató jóslatok.
Nincs ez másképp most sem. Bőven el vagyunk látva kapaszkodók nélküli tippelésekkel. Hogy ne álljunk be a sorba, mindenképp ajánlott ragaszkodni a tényekhez. Olyan eseményekhez, amik már bekövetkeztek, olyan gondolatokhoz, amiket hivatalosan ki is mondtak, olyan számokhoz, amiket nem a propaganda tett közzé, hanem hiteles, ellenőrzött források.
Meglepő módon most számos, egymástól függetlennek tűnő világpolitikai folyamat és lokális történés is nagyon egy irányba mutat.
Nézzük először az orosz-ukrán szembenállás legfőbb történéséit. A legegyszerűbb az lenne, ha kijelentenénk, hogy a fronton a helyzet változatlan, a harcok állóháborúvá dermedtek, így pedig egyik fél sem képes a maga javára billenteni a mérleg nyelvét. Csakhogy ez így ebben a formában nem lenne igaz. A felszínes hírek alapján olybá tűnhet, hogy drón- és rakétapárbaj zajlik. Füstölgő romokat látunk, célpontokra vadászó, alacsonyan szálló, pilóta nélküli harci gépeket, becsapódó szárnyas bombákat. Az elemzések mégis azt állítják, hogy most nagyon másnak vagyunk a tanúi. Az orosz eszköztár valóban nem sokat változott. A drónjaik, a rakétáik képességei fejlődtek, a támadások hatékonysága még sem ezért erősödött. Ebben az esetben a darabszám az, ami jelentős szerepet játszik, és nem a minőség. Míg évekkel ezelőtt egy támadási hullámban a drónok és rakéták száma nem haladta meg a százat, addig most több száz eszköz közeledését kell elhárítania az ukrán légvédelemnek. Az orosz vezetők mindig arról számolnak be, hogy katonai célpontokat, hadiipari létesítményeket semmisítenek meg. A helyszíni beszámolók ezzel szemben romba döntött lakóházakat mutatnak, és a nagyvárosok polgári infrastruktúrájában keletkezett károkról szólnak. Ez így megy ötödik éve, abban nincs változás.
Eljött a drónok totális háborúja, és az ukránok most új fejezetet akarnak nyitniAmi nagyon más a korábbiakhoz képest, az az ukránok válasza az orosz pusztításra. Ezen a téren drámai változások következtek be.
A háború első éveiben Ukrajna teljes mértékben ki volt szolgáltatva annak, hogy milyen fegyvereket kap a szövetségeseitől. Először a hagyományos hadviselés, a gyalogsági harcok eszközeiről volt szó. Hogy mennyi kézifegyvert, ruházatot kapnak, majd jöttek a könnyű páncélosok, a gyalogsági szállító harci járművek. Emlékezetes volt az a hónapokig, évekig tartó huzavona, ami megelőzte a korszerű tankok, a német Leopárd 2 és amerikai M1 Abrams átadását. Aztán amikor megtörtént az acélszörnyek első bevetése, kiderült, hogy a modern háború új körülményei között már messze nincs akkora szerepük, mint korábban.
A nehéz technika, a harckocsik az esetek többségében el sem jutnak a frontvonal nulladik pontjáig, az ellenség gyalogságáig, a védvonal árokrendszeréig. Az úgynevezett szürke zóna 10-30 kilométeres sávját annyira ellenőrzésük alatt tartják drónokkal az egymással szemben álló alakulatok, hogy minden komolyabb mozgásra, akár élő erőről, akár bármilyen szállító vagy harci járműről legyen szó, azonnal támadással válaszolnak. A 10-20-30 millió dolláros tankokat ma már rutinfeladat megsemmisíteni egy-két 500-2000 dolláros drónnal.
Orosz és NATO-elemzések egyaránt azt állítják, hogy az ukrán haderő először ezen a téren, majd később a mélységi drónos harcászat terén is jelentős erőfölényre tett szert.
A birodalom hadiipari és tudományos képességei ellenére Oroszország nem tudta tartani a lépést Ukrajnával a drónok technológiai fejlesztése terén. Robert Brovdi parancsnoksága alatt olyan fejlődésen esett át az ukrán drónhaderő, hogy most már a NATO szakemberei tanulnak „Magyaréktól” a technikáról, a taktikáról, a modern harcászat mesterfogásairól. Teljesen átalakult a tervezés, a logisztika, az információ megszerzésének és kezelésének minden eleme. Sokak számára még nem állt össze a kép, hogy ott az ukránoknál már a műholdas kapcsolat, az információk „realtime” kezelése, az informatikai háttér és a mesterséges intelligencia alkalmazása dönti el egy bevetés sikerességét. Azt, hogy életben maradsz, vagy sem...
Bizonyára még sokan emlékeznek arra, hogy a háború egy nagyon kényes időszakában az ATACMS és Storm Shadow rakéták hadrendbe állításával kényszerítették 2023-ban a frontot kiszolgáló hátországi logisztika átgondolására az orosz katonai vezetést. Voltak, akik már ezektől az eszközöktől azt remélték, hogy alapjaiban megváltoztatják a háború menetét. Ez akkor még nem következett be.
