egészségügy;kórház;önkormányzat;támogatás;Mátészalka;szülészet;

Mátészalka saját forrásból is támogatja a szülészet megmentését

Az önkormányzat idén 10 millió, jövőre pedig már 20 millió forinttal segíti az ügyeletet vállaló orvosokat a Mátészalkai Kórházban.

Semmelweis napján, idén július 1-jén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán békés, politikamentes fáklyás felvonuláson álltak ki több százan a helyi kórház és a szülészeti ellátás mellett.

Az eseményen egészségügyi szakemberek, a Magyar Orvosi Kamara megyei vezetői, a kórház dolgozói, valamint a város és a térség lakói vettek részt, a felvonulást a város önkormányzata szervezte. Hanusi Péter polgármester elmondta: tisztában vannak azzal, hogy a kórház működtetése és finanszírozása állami feladat, de a város sem maradhat tétlen egy olyan ügyben, amely több tízezer ember életét érinti.

A kórház vezetése június elején jelentette be, hogy idén június 15. és augusztus 31. között a szülészet-nőgyógyászati aktív fekvőbeteg-ellátás, beleértve a szülés lehetőségét, átmenetileg nem lesz elérhető Mátészalkán, így a betegeik a nyíregyházi vagy a fehérgyarmati tagkórházban vehetik igénybe ezeket a szolgáltatásokat.

Az elmúlt hetekben az önkormányzat több szakmai egyeztetést folytatott a kórház vezetésével és az egészségügyi szakma szereplőivel. A közös munka célja egy olyan szakmai javaslatcsomag kidolgozása, amely hosszú távon is hozzájárulhat a mátészalkai kórház és a szülészeti ellátás stabil működéséhez. A kidolgozott javaslatokat az önkormányzat az egészségügyi miniszter és az ágazat döntéshozói részére is eljuttatja – mondta a polgármester, aki bejelentette: a város saját költségvetéséből is kész hozzájárulni a megoldáshoz.

Az önkormányzat 2026-ban 10 millió forinttal támogatja a Mátészalkai Kórház Alapítványát, amelyet az ügyeletet Mátészalkán vállaló orvosok támogatására kívánnak fordítani.

Szándékuk szerint ezt az összeget 2027-ben megduplázzák, ezzel is ösztönözve minél több szakorvost arra, hogy Mátészalkán vállaljon munkát és ügyeletet. A polgármester kiemelte: igaz, hogy a kórházi ellátás állami feladat, de mivel a helyi közösségnek is fontos, ezért ahogyan áldoznak a kultúrára, a sportra, ugyanúgy áldozniuk kell az egészségügyre és a kórházukra is. Céljuk, hogy szeptembertől ismét teljes körűen működhessen a mátészalkai szülészet, hosszú távon pedig olyan feltételek jöjjenek létre, amelyek biztosítják a térség biztonságos és magas színvonalú egészségügyi ellátását.

A Fidesz kommunikációs igazgatója félti a politikai véleménynyilvánítás szabadságát.