Forma-1;Silverstone;Brit Nagydíj;Kimi Antonelli;

Balról jobbra: Charles Leclerc, Andrea Kimi Antonelli és Lewis Hamilton

Kimi Antonellié a pole pozíció Silverstone-ban

A Mercedes olasz pilótája Forma-1-es karrierjének kezdete óta ötödik alkalommal indulhat majd a vasárnapi futamon az első rajtkockából.

A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 19 éves pilótának az idén és pályafutása során is ez az ötödik pole pozíciója.

Antonelli mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője végzett a második helyen, a harmadik rajtkockát pedig a másik Ferrarival a hazai közönség előtt szereplő hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton szerezte meg. Antonelli csapattársa és összetettbeli legnagyobb riválisa, a szintén brit George Russell a negyedik pozícióból startolhat.

A vb-címvédő Lando Norris (McLaren) a hatodik rajthelyet foglalhatja el, míg a négyszeres világbajnok Max Verstappen (Red Bull) a hetedik kockából indul majd a vasárnapi futamon.

A teljes rajtsorrend:

  • 1. sor: Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes), Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

  • 2. sor: Lewis Hamilton (brit, Ferrari), George Russell (brit, Mercedes)

  • 3. sor: Isack Hadjar (francia, Red Bull), Lando Norris (brit, McLaren)

  • 4. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull), Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

  • 5. sor: Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls), Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls)

  • 6. sor: Gabriel Bortoleto (brazil, Audi), Pierre Gasly (francia, Alpine)

  • 7. sor: Nico Hülkenberg (német, Audi), Oliver Bearman (brit, Haas)

  • 8. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams), Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

  • 9. sor: Esteban Ocon (francia, Haas), Valtteri Bottas (finn, Cadillac)

  • 10. sor: Franco Colapinto (argentin, Alpine), Sergio Pérez (mexikói, Cadillac)

  • 11. sor: Lance Stroll (kanadai, Aston Martin), Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

Kimi Antonelli Mercedese volt a leggyorsabb

Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap közép-európai idő szerint 16 órakor kezdődik.

A Liverpool korábbi legendás edzője intenzív tárgyalásokat tart szükségesnek a német labdarúgó szövetséggel azután. A válogatott kiesése után az eddigi kapitány,  Julian Nagelsmann pénteken jelentette be a távozását.