Fábián Krisztina: Előrejelzés

Az előrejelzés szerint a mai napon kora reggeltől rohamosan emelkedik a hőmérséklet, és embert próbáló kánikula várható. Ennek ellenére kilenckor még álmosan hunyorog a nap, sőt időnként még az égre dobott fátyol mögé is elbújik. Oda se neki, legalább nem lesz zsúfolásig teli a strand, gondolom. Megveszem a belépőt, öltözőfülkét bérlek, és gyorsan fürdőruhára vetkőzöm. A retró egyrészesem, valamint egyedül érkezésem miatt kissé feszélyezve haladok a medencék irányába. Egyáltalán nem bánom, hogy a strandra látogató emberek száma egyelőre minimális. A családi medence közelében megállok, és alkalmas terület után nézek. Bőven van hely, válogathatok. Az időközben komótosan előtörő hőség orvul elkergeti a fátyolfelhők utolsó példányait is. A szikrázó napsütés meg-megcsillan a medencék csábító kék vizén, és a strandolók hangulatát harsány jókedvbe mártja.
Miközben rálelek a megfelelő placcra, egy apukán és gyermekén akad meg a tekintetem. Az apa az ötévesforma kisfiú mellett guggol, akinek a szemkontaktust felvéve próbálja elmagyarázni, hogy bármennyire sír, akkor sem fog megvenni neki mindent, amit a strandon árusítanak. A kisfiú nem figyel apjára, vagy csak nem érdekli a magyarázat, mert megszakítás és könnyek nélkül, teli torokból ad hangot elégedetlenségének.
A család bázisa közelében a fűre terítem plédemet. Hamar feltűnik, hogy a jelenetet rajtam kívül még figyeli valaki: egy hosszú szőke hajú, dekoratív nő a közeli medence széléről. Szeplőkkel telihintett hófehér bőrét a nappal simogattatja. Ő lehet a kissrác anyukája. A gyerek már sírva érvel, az apa türelmesen magyaráz. A nőre pillantok, várom, hogy mindjárt megmozdul, odalép, és magához öleli a kicsit. De ő mozdulatlan marad. A legnagyobb nyugalomban lehunyja szemét, és gondolataiba menekülve próbál kívül helyezkedni a gyermeknevelés terhein. Aztán lassan felül, s a medence széléről a vízbe csusszan. Körülötte senki, tőle távolabb két kislány csápol. A nő felszabadultan mártózik meg az egyedüllétben. A kisfiú az anyja felé tekinget, sírása mérséklődik, majd teljesen elül.
Ekkor egy vidám tekintetű, barna hajú leányzó halad el a páros mellett, miközben le nem veszi szemét az édesapáról. A férfi lassan felegyenesedik, s miközben gyors pillantással nyugtázza, hogy gyermeke anyja ügyet sem vet rájuk, testét kissé megfeszítve egy halk sóhajtással a lányra mosolyog. Nézik egymást, saját magukat a másik tekintetében, kutatva a titkot, mint akik olvassák a gondolatot. Az idő melléjük teríti plédjét, nyeglén rádobja magát, és mozdulatlanná dermed. Lassított felvételként látom, ahogy a kisfiú szipogva lehajol a maga mögé dobott úszógumijáért, és anyjához siet a medencébe. Eközben a férfi kézen fogja a barna hajú lányt, és egymásba feledkezve elsétálnak a közös jövőbe. Nehéz, egyedül nevelős időszak köszönt az anyára, nehéz, apanélkülöző évek a fiúra. Óvoda, iskola, egyetem, a fészek elhagyása a fiú életében, a megváltoztathatatlan elfogadása, lakáscsere, munkahelyváltás, másodállás, hőhullámok az anyáéban. Még néhány elvetélt próbálkozás, aztán belenyugvás a magányba. Abba, hogy egyedül. Egyedül a mindennapokban, az ünnepekben. Esküvőkre, keresztelőkre, temetésekre. Haza. És néha a strandra.
Egyedüllétem és retró fürdőruhám miatt kissé félszegen érkezem a strandra, de szorongásom oldódni kezd, mikor a plédemet a füvön hátrahagyva a medence kellemes vizébe mártózom.