A fordulópontot jelentő történésekre további két évet kellett várni. Ez alatt az idő alatt nem kevesebb történt, mint hogy beértek az ukrán hadiipari tervek és a katonai, technológiai fejlesztések. Ennek azért is rendkívüli a jelentősége, mert az ugyanezen időszak alatt bejelentett orosz fejlesztések vagy kudarcot vallottak, vagy kiderült róluk, hogy régi, szovjet haditechnikai eszközök „ráncfelvarráson” átesett modifikációi. Vagyis nem jelentenek technológiai ugrást a maguk területén.
Ezzel szemben a Flamingó robotrepülőgép, a Paljenica rakéta-drón, a Neptun rakétarendszer modernizált változata, mind olyan fejlesztések, amelyek új szakaszt nyitottak az Oroszországgal vívott háborúban. Ezeknek az eszközöknek egy része, az olyan nagy hatótávú, olcsó propelleres drónok, mint a Ljutij, már képesek elérni Oroszország európai területének távoli hadiipari, katonai célpontjait. Így kerültek célkeresztbe orosz repülőterek, stratégiai jelentőségű lőszerraktárak, kőolaj-finomítók és egyéb energetikai létesítmények. Ezek az eszközök jelezték, hogy Ukrajna valóban rendelkezik a háborús játékszabályok megváltoztatására képes technológiákkal.
A következő lépés, ami már valóban „game changer” lehet, a Freya rendszer és a ballisztikus FP-9 rakéta. Az ukrán Fire Point cég által fejlesztett Freya az amerikai Patriot rendszer megfelelője. Az éles rakétatesztek ismeretében a Freya már az utolsó fázisba lépett.
A Patriot rakétakilövésenkénti hatmillió dollárba kerül, ehhez képest a Fire Point egymillió dolláros árat célzott meg.
A fejlesztést több európai partnerrel együtt végzik az ukránok. Hátra van még a kiszolgáló radar és a robbanótöltet illesztése a rendszerhez. Ezekkel a munkákkal állítólag még idén végeznek.
Ennél sokkal inkább harckész állapotban van a ballisztikus, 800-850 kilométeres hatótávú FP-9 rakéta, ami 800 kilogrammos harci töltetet tud célba juttatni. Mivel ballisztikus röppályájú rakéták új generációjáról van szó, haditechnikai szakértők szerint az orosz C-400 és C-500 rendszerek még nem alkalmasak az elfogásukra. Így viszont már érthető, hogy miért változott meg az orosz kommunikáció tónusa.
Vlagyimir Putyin nyilatkozatai még nem váltak békülékenyebbé. Még nem.
Az orosz elnök igyekszik azt sugározni, hogy nincs megingás, hogy az eltökéltség töretlen, a célok pedig változatlanok. A Kreml tárgyalástechnikája mindig is azt írta elő, hogy erőt kell mutatni.
Érvényes ez a szigorúan központilag vezérelt orosz kommunikációs- és propagandarendszer egészére is. Ezért feltűnő, ahogyan félreverték a harangokat amint felmerült a Moszkva elleni rakétatámadás lehetősége. Kijevben nem egy alkalommal jelezték, hogy közeledik a töréspont. Amint rendelkezni fognak az eszközzel, akkor megtorolják az ukrán főváros és a többi nagyváros elleni állandósult orosz rakétatámadásokat.
Ismét dróntámadás érte Szentpétervárat, egy nappal azután, hogy Vlagyimir Putyin felszólalt a városbanAz ukrán haditechnikai fejlesztéseknek és az azokkal végrehajtott orosz hátországi csapásoknak a geopolitikai, katonai elemzők többsége rendkívüli jelentőséget tulajdonít. A mostanra bizonyossá vált háborús kudarccal párhuzamosan Oroszország a világpolitikai színpadon is sorra szenvedi el a fájdalmas vereségéket. Szíria, Venezuela és Moldova után az örményországi választási eredmény is azt jelzi, hogy a Kreml egyre szűkebb befolyási övezetben képes érvényesíteni akaratát.
„A közeljövőben elszigeteljük a Krímet” – Robert Brovdi szerint dróncsapásokkal el lehet érni, hogy az oroszok visszavonuljanak a félszigetrőlEurópa pedig Putyin minden igyekezete ellenére megőrizte egységét. Ennek az összefogásnak adták látványos jelét legutóbb június 7-én Londonban a brit, német, francia és ukrán vezetők csúcstalálkozóján. Starmer, Merz, Macron és Zelenszkij olyan tűzszüneti és békerendezési javaslatot fogalmaztak meg, ami egyértelműen üzent Moszkvának. Európa nem csak gazdag és van pénze fegyverkezni, megvédeni magát, de egységes is, így pedig tudja, hogy milyen békét akar.
Ezeken a közvetlen nemzetközi háborús hatásokon túl egyre kevésbé leplezhető az a tény, hogy mennyire súlyos az orosz gazdaság válsága.
A merészen hatástalannak mondott nemzetközi szankciók egyre inkább kivéreztetik a birodalmat. Az energiahordozók eladásából származó exportbevételek a békeidőszak harmadára zuhantak. Valós barátok, befektetők, vagy pénzügyi partnerek hiányában Oroszország nem fér hozzá külső finanszírozáshoz. A pénz elfogyott, az állam tartalékait a birodalom elháborúzta.
Lehet, hogy ezért hallani egyre hangosabban, hogy céljai többségét a speciális katonai művelet már elérte.
Zavar bárkit is, hogy ez nem igaz? Egyáltalán nem, senkit nem zavar. Be lehet fejezni a háborút, csak ki kell hirdetni a diadalt. Fő a győzelem!
