A migrációnak fontos szerepe van, mert alkalom lehet a népek közötti találkozásra és a kölcsönös gazdagodásra - jelentette ki XIV. Leó pápa pénteken, egyhetes spanyolországi apostoli körútjának utolsó állomásán, Tenerifén, ahol látogatást tett két befogadóközpontban is.
„Arra kérlek benneteket is, hogy ajánljátok fel az emberiség, az álmok és a kultúra kincseit, amelyeket ezekre a szigetekre hoztatok, és legyetek nyitottak arra, amit nektek kínálnak” - fogalmazott a pápa beszédében, amelyet francia nyelven mondott el, hogy a központban lévő, elsősorban Szenegálból érkező menedékkérők is megérthessék.
A pápa szavai szerint ezt a cserét felelősséggel kell megélni, gondolva a jövő generációira, amelyeknek a szeretet civilizációjának örökségét kívánjuk továbbadni. „Valamilyen módon mind bevándorlók vagyunk, zarándokok a mennyei hazánk felé vezető úton. Segítsünk abban, hogy ezt az utazást mindenki számára emberibbé tegyük azzal, ami tőlünk telik” - hangsúlyozta a katolikus egyházfő, miután két menedékkérő történetét is meghallgatta a központban, amely a szigetekre Afrika felől, csónakokkal érkezők elsődleges ellátását biztosítja.
A pápát a helyszínen Elma Saiz, a spanyol központi kormány migrációért felelős minisztere köszöntötte, kiemelve, hogy Spanyolország migrációs politikája három elven alapul: emberségesség, szabályozottság és együttélés. „Azoknak, akik érkeznek, be kell illeszkedniük, és azoknak, akik befogadnak, tereket kell teremteniük” - jelentette ki, hozzátéve, hogy a jól kezelt sokszínűség erősíti a gazdaságokat, és megfiatalítja a társadalmakat. Emlékeztetett, hogy Spanyolország a kivándorlók országa, mert volt idő, amikor milliók hagyták el munka, szabadság vagy jövő keresése céljából, míg ma emberek ezrei érkeznek ide ugyanezzel a reménnyel.
XIV. Leó ezt követően ellátogatott egy másik tenerifei intézménybe is, ahol a menedékkérők integrációjával foglalkoznak. „Az emberi lelkiismeret és még inkább a keresztény lelkiismeret nem maradhat közömbös a hajótörések áldozataival és a segítség hiányával, a tenger temetőivel szemben” - fogalmazott a pápa. Beszélt arról, hogy egyfajta csendes hajótörést jelent egyedül maradni egy városban, nyelv, kapcsolatok, munka, bizalom nélkül, kitéve azoknak, akik kihasználják a sebezhetőséget.
„Az integráció azt jelenti, hogy megakadályozzuk ezt a második hajótörést. Azt jelenti, hogy segítünk azoknak, akik sérülten érkeztek, hogy ne legyenek örökre a fájdalmuk csapdájában, hanem talpra tudjanak állni, felismerjék adottságaikat, és felajánlhassák azokat a közösségnek” - mutatott rá. A menedékkérőktől azt kérte, bizalommal nyíljanak meg a befogadó közösség előtt, tanulják meg nyelvét, tartsák tiszteletben törvényeit, értsék meg szokásait, és vegyenek részt mindennapi életében.
XIV. Leó felszólította azokat, akik kihasználják a kétségbeesést, és mások szenvedéséből üzletet csinálnak, hogy álljanak meg, térjenek meg. „Minden elveszett életért, minden becsapott családért, minden kihasznált testért, minden megfenyegetett nőért, minden kizsákmányolt munkásért meg kell jelennetek az isteni igazságszolgáltatás előtt” - figyelmeztetett a katolikus egyházfő.
Spanyol körútjának utolsó eseményeként a pápa szabadtéri misét tart Santa Cruz de Tenerife kikötőjében, az előzetes becslések szerint mintegy 30 ezer ember előtt, majd ezt követően visszautazik Rómába.
XIV. Leó pápa spanyol próbatételeMaria Montserrat Alvarado lesz az első világi nő, aki vezető pozíciót kap VatikánbanMegjelent XIV. Leó pápa első enciklikája, az ember védelméről szól a mesterséges intelligencia korábanXIV. Leó pápa: A háborút nem egy szuperhatalom nyeri meg, hanem a mindenható szeretetÚgy tűnik, Marco Rubio elsimította a Donald Trump keltette feszültséget XIV. Leó pápával
