A félreértéseket elkerülendő, szeretném leszögezni, egyetértek azzal a politikai szándékkal, amit az új miniszterelnök már kampányában jó előre jelzett, hogy a Fidesz által hosszú évekre bebetonozott közjogi vezetőket le kell váltani posztjukról, mivel nem látták el az Alaptörvényben is rögzített feladatukat, nem fékezték a korábbi kormányzat korlátlan hatalomgyakorlását, sőt, működésük során a Fidesz politikai érdekeit követték, így további regnálásuk reális veszélyt jelentene az új kormánytöbbségre nézve. Magyar Péter arra is ígéretet tett, hogy elmozdításuk jogállami módon fog megtörténni, ha nem távoznak önként, amire május végi határidőt adott.
Nem kérdés, hogy Sulyok Tamásnak mennie kell, s az egymondatos, kivételes rendelkezés, amely alapján a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik, akár elegánsnak is nevezhető. Egyetértek azonban a Magyar Helsinki Bizottság véleményével; mivel egy Sulyok személyére szabott jogalkotásról van szó, az államfő leváltásának szükségességét körültekintően kellene indokolni. Az alkotmánybírák nyugdíjkorhatárának 70 évre való leszállítása – illetve visszaállítása, hiszen 2013-ig 70 év volt a korhatár –, amely a regnáló AB-tagokra is vonatkozik, négy alkotmánybíró, köztük az AB-elnök Polt Péter mandátumát szünteti meg. Ez a lépés alig különbözik a Fidesz 2011-es módszerétől, amikor egyik napról a másikra 70-ről 62 évre csökkentették a „rendes” bírók nyugdíjkorhatárát, amivel lényegében lefejezték a bírói kart – a kényszernyugdíjazás több mint 270 bírót érintett. Mindezen túl felmerül a kérdés, hogy mi lesz a maradék 11 alkotmánybíróval, akik nem különben asszisztáltak Orbánék hatalomgyakorlásához (ne felejtsük: Sulyok is az AB-elnöki posztról került az államfői székbe). Üdvözlendő ugyanakkor, hogy az AB-elnök megválasztásának joga visszakerül a parlamenttől az alkotmánybírák kezébe, ahogy az is, hogy az ún. közpénzügyi klauzula, amely az AB idevágó hatáskörét korlátozta, kikerül az Alaptörvényből.
Felemás érzésekkel olvastam a Kúria és az OBH elnökére vonatkozó javaslatot is. Egyfelől kifejezetten pozitív változás, hogy a jövőben az államfő csak a bírák által jelölt három személy közül választhatná ki a jelöltjeit e posztokra, illetve hogy a két közjogi vezető mandátumát az eddigi kilencről hat évre csökkentenék. Az viszont, hogy az Alaptörvény-módosítás, bár az elmozdításukra új szabályokat vezet be, de nem szünteti meg a Kúria és az OBH elnökének megbízatását, hanem a bírák kezébe adja visszahívásuk lehetőségét, mintha azt jelezné, hogy a Tisza visszalépett korábbi politikai vállalásától, és a bírákra kívánja hárítani a bizalmatlanság kifejezésének, a két vezető leváltásának felelősségét.
Végül muszáj szót ejteni a képviselői megbízatási idő 12 évre való szűkítéséről. Ez a javaslat, szemben a miniszterelnöki mandátum nyolc éves korlátozásával, korábban egyáltalán nem került elő és nemzetközileg sincs rá igazán példa. Semmi nem sürgeti a bevezetését, ha valamikor, egy új választási törvény tervezetével együtt kellene társadalmi vitára bocsátani. Ráadásul, ahogy a Helsinki Bizottság fogalmaz, „kizárólag a jelenlegi kormánypárt politikai ellenfeleit érinti aránytalanul hátrányosan (...), a kormánypárti képviselőkre gyakorolt lehetséges hatása lényegesen távolibb”, így „felveti az alkotmány kizárólag politikai indíttatású módosításának gyanúját”.
Ugyanazon jogállami elvek betartását, amelyeket a Fideszen számon kértünk, a Tiszán is számon kell kérni. Magyar Péter már többször megmutatta, hogy képes tanulni hibáiból és időközben is tud változtatni. Érdemes lenne most is megfontolnia.