Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül. Ez már az egyik első olyan közlekedésfejlesztési projekt lesz, ami a felszabadított és hazahozott európai uniós forrásoknak köszönhetően indulhat el – közölte pénteki Facebook-posztjában Vitézy Dávid. A közlekedési és beruházási miniszter szerint ez egy teljesen előkészített beruházás, amely Lázár János minisztersége alatt évekre leállt.
Most már az építés megkezdéséről beszélhetünk. A beruházást a Közlekedési és Beruházási Minisztérium irányítja és a BKK-val együttműködésben valósítjuk meg, várhatóan még idén ősszel elindulnak a közműkiváltási munkák, és jövőre már a nagyobb építkezési fázisok is jöhetnek a teljes nyomvonalon – ígérte a miniszter. Arról azonban nem tett említést, amiről a Népszava napra pontosan egy hónappal ezelőtt, hogy „az elsők között egy NER-es projektre költhet milliárdokat a Tisza-kormány a frissen megszerzett uniós forrásokból”.
A budai fonódó villamos új vonala a Mol-toronyhoz és a Kopaszi-gátra költöztetett MÁV-csoporthoz vezet majd. – Négy nappal a Tisza-kormány hivatalba lépése előtt írta alá a megszűnő Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium a budai fonódó villamos második ütemének kivitelezését célzó, 26,8 milliárd forint értékű szerződést. Ezenfelül 537 millió forint a tartalék keret. A közbeszerzési döntőbizottságot is megjárt tendert a Swietelsky Magyarország Kft. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. párosa nyerte – írtuk.
Ironikus, de az elsők között egy NER-es projektre költhet milliárdokat a Tisza-kormány a frissen megszerzett uniós forrásokbólAz új fonódó a már meglévő hálózathoz csatlakozik a Szent Gellért térnél, innen indulva a Duna partján halad majd el a BME és az ELTE campusa előtt. A Rákóczi hídtól délre kanyarodik majd nyugatra, és a MOL-torony után a Dombóvári út és a Budafoki út kereszteződésében ér véget. A kötött pályás kapcsolat állami és uniós közpénzből épül meg. A gigantikus új negyed építéséből jelentős profitot húzó Kopaszi Gát Zrt. az elérhető információk szerint nem ad bele egy fillért sem.
Közös javaslatot nyújt be Karácsony Gergely és Vitézy Dávid a budai fonódó villamoshálózat bővítésérőlAz Orbán-kormány visszavonta a tendert, egyelőre nem épülhet a fonódó villamos a Kopaszi-gátig
