Hasonló a megítélésük, mint a vámszedőké az Újszövetségben.
Nekem eddig egyetlen végrehajtóval volt dolgom. Róla jó emléket őrzök.
A történet 2012-re nyúlik vissza, akkor vesztettem el anyámat, akitől megörököltem nagyszüleim kétszobás családi házának nagyjából 60 százalékát. A 12 millió forintra becsült ingatlan értékének kisebbik hányada anyám testvéreinek 25 leszármazottjára szállt. Mivel tucatnyi örökösödési eljárást kellett lefolytatni, három év alatt tudtuk tisztázni valamennyiük tulajdonrészét. S ennek végén, épp amikor meghirdettük volna a házat eladásra, a tulajdoni lapon megjelent egy bejegyzés, ami szerint az ingatlan nem értékesíthető, ugyanis fél százaléknyi részét 29 millió forint banki tartozás terheli. Kiderült, hogy egyik, már meghalt unokatestvérem lányának családi vállalkozása 2010-ben tönkrement, s a megszűnt cég 10 milliós hitele hízott immár csaknem a triplájára. Unokatestvérem két gyermeket nevelő lányának lakása elúszott bagóért, rokonom férje pedig 45 évesen belehalt a kudarcba és az izgalmakba.
A 29 milliós adósság viszont ott maradt a fél százalékos ingatlanrészen, aminek piaci értéke mindössze 30 ezer forintra volt tehető. Felhívtam azt a követeléskezelő céget, amelynek a bank közben eladta unokatestvérem tartozását, s megkérdeztem az illetékes ügyintézőt, hogy mit tegyünk.
– Egyszerű – felelte könnyedén –, fizessék ki a tartozást, és levesszük a nevünket az ingatlanról.
– Úgy gondolja, hogy fizessünk önöknek 29 milliót, és akkor eladhatjuk a házunkat 12 millióért?
– Ez lenne a megoldás – mondta a férfi szenvtelenül.
– De hát ez képtelenség! Ezt nem várhatják tőlünk! Az önök bankja rosszul helyezett ki egy hitelt, ebbe belehalt egy ember, most pedig további 25 embert, akinek semmi közük ehhez a rossz hitelhez, ellehetetlenítenek! Cseppnyi igazságérzet sincs magukban? Egy fillérrel se fizetünk többet 30 ezernél! Nem ettünk meszet!
– Akkor nem tehetünk semmit – zárta le a beszélgetést az ügyintéző.
A rokonság hüledezett, nem hitték el, hogy van ilyen. Beszéltem egy ügyvéddel, aki azt mondta, lehet pert indítani annak érdekében, hogy a követeléskezelő ne zsaroljon minket, és csak annyi pénz kapjon, amennyi arányosan jár neki, de minimum 2-3 év, mire kimondják az ítéletet.
Mivel a házunkra terhelt adósság akkor már egy végrehajtónál volt, felhívtam őt is. A végrehajtó nem kertelt:
– Nézze, uram, engem a bank bízott meg azzal, hogy az ön eladósodott rokonának kutassam fel minden létező vagyonelemét. A számítógép találta meg az önök házát. Azonnal láttam, hogy az adós házrészének nincs valós piaci értéke, a végrehajtási jog bejegyzésével csak azt érjük el, hogy a ház eladhatatlanná válik, amíg a bank nem tud magukból egy nagyobb összeget kisajtolni. Nagyon szégyellem, és elnézést, hogy megtettem a bejegyzést, de a bank ragaszkodott hozzá, s ez ellen jogilag nem tehettem semmit. Rendkívül etikátlan a bank és az ő követeléskezelő cége.
– Most mit tegyünk? – lapoztam tovább.
– Egyet megtehet: kérjen az eladósodott rokon házrészére végrehajtást, és az árverésen vegye azt meg ön!
– Mennyiért?
– Amennyit magának megér.
– 30 ezerért?
– Annyiért, vagy tizenhatért, a kikiáltási ár több mint feléért már az öné lehet.
– És ha a követeléskezelő ajánl érte 17 ezret?
– Nem fog. Mi értelme volna? Nem tudja megszerezni a házat a maguk beleegyezése nélkül.
Kezdeményeztem a végrehajtást a bank által terhelt házrészre, és hét hónappal később ki is írta a végrehajtó az árverési licit dátumát. Akkorra már a tartozás meghaladta a 31 milliót. A végrehajtót felhívtam, s ő elmondta, hogy az egy nap alatt lezajló árverés a neten folyik majd, és nekem meg kell tennem az ajánlatomat délután öt óráig. Eljött a nagy nap, és öt előtt pár perccel 16 ezret kínáltam a házrészért. Öt óra után felhívtam a végrehajtót, hogy megkérdezzem az eredményt.
– Uram, gratulálok – mondta a végrehajtó őszinte örömmel –, a házrész az öné. Sok szerencsét a ház értékesítéséhez! Minden jót az egész családnak!
Szóval az én végrehajtóm szakszerű volt és emberséges. Soha, semmiféle ellenszolgáltatásnak még csak gondolata sem merült fel a köztünk folyó beszélgetések során. Nem találkoztunk, s már a nevét se tudom rég. De azt tudom, mert megtapasztaltam, hogy lehet ezt a szakmát tisztességesen csinálni.
