Július 1-je Semmelweis Ignác születésnapja az egészségügyben dolgozók ünnepe és egyben munkaszünete is. Országszerte megváltozik az orvosi ellátás és a gyógyszertárak működési rendje. A legtöbb rendelő és patika zárva tart, miközben a sürgős ellátást biztosító szolgálatok ügyeleti rendszerben továbbra is működnek.
A lakosság számára ez elsősorban azt jelenti, hogy a megszokott, időpontra vagy rendelési időben igénybe vehető alap- és szakellátás ezen a napon nem érhető el.
Zárva vannak a felnőtt- és gyermek-háziorvosi rendelők, a fogorvosi rendelők, a szakorvosi rendelők, az SZTK-k, valamint a védőnői tanácsadók is. A folyamatos betegellátást végző intézmények - például a kórházi osztályok és a mentőszolgálat - ugyanakkor nem állnak le, hanem ügyeleti rend szerint dolgoznak.
Ha valakinek ezen a napon mégis orvosi segítségre van szüksége, érdemes tudni, hogy a háziorvosi rendelők bejáratánál kötelezően fel kell tüntetni a legközelebbi felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet címét és telefonszámát. Ez különösen fontos lehet azoknak, akik nem sürgősségi, de halaszthatatlan panasszal keresnek ellátást. Súlyos, életveszélyes helyzetben természetesen továbbra is a 112-es segélyhívó számot kell hívni, amely ezen a napon is a megszokott rend szerint működik.
A gyógyszertárak működésében is jelentős változásra kell számítani. A patikák többsége zárva tart, ezért gyógyszert csak a 0-24 órás nyitvatartású, az ünnepnapokon is működő, illetve az ügyeletes vagy készenlétet biztosító gyógyszertárakban lehet kiváltani.
Ezért aki rendszeresen szedett gyógyszert használ, annak célszerű előre gondoskodnia a szükséges készletekről, hogy ne az utolsó pillanatban szembesüljön a korlátozott lehetőségekkel.
Nyitva tartó patikát többféleképpen is lehet keresni. Az egyik legegyszerűbb megoldás a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ hivatalos honlapján elérhető gyógyszertár-adatbázis használata. Emellett az Egészségablak applikációban is lehet keresni, településre vagy vármegyére szűrve. Azok számára pedig, akik személyesen indulnak el gyógyszert keresni, fontos információ, hogy minden gyógyszertár betegforgalmi bejáratánál jól látható helyen fel kell tüntetni a legközelebbi folyamatosan nyitva tartó vagy ügyeletet adó patika nevét, címét, telefonszámát, valamint az ügyeleti szolgálat kezdetét és végét.
A munkaszüneti nap ellenére több egészségügyi tájékoztató és segélyvonal változatlanul, a nap huszonnégy órájában elérhető. Mérgezés vagy annak gyanúja esetén az NNGYK Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálata ingyenesen hívható a 06-80-20-11-99-es zöld számon. Itt szakemberek adnak felvilágosítást a várható tünetekről, az elsősegélyről és arról is, szükséges-e orvosi ellátás. Általános, nem sürgős egészségügyi kérdésekben a 1812-es zöld számon folyamatos tájékoztatás kérhető.
Szerdán Semmelweis-nap, zárva lesznek a patikák és az orvosi rendelők
