egészségügy;vezetőcsere;Országos Kórházi Főigazgatóság;

Képünk illusztráció

Norvégiából jön Tótth Árpád, az új országos kórházi főigazgató

Tótth Árpád Révész Jánost váltja a hivatal élén.

Hivatalossá vált: 2026. július 1-jei hatállyal a miniszterelnök kinevezte Tótth Árpádot nevezték ki az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) élére. A kinevezésről szóló határozat a június 30-án megjelent Magyar Közlönyben közzétett határozat szerint lép hatályba. Tótth Árpád Révész Jánost váltja a hivatal élén.

A kinevezés Hegedűs Zsolt egészségügyért felelős miniszter javaslatára, Magyar Péter miniszterelnök döntésével történt meg. Az új főigazgató érkezéséről a Népszava elsőként számolt be.

Elődje, Révész János – akit a miskolci megyei kórház éléről, 2024. január 1-jén neveztek ki  – 2026 tavaszán mondott le. A sajtóban gyakorlatilag egyetlen nyilvános szereplést sem vállalt, így munkája nehezen ítélhető meg.

Tótth Árpád szakmai pályafutása során tizenöt évig dolgozott mentőorvosként. Ezt követően a veszprémi kórház orvosigazgatói és stratégiai vezetői feladatait látta el, majd 2008 és 2013 között a Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet főigazgatójaként tevékenykedett. 

Azóta a norvég egészségügyben dolgozott tanácsadóként, elemzőként, valamint vezetői posztot töltött be a Helse Nord RHF regionális egészségügyben.

Az OKFŐ vezetése ugyanakkor nem pusztán szakmai, hanem komoly irányítási és politikai jelentőségű feladat is. Az intézmény a magyar állami kórházrendszer működtetésének egyik központi szereplője, így az új főigazgató kinevezése egyszerre tekinthető szakmai visszatérésnek és politikai bizalmi döntésnek. A következő időszak egyik fontos kérdése az lesz, hogy a norvégiai tapasztalatokból mit és hogyan tud átültetni a magyar intézményrendszer működésébe.

Igaz, a sejtések szerint nem is akkor, hanem telefonon adhatta az instrukciókat Hajdu Jánosnak az aranykonvojjal kapcsolatban a volt miniszterelnök.