„Elég volt a hülyítésből, nem bízom olyan emberekben, akik levelekkel igazolják a tétlenséget, tettek helyett, nálunk évek óta műszakonként egy nővér dolgozik éjjel és nappal is, minden hónapban túlórázunk” - írta az egyik kommentelő. A vita azután erősödött fel, miután Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter közösségi oldalán közzé tette, hogy részt vett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) küldöttgyűlésén. Bejegyzése alatt aztán lavinaszerűen érkeztek a felháborodott hozzászólások. A kommentek java részt arról szóltak, hogy sok ápoló és szakdolgozó szerint a MESZK elvesztette kapcsolatát a tagsággal, és ma inkább kötelező adminisztratív struktúraként működik, mint valódi érdekvédelmi szervezetként.
„Nagyon pozitívan tekintek arra, az állóvizet egy kicsit valaki megmozgatta azzal, hogy bedobott egy követ” - mondta az adásban Gresz Ágnes mentőtiszt és egészségügyi rendszerszakértő. Szerinte a mostani reakciók azért ilyen erősek, mert a szakdolgozók hosszú évek óta cipelik a túlhajszoltság, a burnout és a rendszerszintű önkizsákmányolás terhét, miközben sokszor azt érzik: a problémáik nem jelennek meg a nyilvánosságban a súlyuknak megfelelően.
Pápai Tibor, ápolóképzésben és felnőttápolásban is szakoktató, úgy írta le a szakdolgozói helyzetet, mint egy kezelhetetlen szörnyet.
„Úgy érzem magam, mint egy hétfejű sárkány, amikor döntenem kellene, hogy a hét közül melyiket vágják le. Ha nagyon rossz döntést hozok, akkor mind a hetet.”
A szakdolgozói társadalmat szerinte „abszolút aggasztó és megosztó” konfliktusok szabdalják "ez az én véleményem”. Hozzátette: a kötelező kamarai tagság és a 25 ezer forint feletti éves tagdíj sokak számára fájdalmas pont, különösen azóta, hogy a kormány korábban átvállalt befizetései megszűntek. „Az egészségügyi dolgozók újra a saját pénztárcájukon érezték azt, hogy nekik bizony ez kiadással jár” – emlékeztet Pápai Tibor, hozzátéve: amikor az orvosok kötelező kamarai tagságát egyik napról a másikra megszüntették, a szakdolgozóknál ez elmaradt, a tagdíjuk viszont nőtt. A szakma jogosan tette fel azt a kérdést, hogy ha az egészségügy „team munka”, miért csak az egyik, a jobban fizetett csoport szabadult meg a kötelező tagságtól.
A MESZK heterogenitása önmagában is feszültségforrás. Tóth‑Baranyi Zsolt intenzív terápiás ápoló és egészségügyi menedzser emlékeztet rá: a kamarának több mint 100 ezer tagja van, akik 21 szakmai tagozatban, rendkívül eltérő képzettségi szinttel dolgoznak. „A szakdolgozói kamara rendkívül heterogén” – mondta - a betegszállítótól a PhD‑s egyetemi docensig terjedő skálán alig akad valódi metszet. „Más a problémája az ápolóknak, más a problémája a védőnőknek, szülésznőknek, mentőtiszteknek, mentőápolóknak” – sorolta. A kérdés így szerinte az: „vajon egyetlen egy menedzsment képes-e annak a 21 tagozatnak, annak a 120 ezer embernek az érdekét egyforma módon képviselni?”
A beszélgetésben többször felmerül, hogy a szakmai és a munkavállalói érdekvédelem már szétválaszthatatlan. Gresz Ágnes látja: „A szakmai érdekképviselet nem lehet elválasztani a munkavállalói érdekképviselettől. A kompetenciák kérdésétől nem választható a fizetés kérdése, a munkahelyi feltételeknek, az etikai vonatkozásoknak a kérdése”.
„Nincs miért szégyenkezni?” – Néhány óra alatt több százan szedték szét Pintér Sándor kijelentését csak az egészségügy állapota miattTóth‑Baranyi Zsolt az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetésével kapcsolatban megjegyezte: „Hajlamosak vagyunk mi szakdolgozók azt mondani, hogy belekényszerítettek minket. De ha a szívünkre tesszük a kezünket, hogyha százezren, plusz az orvos kollégákkal együtt összefogva azt mondtuk volna, hogy mi ezt nem akarjuk, és ezért tettünk volna, akkor ezt nem tudták volna bevezetni.”
Pápai Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy az alacsony bérek miatt a túlóra egyszerre kényszer és „verseny”. „Az egészségügyi dolgozók jelentős része harcol a túlóráért, már ahol van intézményi túlórakifizetés.” Csak sok intézmény „nem lenne működőképes az intézményi túlóra nélkül, mert nincs elég ápoló”.
Bár a miniszter és a miniszterelnök nyilvánosan is arra biztatta az egészségügyi dolgozókat, hogy „szabadon lehet beszélni a problémákról”, a valóságban a félelem sok intézményben nem múlt el.
„Számos intézményben ápolásvezetői, intézményvezetői szinten is mindig van számonkérés, hogy miért mert odaírni, miért nyilvánított ilyen véleményt, egyáltalán miért kommentel”
– mondja Pápai Tibor, aki szerint ez egy visszatartó tényező.
Gresz Ágnes szerint „ha egy támogató közeg alakulna ki, az már egy olyan szintű változás lehetne, ami pozitív irányba tudná elbillenteni például a munkahelyen eltöltött idejüket vagy a hangulatukat, vagy a burn outjukat, vagy a morális sebzettségüket”.
Arra a kérdésre: lehet, hogy a már 20 éve működő szakdolgozói kamara létrehozása tévedés volt, Gresz Ágnes azt válaszolta, „Szakmai érdekképviseletre szükség van”. Szerinte nem az a kérdés, kell-e szervezet, hanem az, „hogy a szervezetet hogyan lehet jól működtetni”. Pápai Tibor is úgy látta: „kell kamarai szervezet, reális tagdíjjal vagy akár átvállalással”, de ehhez „ennek a szervezetnek meg kell újulnia”.
